galéria megtekintése

Pánikban indultak meg a Buda-Cash miatt a kisbetétesek

1 komment

NOL

A Buda-Cashhez tartozó DRB bankcsoport betétesei által kivehető összeget a jegybank 60 ezer forintban limitálta, mert megállapította, négy bank fizetőképessége rosszabb a vártnál. Siklóson és Pécsen tömegek sorakoztak a fiókoknál, hogy kivehessék a pénzüket.

Magyarázkodni kényszerült csütörtökön Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöke, s azt hangsúlyozta, hogy a jegybank volt az a szervezet, amely nyilvánosságra hozta a Buda-Cashnél történt visszaéléseket. Egyúttal elődeire próbálta tolni a felelősséget, amikor azt mondta: az utolsó átfogó felügye­leti vizsgálat 2010 májusában zajlott le a csoportnál, elmarasztalás nélkül. (A napi.hu információi szerint a dominót egy önfeljelentés indította el.) Windisch arról nem szólt, hogy a Buda-Cash bankcsoportjának bizonyos tagjai 2013-ban kaptak banki engedélyt, miután tulajdonosai sikeresen faroltak ki abból, hogy a Fidesz által erőltetett takarékszövetkezeti integráció részévé váljanak. A Takarékbank közölte, bár a bankok takarékszövetkezetekből alakultak, egyik sem minősül annak.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A jegybanknak mint a pénzügyi felügyelet funkcióját ellátó intézménynek a felelőssége mindenképpen felvetődik, hiszen gyanúja szerint tizenöt éven keresztül hamisíthatták a nyilvántartásokat a Buda-Cashnél, s akár 100 milliárd forint is hiányozhat a cégekből, ami nem tűnt fel senkinek.

 

Ha az érintett bankokat fel kellene számolni, akkor az Országos Betétbiztosítási Alap legfeljebb húsz munkanap alatt – sőt a tapasztalatok alapján akár egy-két héten belül – 30 millió forintig kártalanítja az ügyfeleket, így az emberek rövid időn belül a pénzükhöz juthatnak. Az ország több településén kígyóztak sorok a bank­fiókok előtt – mindenki hozzá akart jutni a pénzéhez. Csakhogy a DRB bankcsoport betétesei által kivehető összeget a jegybank 60 ezer forintban limitálta.
Rogán Antal fideszes frakcióvezető az ügy kapcsán szocialista brókerbotrányt emlegetett, és bajnaizott egyet, amit Gőgös Zoltán MSZP-s politikus azzal tett helyre: a Buda-Cash működésében szép számban érintettek fideszes potentátok is.

A betétkifizetés korlátozása nem arra utal, hogy sok esély volna a bankok működésének helyreállítására, mindenesetre csütörtök délután jó hírnek számított, hogy kinyitott a bankcsoport 116 fiókja. A 60 ezer forintos limit nem azt jelenti, hogy naponta ekkora összeget vehetnek le számlájukról az ügyfelek, a kifizetési korlátozás a február 24-től – ekkor robbant ki a BC-ügy – indult 90 napos időszakra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha egy ügyfél már korábban felvett 60 ezer forintot vagy annál nagyobb összeget bankjától, akkor az említett időszak alatt már nem juthat hozzá további forrásokhoz.

Fotó: Löffler Péter / Népszabadság

A jegybank egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal. A NAV a bankzár miatt adófizetéssel későkkel toleránsan jár el, de egyelőre nem tudni, mi lesz azokkal, akik például a nyugdíjukat, vagy más járadékaikat a DRB számláira utaltatják. A Bankcsoportnak mintegy százezer ügyfele van. A Buda-Cash körüli hírek, az MNB közleményének tartalma miatt tegnap sorok alakultak ki a DRB csoport bankfiókjai előtt, mígnem délután kinyitottak. Volt olyan ügyfél Egerben, akinek nagy összegű lottónyereménye ragadt a pénzintézetnél.

Rogán talán még saját párttársait is meglepte azzal, hogy szocialista brókerbotrányt emlegetett, s bajnaizott egy hatalmasat a levegőbe, mondván, Bajnai Gordon volt kormányfő „megbízott a Buda-Cash embereiben". Két olyan, a céghez kötődő MÁV-vezérre utalt, akit Bajnai nevezett ki. Gőgös Zoltán szocialista politikus szerint a Fidesznek azzal kellene foglalkoznia, hogy megoldást keres a Buda-Cash-ügy károsultjainak megsegítésére. Azt mondta, jó lenne, ha Rogán Antal hallgatna, mert ő maga olyan korrupciós ügybe keveredett, amiből nem fog tudni kimászni. Megemlítette, hogy 2010 szeptemberében Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetője aláírt egy jegyzőkönyvet, ami alapján hárommillió forintra büntették a Buda-Casht adatszolgáltatási problémák miatt. Ekkor már a Fidesz volt kormányon.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Tóth Csaba, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt kérte a kormánytól, hogy Pintér Sándor belügyminiszter az általa irányított tárca rendkívüli keretéből az államkincstáron keresztül részesítse azonnali gyorssegélyben a DRB Bankcsoport károsultjait. Szerinte Matolcsy György jegybankelnök alkalmatlan az általa betöltött posztra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter munkabizottságot hozott létre, hogy kiderüljön, kik felelnek a történtekért. Leszögezte: a pénzügyi felügyelet megfelelően működött, s csak a vizsgálatok után lehet megmondani, hogy állami szinten hibázott-e valaki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.