galéria megtekintése

Felelősségre vonják Dilmát


Körösi Ivett
NOL

Megindítják Dilma Rousseff elnök ellen a felelősségre vonási eljárást pénzügyi machinációk miatt. Hét órája kezdte a voksolást a szenátus, a 81 szenátor többsége igennel szavazott, így az olimpiai játékok előtt három hónappal Brazíliát ügyvivő elnök fogja irányítani. Szinte borítékolható, hogy a Dilma-pártiak az utcán fognak hangot adni nemtetszésüknek.

Dilma Rousseffet 180 napra felfüggesztik hivatalából
Dilma Rousseffet 180 napra felfüggesztik hivatalából
Ueslei Marcelino / Reuters

A 81 szenátor többsége igennel szavazott, így megindítják Dilma Rousseff elnök ellen a felelősségre vonási eljárást. Helyi idő szerint hét órája kezdődött a maratoni voksolás a szenátusban. A BBC szerint az első öt órában mintegy 45 szenátor adta le a szavazatát, közülük 34 támogatta, hogy induljon meg a felfüggesztésével járó felelősségre vonási eljárás az egykori marxista gerilla ellen.

A lapunknak korábban nyilatkozó szakértők is ilyen eredményt jósoltak. A munkáspárti (PT) Dilmát azzal gyanúsítják, hogy 2014-es újraválasztási kampánya idején állami bankoktól vett fel hitelt, hogy betömje vele az államháztartási hiányt, és ezzel jobb gazdasági mutatókat produkáljon. Az elnök mindent tagad, és azt állítja, hogy puccs zajlik ellene. 

 

Helyi tudósítások szerint a mostani szavazás kevésbé volt heves, mint az április 17-i, alsóházi voksolás, amely során az 513 képviselő kétharmada szavazott Dilma ellen. Akkor többen is azt mondták, „Istenért”, a „családért” vagy az „országért” döntöttek úgy, hogy induljon meg az eljárás az elnök ellen. Ma éjszaka a szenátusban azonban inkább gazdasági érveket és indokokat sorakoztattak fel.

Többségük az állami olajvállalatot érintő korrupciós botrányban is érintett Dilmát okolta azért, hogy az egykori virágzás után Brazília gazdasági mélypontra jutott: az elmúlt 10 évben nem volt ilyen recesszió, a munkanélküliség 9 százalék körül van, és a 2015-ös infláció 12 éves csúcsot ért el tavaly.

Ők az elnök ellen demonstráltak
Ők az elnök ellen demonstráltak
Paulo Whitaker / Reuters

„A populista kormányok mindig felelőtlenül költekeznek, és amikor megbuknak, akkor rögtön a régi, »mi« és »ők« retorikát veszik elő. Mindig a társadalom legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétegei fizetnek rá a végén, azok, akik a legnagyobb támogatásra szorulnának a kormánytól” – mondta Aecio Neves, aki a 2014-es elnökválasztáson Rousseff ellen indult.

A futballistából politikussá lett Romario szintén a felelősségre vonási eljárás megindítása mellett szavazott, „mert az ország nagy válságban van”.

„A kormány így is elég sokat lopott tőlünk, ne hagyjuk, hogy a jobb jövőbe fektetett reményünket is ellopják tőlünk” – mondta egy másik szenátor, Alvaro Dias.

Kisebbségben voltak ugyan, de akadtak, akik kiálltak Dilma mellett, és puccsnak nevezték a történteket. „Ma a hatalom átvételére tett erőfeszítések szemtanúi vagyunk, amelyet felelősségre vonási eljárásnak neveznek” – mondta Telmario Mota, aki szerint „bosszú, gyűlölet, és ismét bosszú” szülte a történteket.

Rousseff-szurkolók
Rousseff-szurkolók
Roosevelt Cassio / Reuters

A szavazás előtt Dilma tett egy utolsó próbát a legfelsőbb bíróságnál, hogy felfüggesszék a voksolást, de a kérvényét elutasították. Mivel a szavazás végén a szenátorok többsége ellene voksolt, automatikusan megindul ellene az eljárás, és 180 napra felfüggesztik hivatalából. Helyét erre az időre a jelenlegi alelnök, Michel Temer veszi át. Fél év elteltével a szenátus ismét szavazni fog, és amennyiben bűnösnek találják, Dilmának le kell mondania. 

Az elmúlt években komoly szociális programokat végrehajtó Munkáspárt és Dilma támogatói azonban aligha hagyják annyiban a történteket: a Reuters hírügynökség jelentése szerint a szavazás előtt összecsapások voltak a rendőrök és az elnököt támogató demonstrálók között a szenátus épülete előtt. A kongresszus előtt hasonló jelenetek játszódtak le, ám ott a 13 éve hatalmon lévő Munkáspárt ellen tüntetők csaptak össze a hatóságokkal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.