galéria megtekintése

Jómódú programozó az IS rettegett hóhérja

NOL

Az Iszlám Állam által nyilvánosságra hozott lefejezések egyik főszereplőjét, a brit akcentussal beszélő maszkos hóhért eddig csak Jihadi Johnként ismerték. Most kiderült, ki is valójában.

A BBC titkosszolgálati forrásokból származó értesülései szerint a több túszt is brutális módon lefejező férfit Mohamed Emwazinak hívják, és Nyugat-Londonban nőtt fel. Jómódú családból származik, programozóként diplomázott a Westminster Egyetemen.

Mohamed Emwazinak hívják valójában a Jihadi Johnként elhíresült hóhért
Mohamed Emwazinak hívják valójában a Jihadi Johnként elhíresült hóhért

A kuvaiti születésű brit állampolgárt ismerősei udvarias, szerény fiúként írták le, aki szerette a divatos ruhákat, de nagyon vallásos volt, és amikor csak lehetett, kerülte a szemkontaktust a nőkkel.

 

A középosztálybeli környéken nevelkedett Emwazi olykor eljárt a közeli mecsetbe, ám névtelenséget kérő barátai szerint az egyetemi éveket követően, egy tervezett tanzániai szafaritúra után kezdett el radikalizálódni. Később Amszterdamban fülelték le a brit hatóságok, mert a gyanú szerint Szomáliába, az al-Shabab terrorszervezethez akart eljutni.

Azután, hogy Amszterdamban lekapcsolták, Emwazi Kuvaitba költözött, és egy informatikai cégnél kezdett dolgozni. Csupán néhányszor tért vissza Londonba, hogy véglegesítse esküvője előkészületeit kuvaiti menyasszonyával. Az utolsó alkalommal azonban újra feltartóztatták, és nem engedték vissza Kuvaitba.

„Vár rám a munka és a házasság. Úgy érzem magam, mint egy rab, csak épp nem a rácsok mögött, hanem Londonban. Bebörtönzött ember vagyok, akit folyamatosan ellenőriznek a hatóságok. Egyszerűen nem engedik, hogy új életet kezdjek a hazámban, Kuvaitban"

– írta egy ismerősének 2010-ben a férfi, aki szerint Emwazi akkorra már nagyon frusztrált volt, úgy érezte, hogy bűnözőként bánnak vele. A bénultságot azonban hamar eltökéltség váltotta fel, és két évvel később, egyelőre ismeretlen körülmények között sikerült Szíriába jutnia.

Emwazi tavaly augusztusban szerepelt először az Iszlám Állam egyik videójában, amelyen lefejezte James Foley amerikai újságírót. Később több külföldi tússzal is végzett, köztük Steven Sotloff amerikai újságíróval, David Haines brit segélymunkással, Alan Henning brit taxisofőrrel, Peter (Abdul Rahman) Kassig amerikai segélymunkással és Goto Kendzsi japán újságíróval. Emwazi számlájára írható ezen túl 22 szíriai túsz lefejezése is.

Peter Kassig, 'Jihadi John' egyik áldozata
Peter Kassig, 'Jihadi John' egyik áldozata
AFP

Hogy Jihadi John valójában kicsoda, azt a brit hírszerzés korábban stratégiai megfontolásokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra korábban. Személyazonosságának – írja a Washington Post – az amerikaiak is hosszú időn át próbáltak utána járrni  egyebek között hangfelismeréssel, valamint az egykori fogvatartottak kihallgatásával, ám egészen tavaly őszig nem jártak sikerrel. Akkor James B. Coney FBI-igazgató úgy nyilatkozott, hogy „jó nyomon” vannak.

Goto Kendzsi japán újságírót is Mohamed Emwazi fejezte le
Goto Kendzsi japán újságírót is Mohamed Emwazi fejezte le
Facebook

A 27 éves férfit az elmúlt hónapokban többen is felismerni vélték: egy barátja azt nyilatkozta az amerikai lapnak, hogy sejtette, ki a rettegett hóhér, akit testvéreként szeretett, amíg az 2012-ben Szíriába nem ment, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Itt hamar nagy „karriert" futott be, és Jihadi Johnként – a becenevet állítólag egy túsz adta neki –

valóságos „sztárrá" vált a szélsőségesek körében. 

A hatóságok által kihallgatott egykori túszok szerint csendes, okos és megfontolt ember.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.