Erről eltérnek a vélemények. Ráadásul bonyolítja a helyzetet 1. az amerikaihoz képest több mint kétszeres kínai növekedési ráta, 2. a gigantikus amerikai államadósság és 3. a szintén óriási amerikai kereskedelmi deficit a kínai relációban (440 milliárd dollár értékű importtal mindössze 121 milliárdos export áll szemben). A 18 ezermilliárd dollár körüli, tehát a GDP száz százalékát meghaladó, csak Japánból, Görögországból és Olaszországból nézvést nem riasztó mértékű amerikai adósságállomány kétharmada külföldi kézben van, s a kínaiaké a legnagyobb szelet. Annál biztosabb befektetési „jószág” nem nagyon létezik, mint az amerikai pénzügyminiszter által aláírt kötelezvényt az állampapír majdani kifizetésére.
Nem sokat kellett várni rá, hogy az amerikai tudományos elit reagáljon az USA trónfosztására, és értelmezze azt. Joseph Nye, a Harvard Egyetem professzora, akinek a szakirodalom a „kemény hatalom” és a „puha hatalom” kifejezéseket köszönheti, „Kína megkérdőjelezhető gazdasági ereje” címmel közölte írását. Ebben ez áll: „Kínának még fejlődnie kell ahhoz, hogy igazán erős kereskedő országgá váljon, hiszen a szolgáltatásokban mérsékelt kereskedelem, valamint alacsony hozzáadott értékű termelés jellemzi”. Továbbá, állítja Nye, „néhány fontos vívmány ellenére a kínai technológiai fejlődés a külföldi találmányok másolásán és nem a hazai innováción alapul. Kína soha nem bocsátott ki annyi szabadalmat, mint mostanában, közülük azonban csak kevés számít igazán nagy találmánynak”. A professzor szerint „a következő évtizedekben Kína növekedése lassulni fog”. (A két számjegyű bővülés az utóbbi években egyébként is hét százalék körülire lassult.). „Ahogy ez az összes gazdaságnál előfordult, amikor a fejlettség egy bizonyos szintjére értek. Végeredményben Kína nem alapozhatja örökké a növekedését az importált technológiákra és az olcsó munkaerőre”. Ez utóbbi tételt osztotta minapi budapesti előadásán Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász is, politikai feltételt is szabva Kína fenntartható prosperitásának: az innováció, a tudásalapú gazdaság irányában történő liberális nyitást, „gondolkodásmód-váltást”.
– Az elmúlt két évtizedben évente dobtak be különböző elméleteket a közgazdászok Kína összeomlásáról. Nye gondolatmenetéről is azt gondolom, hogy pillanatfelvételt ad az országról. Természetesen igaz, hogy Kína jelenleg alacsonyabb hozzáadott értékkel termel, mint az Egyesült Államok. De tíz évvel ezelőtt vagy régebben ez még inkább így volt. Ha tehát a trendet vesszük figyelembe, akkor a kép sokkal riasztóbb az USA szemszögéből – mondja kérdésünkre Matura Tamás Kína-kutató főiskolai oktató, aki évente ötször látogat az ázsiai országba, s e sorok írásakor is ott tartózkodik. Ő úgy látja, Kína hosszú távú stratégiában gondolkodik, ami egyébként Magyarország számára is követendő példa lehetne. – Ráadásul stratégiájukat útitervszerűen lebontva hajtják végre, a teljesítésre pedig általában még a határidő előtt sort kerítenek. Gazdaságfejlesztésük része, hogy el kell mozdulniuk a jelenlegi alacsony hozzáadott értékű, a tőkebefektetésekre és az exportra épülő extenzív növekedési modelltől a magas hozzáadott értékű, a belső fogyasztásra épülő felé. Úgy fogalmazzák ezt meg: a Made in China modellt a Made by China váltja fel, s ennek érdekében iszonyatos pénzeket fordítanak kutatás- és vállalatfejlesztésre.
– Kína önmagát a Középső Birodalomnak tekinti, az elmúlt két évszázadot pedig, amikor a Nyugat állt a világ fókuszában, az idő kizökkenésének. Szerintük most majd helyreáll a rend. Aki pedig azt állítja, mondjuk, Francis Fukuyama Bizalom című könyve alapján, hogy a kínaiaknak nincsenek nemzetközileg ismert márkáik, annak érdemes figyelembe vennie, hogy egy több mint tizenöt éves kötetet tart a kezében. Elég az utcára kimenni, hogy a Lenovo, a Huawei vagy a Bank of China reklámjait lássuk nap mint nap.
Pekingnek a világpolitikában játszott szerepe még messze elmarad Washingtoné mögött (ha nem is a Távol-Keleten). De Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó, tehát vétójoggal rendelkező tagjaként is hagyományosan visszafogott külpolitikát folytat, leginkább akkor aktivizálva magát a térségétől távol eső ügyekben, ha 1. a Nyugat túlzott érdekérvényesítését látja a válsággócokban, 2. az olyan kérdések, mint Szíria, az Iszlám Állam vagy Ukrajna a vallási fanatizmus és a szeparatizmus veszélyeivel szembesítik, amelyeket saját belföldi problémáival rokonít (Hszincsiang, ujgur kérdés).
