galéria megtekintése

A szélsőjobb nyer a menekültellenességen

1 komment


Fenes Gábriel

A menekültektől való félelem, a terrorfenyegetettség miatt az egész Európai Unión belül előretörtek a radikális és bevándorlóellenes pártok. A szakértő szerint nem minden bevándorlásellenes párt mondható szélsőjobboldalinak.

Nagyon megerősödtek a bevándorlóellenes pártok a menekültválság következtében – mondta lapunknak Róna Dániel. A Corvinus Egyetem tanára szerint azonban a helyzet jóval komplikáltabb annál, mint gondoljuk. – Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a menekültügy tette népszerűvé az európai szélsőséges pártokat – jegyezte meg a szakértő, aki hozzátette, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vagy a francia Nemzeti Front (FN) korábban is jelentős támogatottságot élvezett, részben az idegenellenességnek, részben az EU-ellenes politikának köszönhetően.

Gyenge kancellár

Az Osztrák Szabadságpárt jelenleg rekordmértékű támogatottsággal – 34 százalék – bír, magasabbal, mint amikor a néhai Jörg Haider vezette a pártot. A második világháború óta Bécsben legyőzhetetlen a baloldal, a migráció- és muzulmánellenes FPÖ-nek azonban sikerült megszorongatnia a kormányzó szociáldemokratákat (SPÖ) a múlt októberi helyhatósági választásokon. A szélsőséges párt egyértelműen hasznot húzott a menekültválságból, miután Werner Faymann (SPÖ) kancellár politikája nem bizonyult hatékonynak, és Ausztriát múlt nyáron elárasztották a menekültek.

 

Nyer az AfD és a Pegida

Németországban az idegen- és iszlámellenesség hívta életre két évvel ezelőtt Drezdában a Pegida mozgalmat, amely az elmúlt hét végén már nemcsak az nyugat-európai országban, de Csehországban, Hollandiában vagy Nagy-Britanniában is tartott bevándorlásellenes tüntetéseket. A mozgalom legnagyobb támogatója az Alternatíva Németországnak (AfD) párt, amely a szilveszteri kölni támadásoknak köszönhetően 11,5 százalékra tornázta fel a támogatottságát az októberben mért 7 százalékról.

„Jövünk, Anyu!” – Merkelnek üzennek a Pegida drezdai tüntetésén
„Jövünk, Anyu!” – Merkelnek üzennek a Pegida drezdai tüntetésén
Hannibal Hanschke / Reuters

– Az AfD euroszkeptikus és bevándorlásellenes párt, mégis egyfajta kakukktojás a szélsőjobboldali pártok között. Tekintélyelvűség és rendszerellenesség például nem jellemző rá – magyarázta Róna. Az AfD vezetői nem riadnak vissza a radikális kijelentésektől. Frauke Petry, a párt vezetője nemrégiben azt mondta a menekültválság kapcsán, hogy „a német rendőröknek szükség esetén fegyverrel kell megakadályozniuk az illegális határátlépést”. Nyilatkozata heves tiltakozást váltott ki a Bundestagban képviselt pártok körében.

Nők nélkül nem megy

– A radikális jobboldali pártok szárnyalni kezdtek, de nem nyerhetnek a női szavazók nélkül – mutatott rá nemrégiben Alberto Nardelli, a The Guardian publicistája. A német AfD-nél jól látszik, hogy a párt támogatottsága főleg a feldühödött férfiaktól származik, támogatóinak 37 százaléka azonban nő. Magában a pártban viszont nagy a nők alulreprezentáltsága, mivel a tagság 81 százaléka férfi.

A Svéd Demokraták is sokat köszönhetnek a női voksoknak. A 2014 szeptemberében tartott parlamenti választásokon a bevándorlás- és menekültellenes párt 16 százalékot szerzett, amiből hat százalékot köszönhet a női szavazóknak. A francia Nemzeti Frontot annak ellenére, hogy egy nő, Marine Le Pen vezeti, a 2015 novemberében tartott regionális választásokon szerzett voksok mindössze egyharmada származott a női támogatóktól.

Az adatok jól mutatják, hogyha csak a férfiak szavaznának a választásokon, a szélsőséges pártok nem érnének el olyan kimagasló eredményt.

Ellopta a Fidesz a Jobbik műsorát

A menekültválság következtében sok európai országban növekedett a radikális és szélsőjobboldali pártok népszerűsége. Magyarországon ez a Jobbikról nem mondható el. Bár a néppártiasodás felé haladó tömörülés továbbra is a legerősebb ellenzéki párt, a migráció tematizálásából nem igazán tudott hasznot húzni.

– A menekültválság ártott a Jobbiknak – vélekedett Róna Dániel, aki szerint a Fidesz szinte mindent megtett, amit a Jobbik szeretett volna ebben a témában. A kormánypárt úgymond ellopta a műsort a szélsőségesek elől.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.