galéria megtekintése

Trump, Erdogan és Orbán

19 komment


Horváth Gábor

Dobjuk sutba a politikai korrektséget: Donald Trump náci! Továbbá ideggyenge és jellemtelen ember. Recep Tayyip Erdogan török elnök legszívesebben szultán lenne. Orbán Viktor csapata gátlástalanul lop, és a hozzá közel állókat is erre tanítja. Persze eddig is bíráltuk őket, de az a fránya politikai korrektség megakadályozta, hogy ilyen nyers, mondhatni kocsmai ­kifejezéseket használjunk. Igyekeztünk megőrizni a szüleinktől, tanárainktól, első szerkesztőinktől tanult civilizált modort. De ha nem, hát nem.

Trump rendszeresen ostorozza a politikai korrektséget. Ő „egyenesen megmondja, amit gondol". Hillary Clinton eposzi jelzője nála a „becstelen csaló" (crooked), és szőke álhajjal borított fejét tréfásan félrehajtva csak mosolyog, amikor a tömeg válaszul azt skandálja: „Csukják be!" Kedden direkt úgy fogalmazott, hogy azt a vetélytárs megölésére való felszólításnak lehessen érteni, majd gyáván kihátrált a felelősség mögül. Szerdán volt bőr a képén (csak nem lehet olyan könnyen megszabadulni ettől a PC-től...) azt állítani, hogy Barack Obama alapította az Iszlám Államot. Persze megint csak hagyva magának egy kiskaput, hogy a kiszámíthatóan bekövetkező felzúdulást az „őszintétlen" sajtóra kenhesse.

Erdogan hetek óta nem szolgál bizonyítékkal arra, hogy tényleg az Amerikában élő Fethullah Gülen hitszónok állt volna az elvetélt puccskísérlet mögött. Ellenben felszólította a török üzletembereket, hogy informálják a hatóságokat azokról a vállalkozásokról, amelyek a vallási-politikai vetélytárshoz húznak. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy ebből mi lesz. Közben a halálbüntetés visszaállítását „követelő" tömeget is hecceli. Nyilván eszébe sem jut, hogy az egyszer ellene fordulhat, és akkor majd rendkívül kellemetlen lesz a bitófa elvi lehetősége. A fenébe a politikai korrektséggel, halljuk lépten-nyomon, most élet-halál kérdésekről van szó!

 

De hát éppen ez az! Az ősember a ­nála lévő bunkót használta a viták rendezésére, később ez úgy módosult, hogy a kisebb nézeteltéréseket talán mégis jobb emberélet kioltása nélkül feloldani, a nagyobbakra meg ott a háború. Amióta a fél világnak és Észak-Koreának is van atombombája, ez utóbbival is érdemes óvatosan bánni. Az egyén és a kisebbségi – de akár a többségi – csoportok érzékenységére való odafigyelés, a sértegetéstől való tartózkodás, vagyis a politikai korrektség arra való, hogy viszonylag nyugodtan meg tudjuk vitatni a dolgainkat. Ebből lesz ugyanis a megoldás. Aki mindig csak élezni akarja a helyzetet, és ezért csuklóból elveti a tisztességes hangnemet, az nyilván nem érdekelt a problémák megoldásában. Azt hiszi, hogy a feszültségek garantálják a hatalmát.

Orbán Viktor két éve azt mondta, „a politikai korrektség olyan taburendszer, amely megfoszt az őszinte beszédtől, az innovatív gondolkodástól, meg kell találni a politikai korrektség dogmarendszerétől függetlenítve az új magyar államot". Innen egyenes út vezetett az idegenellenes propagandakampányig, az aljas népbutítással nézhetetlenné tett olimpiai tévéközvetítésig, a Röszkénél várakozó szerencsétlenek elleni (tagadott) erőszakig.

A PC elvetése fájdalmas, nehezen élhető világhoz vezet. Ha van igazság a földön, ezt Trump, Erdogan és Orbán is meg fogja tanulni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.