Tudta, hogy évek óta működik egy közoktatási (NER-es szómágiával: köznevelési) portál, ahol az első elemitől az érettségiig minden tantárgyhoz van ingyenes, otthon is használható digitális tanagyag?
Ha nem tudta, ne bánkódjon, a diákok, sőt, a pedagógusok többsége sem hallott róla.
A tartalma amúgy nem tragikus – jórészt a régi, mostanra száműzött tanmenetekhez kapcsolódik –, a kivitelezése viszont csapnivaló, pedig annyit költöttek rá, amennyiből már a felcsúti űrkikötő is kijönne.
Nem gond, telik a tanulópénzre, sőt, az EU most újabb kétmilliárd forintot ad az elfuserált honlap, illetve a silány állami tankönyvek hibajavítására. Utóbbiakról néhány hete, a tanév indulásakor vallotta be az államtitkár, hogy ócskák ugyan (bár ez szerinte szubjektív), de legalább olcsók – az újabb milliárdok elköltése után az olcsóság már biztosan nem lesz igaz.
Ahhoz képest, hogy az ilyesfajta tételekre milyen könnyű kézzel szórja a pénzt az Orbán-kormány, általánosságban az oktatással végtelenül szűkmarkú: egy friss OECD-tanulmány szerint az összes tagállam közül (Törökországot, Mexikót, Chilét is beleértve) messze a magyar állam költ a legkevesebbet arra, hogy a diákok használható tudáshoz jussanak. És nem is a 2008-ban kezdődött gazdasági válság, hanem a 2010-es kormányváltás idején fordultak igazán rosszra a dolgok.
A „jobban teljesítés” az oktatásügyben az általános felvirágzás hatodik esztendejében sem akar elérkezni. Ami főleg azért baj, mert elképzelhető ugyan, hogy akad valahol a világban olyan tartós és sikeres országfelzárkóztatási projekt, amely nem az oktatás modernizálásával indult, de ezt ugyanúgy titkolják, ahogy a magyar köznevelés rekordáron készült internetes pénznyelőjének létezését.
