galéria megtekintése

Beszáll a kormánymédiába a trafikmutyi császára

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 25. számában
jelent meg.

Batka Zoltán, Bednárik Imre
Népszabadság

Sánta Jánoshoz, a Continental Dohányipari Csoport elnökéhez került a Napi Gazdaság című napilapot kiadó cég tulajdonjogának 49 százaléka csaknem 70 millió forintért – értesült a Válasz.hu. Ezzel a hírrel világossá vált, hogy valójában ki finanszírozza a felvállaltan kormányközeli napilapot.

Sánta János kormányzati kapcsolatai technikai malőr nyomán váltak nyilvánvalóvá, amikor kiderült, hogy a Lázár János akkori államtitkár által a parlamenthez benyújtott trafiktörvény szövegét egy Sánta János névre regisztrált számítógépen írták. Később a Continental a trafikrendszer egyik fő nyertese lett, most pedig a nagykereskedelemből is ő fölözné le a nagyobb hasznot: a BAT–Continental-megállapodás révén ennek a becslések szerint akár 16 milliárd forint haszonnak 75 százaléka a Continentalt illeti meg. Tavaly a cég 25 milliárd forint árbevétel mellett 616 millió forint adózás utáni eredményt produkált.

Két hónapja jelentették be, hogy a Simicska Lajossal február elején szakító Liszkay Gábor vásárolta meg a Napi Gazdaságot kiadó cég százszázalékos tulajdonjogát a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től. A gazdasági szaklapot egy nap alatt politikai napilappá alakították át. Liszkay csapattal érkezett a laphoz, a Magyar Nemzettől, a Hír TV-től és a Lánchíd Rádiótól hozott vezetőket, s vett fel másokat.

A név sem marad a régi
A név sem marad a régi
Szabó Miklós / Népszabadság

 

Lapunk számításai szerint Liszkay eddig több százmillió forintot költött. A szerkesztőség korábbi 20-25 fős létszámát minimum megduplázták, új belpolitikai, kulturális, világ-, vélemény- és kibővített fotórovatot hoztak létre. A lap árát 340 forintról 180-ra vitték le – a riválisnak tekintett Magyar Nemzet 195 forint a standon. Már szombaton is megjelenik a Napi Gazdaság, korábban csak hétfőtől péntekig adták ki. Jelentősen emelték a lap nyomott példányszámát is, információink szerint háromezerről több mint duplájára emelkedett az eladott példányszám.

A lap pénzügyi hátteréről eddig csak azt lehetett tudni, hogy Simicska Lajos több százmillió forintért vásárolhatta ki Liszkayt a Magyar Nemzetből és a Hír TV-ből. Az is egyértelmű volt, hogy az új kormányközeli napilap létrehozására a Fidesz legfontosabb vezetői is rábólintottak, mert végképp szakítottak Simicska Lajossal, miután ügynökvádat fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben. Az elmúlt két hónapban egyre több állami hirdetés jelent meg a lapban, amit nyilvánvalóan a Simicska-médiabirodalomtól csoportosítottak át.

Formálódik egy másik új jobboldali médiacég is, miután Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó és Győri Tibor, a Nézőpont Intézet tulajdonosa megalapította a Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t. Az MMG első egyik kiadványa az ingyenes terjesztésű Lokál, az idén megszűnt Helyi Téma világát átörökítő félbulvár időszakos lap és annak internetes portálja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.