galéria megtekintése

A létfontosságú dolgok már nem jutnak el Aleppóba

5 komment


Veres Dóra

Sem üzemanyag, sem zöldség, gyümölcs és más, létfontosságú dolog nem érkezik, mert a rezsim, mint egy őrült, folyamatosan bombázza az elveszített területeket – nyilatkozta a Reutersnak, az Aleppó keleti részén élő Hosszam Abu Ghajt. Állítása szerint a feje felett a civileket nem kímélve megállás nélkül köröznek a helikopterek és a harci repülőgépek. Az akadozó áramellátást generátorokkal oldják meg, ám azok egyszerre csak egy-két elektronikai eszközt tudnak működtetni. – Péntekenként mosunk. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy így éljünk. Be kell osztanunk a vizet is, amíg még van – jegyezte meg.

A felkelők soraiban harcoló barátnők találkozása
A felkelők soraiban harcoló barátnők találkozása
Rodi Said / Reuters

Az elmúlt hetekben egyre hevesebb harcok dúlnak a kormányerők által ostromgyűrűbe zárt területért. Szerdán legalább négy ember meghalt, és többtucatnyinak gázmérgezésre utaló légzési nehézségei támadtak – feltehetően egy újabb klórgáztámadás miatt. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtökön közölte, vizsgálatot indítanak. Mint mondta, több bizonyíték is arra utal, hogy valóban mérges gázt tartalmazó hordókat dobtak a területre. Az ENSZ kész tárgyalni Oroszországgal az esetleges tűz­szünetről, ám a Moszkva által szerdán bejelentett napi háromórás fegyvernyugvás nem megoldás. Rá­adásul a BBC-nek nyilatkozó egyik helyi lakos szerint csütörtökön Hamdanija és Ramuszeh kerületekben az előre beharangozott tűzszünet ellenére továbbra is folyt a harc az oroszok által támogatott kormányerők és a felkelők között.

 

Nem lát reális esélyt a közeljövőben a katonai hadműveletek felfüggesztésére David Butter, a londoni Chatham House Intézet Közel-Kelet-szakértője. – A kormányerők célja, hogy kiűzzék a felkelőket Aleppó keleti részéről. Ennek egyik módja az, ha szépen lassan kiéheztetik, és megadásra késztetik őket – mondta lapunknak. Szerinte a forgatókönyv hasonlóan alakul majd, mint tavaly decemberben Homsznál: a felkelők egyezséget kötnek majd a kormánnyal és kivonulnak a városból.

Mintegy negyedmillió ember szorult be Aleppó lázadók kezén lévő negyedeibe. A felkelők – köztük a dzsihadista Al-Nuszra fronttal együttműködő és az USA támogatta mérsékelt erők – heves csatát vívnak a kormánycsapatokkal. A városnak a kormány által ellenőrzött kerületeit ugyanakkor a lázadók által ellenőrzés alatt tartott területei ölelik szinte teljesen körbe, néhány kilométerre keletre az Iszlám Állam, északnyugatra pedig a kurdok tartják ellenőrzésük alatt a területet.

A szíriai lázadóknak szombaton állítólag sikerült áttörniük a kormányerők ostromgyűrűjét, s rögtön közölték, hogy nem akarnak megállni, teljes Aleppót be akarják venni. „A város felszabadításának új fázisát jelentjük be" – közölte a dzsihadisták által vezetett szövetség, a Dzsais al-Fath. Butter szerint azonban nincs meg a szükséges katonai felszerelésük ahhoz, hogy elfoglalhassák az egész várost. Sőt, úgy véli, még ahhoz sem, hogy az ellenőrzésük alatt tudjanak tartani egy a segélyszállítmányok szállítására alkalmas, védett folyosót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.