galéria megtekintése

Borul a kabriópiac

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 24. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Hiába teszik egyre biztonságosabbá a gyártók a nyitott autókat, nem a borulásveszély, hanem a vásárlói divat változása és a szigorodó környezetvédelmi normák miatt egyre kevesebb kabriót adnak el.

Itt a nyár, de jó lenne egy kabrió – gondolhatják sokan, pedig épp a forró napokon kényelmetlen a nyitott autó. Nem véletlen, hogy az északi országokban fogy a legtöbb tető nélküli kocsi, míg a toppiacokon egyre kevesebb kel el belőle. 2007-ben még több mint 830 ezer kabriót adtak el az európai és észak-amerikai piacon, tavaly már csak 444 ezret, miközben rohamosan nőtt a sportterepjárók iránti kereslet: a kategória eladásai meghaladták a nyolcmilliót. Ezek a modellek légkondicionált utasteret biztosítanak, és közben nagyméretű üvegtetejükkel visszaadnak valamit a kabrióérzésből is.

A nyitott autók visszaesésének azonban műszaki és jogi magyarázata is van. A fémtető hiányában ugyanis elvész az önhordó karosszéria fontos merevítőeleme, amit a padlólemezbe épített fémtartókkal pótolnak a gyártók, legalább 200-300 kilogrammal növelve egyes típusok kabrióváltozatának tömegét. A súlytöbblet a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás megugrásával jár együtt, ez pedig rontja a márka flottaátlagát, amit hosszabb távon büntet a jogalkotó. Az Euro-normák szorításában tűntek el az ajánlati listáról azok a négy évszakosnak hirdetett autók, amelyek ponyva helyett fémtetőt emeltek ki a csomagtartójukból.

A kabrió már csak drága mulatság, és a jelek szerint egyre inkább a leggazdagabbak játékszere, második vagy harmadik számú autója lesz. A statisztika azt mutatja, hogy míg a nyitott prémiummodellek eladása még mindig nő (bár csak 0,9 százalékkal), addig az olcsóbbaké 20 százalékot zuhant.

 
Hiába jók a biztonsági teszten a nyitott autók, ha buknak a piacon
Hiába jók a biztonsági teszten a nyitott autók, ha buknak a piacon
Daimler

A legkedveltebb kabriók húszas listáján csak három modell – az Audi A3-as, a BMW 4-es és az Opel Cascada – eladásai nőnek. Európában tavaly 144 ezer nyitott autó kelt el, ezek között robbantott a 4-es BMW, amely megjelenésének első évében 12,5 ezerrel vezet, a bajor éllovast követi a VW Beetle, a Golf Cabrio, a Mercedes SLK és a győri gyártású Audi A3/S3-as kabrió, de a tízbe egy másik „magyar” autó is befért, az Audi TT Roadster.

A 207CC és 308CC modelljeivel korábban éveken át a szegmenst vezető Peugeot eladásai a JATO Dynamics adatai szerint egy év alatt 34-40 százalékkal zuhantak, ezért már le is álltak gyártásával, és hasonló okok miatt tűnt el a kínálatból a Ford Focus CC és a VW Eos is.

Tavaly még tizennyolc, idén már csak tíz márka magyarországi listáján szerepel kabrió, ami – a motorváltozatokat nem számítva – húsz típust jelent. A győri Audi A3-as ára 8,3 millió forint, az Audi TT Roadster legolcsóbb, a 230 lóerős teljesítményű változata 13,2 millió forintba kerül. Hazai gyártású motorja van az Audi A5-ös Cabriolet-nek, az R8-as Spydernek, valamint a VW New Beetle Cabrioletnek. Szentgotthárdi motor hajtja az Opel Cascade Cabriolet-t. A hazai kínálat legolcsóbb, nyitható tetejű modellje, a FIAT 500-as ára 4,387 millió forint, de 55 millió forintért is kapható itthon kabrió.

– Minden eddiginél több használt nyitott autót hirdetnek júniusban: a tavalyi 3560 helyett idén 3800 eladó. Bár a kínálat átlagkora 12 év, ennek ellenére az áruk átlagosan eléri a 4,3 millió forintot, ami többszöröse az összes meghirdetett személyautó alig másfél millió forintos átlagárának – tájékoztat Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. Mind teljesítményben (670 LE), mind árban (77 millió Ft) csúcstartó a Ferrari 458 Italia Spider, de vannak működőképes kabriók 100-150 ezer forintért is. Az ilyen autók 72 százalékát árulják jelenleg légkondicionálóval. A kabriókat Európa-szerte szezonálisan üzemeltetik, ezért nem annyira meglepő, hogy nem a melegebb éghajlatokon, hanem az északi országokban a legelterjedtebbek. A legtöbbet a belgák, a britek, a svájciak és a németek vásárolják, ez persze nemcsak a helyi klímától, hanem a gazdasági lehetőségektől is függ.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.