galéria megtekintése

A magyar tüntetők példáját követik Washingtonban

A internetadó elleni magyar tüntetés példájával biztatták a szervezők azokat, akik csütörtök este a Fehér Ház előtt telefonjaikat és laptopjaikat a magasba tartva tiltakoztak az amerikai hatóságok azon terve ellen, amely kétsebességessé tenné az internetet.

„Magyarok ezrei mentek az utcára az ellen tiltakozva, hogy megadóztassák az internetet. És mi történt, amikor a kormány azt mondta, csökkenti a mértékét, felső határt vezet be rá? Megint az utcára mentek, és elérték, hogy visszavonják! Ez mutatja, hogy igenis van értelme tüntetni" – magyarázta hosszan a magyar eseményeket az egyik szónok.

A csütörtök esti tüntetés – az internet szabadságának támogatóihoz híven – a bázisdemokrácia elveire épült, bárki felszólalhatott, amit a megjelentek többsége ki is használt. Hangosításra nem volt szükség, körülbelül ötven-hatvanan gyűltek össze a Fehér Ház előtti parkban. Családias hangulatban és nem túl jelentős médiaérdeklődés közepette telt a tüntetés.

Az ok pedig az volt: a Wall Street Journal a héten megszerezte a Szövetségi Kommunikációs Bizottság, az FCC terveit, melyek lehetővé tennék, hogy az internetszolgáltatók „gyors sávokat" biztosítsanak azoknak a tartalomszolgáltatóknak, akik hajlandóak ezért fizetni. Azaz a nagy tartalomszolgáltatók adatai hamarabb érnének el a fogyasztókhoz.

 

Az FCC honlapján a tervhez közel négymillióan fűztek véleményt, amelyeknek elenyésző része támogatta csupán a többsebességes internetet. A tiltakozók szerint az internet alapjait ássa alá, ha immár nem egyenlőek az azon áramló adatok, hanem pénzért elsőbbséget lehet rajta venni.

Egy negyven év körüli, Peter néven bemutatkozó férfi szerint az FCC tervei megfojtanák a kis, független hírforrásokat, mert az általuk gyártott tartalom nem jutna el a fogyasztókhoz. Egy másik aktivista szerint ez a terv azt jelenti, hogy a nagyvállalatok átveszik a hatalmat az internet felett, és a civil szervezetek és kisebb szerveződések nem tudják majd eljuttatni az üzeneteiket a fogyasztókhoz.

Nathan White, a tüntetést szervező egyik civil csoport, a Demand Progress munkatársa szerint az FCC terve tönkretenné az internetet, mert különböző rétegeket, osztályokat hozna azon létre aszerint, melyik cég mennyit hajlandó fizetni azért, hogy elérje a fogyasztókat. „Most pedig itt vagyunk,

a magyarok példáján felbátorodva,

mert nekik sikerült rávenniük a kormányt arra, hogy megváltoztassa a döntését. Reméljük, hogy mi is elérjük, hogy olyan szabályokat hozzanak, amelyek megvédik az internet semlegességét" – mondta lapunk kérdésére White.

Tüntetés a Fehér Háznál: magyar recept
Tüntetés a Fehér Háznál: magyar recept
Kőműves Anita / Népszabadság

Az internet semlegességének kérdésével, mint az a résztvevők létszámából is látszik, nehezebb tömegeket az utcára hívni, mint az internetadóval. „Nem könnyű elmagyarázni a lényegét, de amint megérti valaki, kiderül, hogy ez a legunalmasabb, de egyben legfontosabb kérdés" – mondta White. „Csütörtök este van, Washingtonban, néha az eső is elered, ötven embert mégis kihoztunk a Fehér Ház elé kevesebb mint 48 óra alatt. És mindezt azért, mert egy hatóság kiszivárogtatott egy tervet arról, hogyan szabályozná az internetet. Ez azt mutatja, hogy az embereket igenis érdekli, mi történik." White szerint fontos tüntetni, mert azon keveseknek a lelkesedése, akik megértik a kérdés súlyát, megmutathatja az egész ország számára, hogy ez egy olyan ügy, amelyre oda kellene figyelniük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.