galéria megtekintése

Titkolja a fideszes polgármester, miből fizetik a Zsolnay átcsábított dolgozóit

10 komment


Ungár Tamás

A Zsolnaynál folyó adóvizsgálatra hivatkozva nem válaszolt Pécs polgármestere arra, honnan van pénz az ellen-Zsolnay alkalmazottjainak bérére.

Pécsett immár három hónapja munka nélkül kapja meg a bérét az a 118 dolgozó, akiket a város a Zsolnay Porcelánmanufaktúrából csalt át saját cégébe, a Ledina Kerámia Kft.-be. Mint korábban írtuk, az önkormányzat – miután megromlott a viszonya a Zsolnay többségi tulajdonosával, a szír származású Bachar Najarival – többfrontos harcot indított a korábban a város kezében lévő cég visszaszerzésére. A terv az volt, hogy a – védett gazdasági státusza miatt – felszámolás sorsára jutó Zsolnay tevékenységét a Ledina veszi majd át. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azzal indokolta mindezt, hogy a város meg akarja őrizni a Zsolnay 163 éves tevékenységét.

Miközben a Ledina helyét átvette az Anidel, a Zsolnay kezd talpra állni
Laufer László / Népszabadság

Mások – köztük Bachar Najari – viszont úgy látták: egy kormányközeli gazdasági érdekkör akarja megszerezni a nagy múltú céget, mert a porcelángyár milliárdos állami megrendelésekhez juthat a Zsolnay kerámiával burkolt műemlék épületek felújítása révén. Bachar Najari azonban keresztülhúzta ezeket a számításokat, amikor augusztusban kifizette a Zsolnay félmilliárdos adósságát. Ezzel elhárult a felszámolás veszélye, a Ledina pedig azóta is megbízások nélkül vegetál.

 

Pécs egyébként augusztusban eladta a Ledinát egy Anidel Projekt nevű kft.-nek (utóbbi cég nevét a Ledina fordított olvasása által képezték). A vállalkozás mögött álló cégek évek óta hibernáltnak tűnnek, bevételük gyakorlatilag nincs, van viszont olyan gazdasági társaság, aminek adóssága 250 millióra rúg. Találtunk olyan háttércéget is – a Horti Basketball Kft.-t –, amelynek egyik tulajdonosa az európai adóparadicsomban, a ciprusi Limassolban bejegyzett Ballymartin Holdings Ltd.

Megkérdeztük Páva Zsoltot, hogy a városvezetés mit tud az Anidel tulajdonosi hátteréről. Annál is inkább, hiszen a megbízások hiányában egyre inkább szorongó dolgozók bérének havi összege 25-28 millió forintra rúg, végkielégítésük pedig százmilliós nagyságrendű. Kérdeztük arról is, hogy vannak-e információik arról, miből és meddig képes fizetni alkalmazottjait az Anidel.

Páva Zsolt nem válaszolt arra hivatkozva, hogy a Zsolnay ellen adóvizsgálat folyik, és amíg az le nem zárul, nem nyilatkozik. Ez azért nehezen értelmezhető, mert a vizsgálatnak semmi köze ahhoz, hogy a nem termelő Ledina – azaz immár Anidel – tulajdonosainak honnan van és ­van-e egyáltalán pénzük a fizetésekre. A pécsiek közül egyébként többen is érthetetlennek tartják, hogy a hatóságok miért nem indítanak vizsgálatot ennek tisztázására.

Mindeközben a Zsolnay kezd talpra állni. Ezt állítja legalábbis Cséplő Petra, Bachar Najari felesége, a cég igazgatóságának elnöke. Amikor a Ledina átszerződtette az alkalmazottjaikat, csupán harmincan maradtak, jelenleg viszont már ötvenöten dolgoznak a Zsolnaynál. Ez a létszám képes ugyanarra a teljesítményre, mint a korábbi 150 – állítja Cséplő Petra. Hozzátette: nem tartanak az adóvizsgálat eredményétől, ha ugyanis a nagy erőkkel felvonuló ellenőrök találtak volna valamit, azt már régen nagydobra verték volna.

Ijesztő einstandok

Pécsett az önkormányzat és az állam a legnagyobb foglalkoztató, a település lélekszáma pedig rohamosan fogy. A tőke távolmaradásában szerepe lehet annak, hogy a város 2009 óta – sokak szerint szintén vitatott módon – átvette a hatalmat a helyi vízmű és a közlekedési cég felett. Pávát arról is faggattuk: nem tart-a attól, hogy a Zsolnay-ügy még inkább elijeszti a tőkét Pécsről. A fideszes politikus erre sem válaszolt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.