Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság pont emiatt indított Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást, amely ügyben hírek szerint a magyar kormány vesztésre áll. Vagyis – a tarifák tetszőleges belső átrendezése mellett bár, de – a hálózatos cégek számára előbb-utóbb szinte bizonyosan meg kell téríteni a rájuk kirótt közművezeték-adót.
Számviteli szakemberek szerint a tőkevágás arra is utalhat, hogy az állammal folytatott alku során csökkent a hálózati cég 49 százalékának lehetséges vételára. Ha ugyanis a menedzsment a könyv szerinti érték alatt adná el a társaság 49 százalékát, ezért papíron akár bíróság előtt is felelhetne. Ám ha az eladás előtt lecsökkentik a nyilvántartott értéket, e felelősség alól máris mentesülnek.
Mindemellett nyilvánvaló, hogy a lépések az RWE teljes körű egyetértésével zajlanak: a német társaság nemcsak az Orbán-kabinet kiszorítósdija miatt mehet bele az eladásba, hanem az anyaországi pénzszűke okán is. Ráadásul annak ellenére, hogy a Fidesz-kommunikáció az adásvételt az 1995-ös magánosítás előtti állapot visszaállításaként igyekszik tálalni, az RWE valójában nem mond le nyereséggel kecsegtető magyarországi üzletágairól, így a hálózat irányítója marad, és a jól fizető üzleti ügyfelek kiszolgálását is megtartja.
Az Elmű hálózati cégének jegyzett tőkéjéből kiindulva ugyanakkor a 49 százalék vételára is közelítheti a százmilliárd forintot. Nem beszélve arról, hogy az Émász-hálózat teljes jegyzett tőkéje is 85 milliárd forint. (Ezt ismereteink szerint nem tervezik mérsékelni.) Arra, hogy a fővárost és térségét, valamint Észak-Magyarországot átszövő hálózatról az RWE hosszú távon se tervezhet lemondani, ismereteink szerint az is utal, hogy csak több lépcsőben adná át az államnak hazai ügyfélszolgálati kft.-jét.
A hálózat üzemeltetése ugyanis a „kereskedelemhez” hasonló szintű ügyfélszolgálat működtetését igényli. A hálózati cégek vagyonmozgása része a külföldi energiacégek számára továbbra is évi tízmilliárdos osztalékok kifizetését lehetővé tévő nagy számviteli varázslatnak. E vállalkozásokat 2006-ban hárommillió forint jegyzett tőkével alapították, és csak a vezetékrendszerek újbóli felértékelését követően tettek szert több százmilliárdos vagyonra.
A tőzsdén is jegyzett Elmű és Émász október 20-ra meghirdetett közgyűlései az eladás tárgyában szintén nem sokat bíznak a fantáziára. A nyilvános napirendi pontok szerint a megjelenteknek arról kell szavazniuk, hogy az Elmű és az Émász lemondjon-e a lakosság ellátási jogáról, és azt adja-e át az augusztusban alapított Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.-nek.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter eddigi bejelentéseiből az szűrhető le, hogy sikeres tárgyalások esetén január elsejei hatállyal üthetnék nyélbe a szerződést, az átadás-átvétel viszont – a tapasztalatok alapján – akár egy évet is igénybe vehet.
Ismereteink szerint elképzelhető, hogy a gázipartól eltérően a lakossági áramfogyasztókat nem az ENKSZ irányítása alá tartozó állami Főgáz, hanem egy új, állami áramszolgáltató veheti át (akár az újonnan alapított Elmű-Émász Energiaszolgáltató bázisán). Az érintett több mint kétmillió közép- és észak-magyarországi fogyasztó tehát 2017. január 1-jétől kaphatná az államtól az áramot úgy, hogy hálózata továbbra is német többségi tulajdonban maradna. Így tehát az ügyfélszolgálatokon továbbra is két ablakhoz kéne járulni, attól függően, hogy számlával, avagy leolvasással kapcsolatos gondunk akad.
