Kielégítő megoldást hozhatna, ha a fedlapok végső beállításával megvárnák a talaj tömörödését. A gyakorlatban azonban erre ritkán van lehetőség, így a fedelek az útburkolat kialakításával párhuzamosan a helyükre kerülnek.
Okkal vetődik fel: ha tudják előre, hogy az út megsüllyed,
miért nem teszik eleve mélyebbre az aknafedeleket. Ha az aknafedél mélyebbre kerül, mint az útburkolat, mélyedés alakul ki. Amiben vagy megáll az esővíz, veszélyeztetve ezzel a közlekedés biztonságát, vagy beszivárog a szennyvízcsatornába.
A csatornába befolyó esővíz nemcsak a helyi szennyvízkezelőt terheli túl, de a víztisztítás biológiáját is felborítja. Ráadásul az sem biztos, hogy a burkolat és a mélyebbre helyezett fedlap végül egy szintbe kerül. Így marad a bizakodás, hogy az aknafedelek beállítása tartósra sikerült.
Az akár öt méter mélységben futó csatornákból a felszínre vezető, betongyűrűkből kialakított aknák tetejét lezáró öntöttvas ajtókat az útpálya dőlésének megfelelően szintezik ki. Az oldalesést, lejtést az aknanyílásokat lezáró ajtókkal követni kell, ha nem akarják, hogy a fedelek pereme eleve egyenetlenséget okozzon. A zárólapoknak ékekkel adnak lejtést. Amíg erre a célra gyártott acél- és vaselemeket használnak az útépítők, nagy baj nem lehet. Gond akkor van, ha a megfelelő lejtést szükségmegoldásként beton- vagy téglatörmelékkel támasztják ki.
|
Kerék a levegőben, csatorna a mélyben
Veres Viktor / Népszabadság |
Az erre kerülő vízzáró habarcs elfedi a gányolást, így az útszakasz műszaki átvételekor nem szúr szemet a szakértőknek. A gépkocsik által okozott terhelés nyomán viszont a nem megfelelő anyagok elpusztulnak. Az avatáskor helyén lévő aknafedő így kimozdul a helyéről, elsüllyed, vagy éppen egyik oldala kiemelkedik a burkolatból.
Míg az új utakon szerencsés esetben legfeljebb az aknafedlapok okozta egyenetlenségek miatt fáj az autósok feje, a régi városrészek utólag felvágott, 2-2,5 méter széles sávban kiásott, majd visszatemetett burkolatú útjain a csatorna sem mindig oda kerül, ahová kellene. Papírforma szerint a szennyvízcsatornának a forgalmi sávok középvonalában, a gépkocsik nyomtávjának közepén, az esővízgyűjtőnek az út szélén kellene futnia.
Mivel azonban a legtöbbször a szennyvízcsatorna épül ki utoljára, az építőknek a megfelelő nyomvonal kiválasztásánál figyelembe kell venniük a már ott futó egyéb közművek, a víz, a gáz vagy éppen az elektromos, illetve informatikai vezetékekhez kapcsolódó különféle védőtávolságokat.
Ami azzal jár, hogy az építkezéseken a csatornafedlapok gyakorta az autók keréknyomába kerülnek, vagy éppen átlós vonalban követik egymást az úton. Az autósok pedig úgy érezhetik, nem elég, hogy a csatornanyílások mindegyikét járművük útjába helyezték, burkolatba simuló kialakításukra már nem figyelt senki.
A beruházásokat lezáró műszaki átadás idején rendszerint az utak és az alattuk futó csatornák megfelelnek az előírásoknak. Utóbbit a fedlapig töltik vízzel, és a legkisebb szivárgás is elég ahhoz, hogy visszadobják a kivitelezőknek művüket. Az meg más kérdés, hogy a „puha” aszfaltburkolaton gördülő autógumi akkor is ütést kap a merev öntöttvas aknafedéltől, ha egyébként mindkettő egy síkban fekszik.