A két vezető, Barack Obama és Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kóstolgatta egymást a minap, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC), valamint a G20 országcsoport pekingi, illetve brisbane-i csúcsértekezletén is. A visszhangok alapvetően pozitívak, ami persze annak is következménye, hogy Nyugat és Kelet konfliktusát ma az ukrán válság és Putyin elszigeteltsége testesíti meg. Obama és Hszi az együttműködését vízumkönnyítéssel, vámügyi akadékoskodások részbeni visszafogásával olajozza meg. Nagy áttörést jelenthet Washington és Kína klímamegállapodása, hiszen a két vezető hatalom a világ károsanyag-kibocsátásának 60 százalékáért felel.
Kína eközben Dél-Korea és Ausztrália irányában is szabad kereskedelmi nyitást hajt végre, Közép- és Délkelet-Ázsia országainak összekapcsolására pedig 40 milliárd dolláros Selyemút-alapot jelentett be. Viszont Kína és Amerika alapvetően eltérő kereskedelmi övezetekben gondolkodik a csendes-óceáni térségben. Ahogyan Salát Gergely sinológus megfogalmazta: Amerika egy Kína nélküliben, Kína pedig egy Amerika nélküliben. Az APEC-csúcs után sem világos, hogy végül is az egymást kizáró elképzelések érhetnek-e majd célba, vagy pedig összehangolják ezeket.Mint ahogyan az sem jósolható meg, hogy Kína fokozott kelet-ázsiai dominanciája és területi vitái nyomán fegyveres konfliktusba bonyolódhat-e mondjuk Japánnal, Tajvannal, a Fülöp-szigetekkel vagy egyenesen a térség „védnökével”, az Egyesült Államokkal. Mindenesetre Hszi hétfőn, az ausztrál parlamentben azt mondta: Kína soha nem fog erőt alkalmazni céljai elérése érdekében, területi vitáit békésen akarja rendezni.
Előzőleg Obama arra figyelmeztetett: a tengeri viták, az apró szigetek és zátonyok feletti viszályok „konfrontációk ördögi köréhez” vezethetnek a térségben. Hszi szerint „a történelem azt mutatja, azok az országok, amelyek erővel akartak felemelkedni, végül elbuktak”.
– Általában igaz, hogy ahol Kína területi vitába bonyolódik, ott a kölcsönös gazdasági függés is nagyon erős. Valószínűtlen, hogy fegyveres konfliktusra is sor kerüljön: ez magának Kínának sem lenne érdeke. Vannak más, gazdasági eszközei is a nyomásgyakorlásra. Nem feltétlenül kell a „kemény hatalom” eszközéhez fordulnia – így nyilatkozott lapunk számára Youngmi Kim, a Közép-európai Egyetem (CEU) nemzetközi kapcsolatok tanszékének kelet-ázsiai politikával foglalkozó docense. Úgy véli: – Kínának döntő szerepe lehet Észak-Korea nukleáris törekvéseinek feltartóztatásában. Ugyanakkor Kína a „puha hatalom” tekintetében komoly lemaradásban van az USA-hoz képest, az utóbbi ugyanis a „vonzerővel” mint véleményformáló eszközzel is bánni tud. – Messze nincs olyan hatása a közvéleményre mondjuk Japánban, Dél-Koreában vagy Tajvanon, mint globális riválisának. Mégis, úgy gondolom, a folyamatokra éppenséggel ő gyakorol nagyobb hatást – mondja Youngmi Kim.
|
Helyére kerül a kínai zászló a kínai–amerikai gazdasági és stratégiai tárgyalásokon idén nyáron Pekingben
Ng Han Guan / Reuters |
„Jelenleg a puha erő legnagyobb hatalmának az USA számít – amellett természetes, hogy kemény erejével sem tud senki versenyezni. A nyitott politikai rendszer, Hollywood, Lady Gaga, az Apple, a Harvard, a Guggenheim, az NBA, az angol nyelv a világ sok részén nagy hatást gyakorol az emberek gondolkodására, a fogyasztói, üzleti és politikai döntésekre. Amerika szabja meg, hogy mi a trendi a csúcstechnológiában, a művészetekben vagy a politikai gondolkodásban. Szintén viszonylag jól áll puha erővel Európa és Japán”, állítja A puha erőművész című írásában Salát Gergely, úgy vélve: „bármit lép Kína, azt sokan gyanakodva fogadják. Más szóval hiányzik a puha erő, amely gördülékenyebbé tenné az érdekérvényesítést a külvilágban... A kínai politikai tanácsadók és vezetők az 1990-es évek óta tudatosan foglalkoznak a puha erő kérdésével, s Kína soft powerének növelését nyíltan állami programmá tették... Gyorsan tanulnak, és ha a nyugati világ elveszti bizalmát saját értékeiben, az akkor is Kína puha befolyásának növekedéséhez vezethet, ha belső körülményei nem változnak”.
– Nem hiszem, hogy a közeljövőben bekövetkezne ilyesmi – mondja a kínai–amerikai fegyveres konfliktus eshetőségéről Matura Tamás, Henry Kissinger Kínáról című könyve magyar kiadásának szakmai lektora. S hozzáteszi: – A világ politikatörténete ugyanakkor azt mutatja: amikor csak jött egy feltörekvő hatalom a regnálóval, a hegemónnal szemben, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenné vált közöttük a katonai összetűzés. Ráadásul ezeket a konfliktusokat rendre a hegemón szokta kezdeményezni, abban a reményben, hogy ezzel visszavetheti a feltörekvőben lévő nagyhatalom világuralmi törekvéseit.
