galéria megtekintése

Demjánnak üzen a Fidesz a vasárnapi zárva tartással?

18 komment

NOL

Bár a Fidesz-frakció kiállt a vasárnapi zárva tartás mellett, valójában a párt egy része csöndben fúrja a kereszténydemokraták ötletét. Van, aki szerint a frakció támogató döntése az utóbbi időben egyre kritikusabb hangot megütő Demján Sándornak szánt üzenet volt.

Ma dönt a kormány a vasárnapi zárva tartásról – értesült lapunk minisztérium-közeli forrásokból. A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) Glattfelder Béla államtitkár ma is tárgyalt az érintett piaci szereplőkkel. Itt elhangzott: az NGM egy előterjesztést készített a kormánynak, amelyben egyaránt felsorolják a zárva tartás és a nyitva tartás mellett felsorakoztatható érveket, ami alapján a kormány tárgyilagos döntést hozhat.

A vasárnap is kinyitó kisebb üzletek drágábbak lesznek a legtöbb szupermarketnél
A vasárnap is kinyitó kisebb üzletek drágábbak lesznek a legtöbb szupermarketnél
Teknős Miklós / Népszabadság

Már ha figyelembe veszi az NGM érveit: a Fidesz-frakció ugyanis már átlépett a szaktárca és Varga Mihály miniszter feje fölött azzal, hogy a napokban támogatásáról biztosította a koalíciós társ Kereszténydemokrata Néppártot az ügyben. Ma megtartják az Országgyűlésben a javaslat általános vitáját. Mint ismeretes, a KDNP tervei szerint jövő év márciusától néhány kivételtől eltekintve csak a kisméretű, családi üzemeltetésű boltok maradhatnak nyitva vasárnap, illetve bezárnának az éjjel-nappali nonstop üzletek is.

 

Varga Mihály korábban a HírTV-ben nyilvánosan kijelentette, hogy "nem bölcs döntés" a vasárnapi zárva tartás. Harrach Péter KDNP-frakcióvezető utána a sajtónak arról nyilatkozott, hogy a kormány támogatja a törvényjavaslatukat. Orbán Viktor miniszterelnök csak annyit mondott, hogy minden érintett felet meg kell hallgatni az ügyben, és a kérdést egy átfogó ágazati szabályozás részeként kell kezelni. A miniszterelnöki felvetés nyomán az NGM konzultációkat hirdetett meg a piac szereplőinek, ám a Fidesz-frakció hétfői, zárva tartást támogató bejelentése súlytalanná tette az NGM szerepét az ügyben.

Érdekes kérdés, hogy a frakció miért előzte be a kormány döntését? Kormányközeli forrásaink szerint elképzelhető, hogy a kormány több irányból is nyomás alá került. A pártban láthatóan erős a bezáráspárti vonal, így az NGM-ből tavasszal távozott Szatmáry Kristóf kiskereskedelmi miniszteri biztossá történő kinevezése azt sejteti, hogy a miniszterelnök környezete is a bezárás pártján van.

Ugyanakkor az NGM burkolt ellenállása azt sejteti, hogy a pártban jócskán vannak ellenzők. Kormányközeli forrásaink szerint elképzelhető, hogy a frakció támogató bejelentése azzal hozható összefüggésbe, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, Demján Sándor népszavazást helyezett kilátásba, ha az Országgyűlés elfogadja a KDNP törvényjavaslatát. Ezzel ugyanis afféle "dacreakciót" váltott ki a frakcióból, amelynek tagjai így üzentek az utóbbi időben a kormánnyal szemben kemény, kritikus hangvételt megütő Demjánnak.  

Teknős Miklós / Népszabadság

Van olyan vélekedés is, hogy a vasárnapi bezárás egy későbbi, vasárnapi általános munkavégzési tilalom részeként történő tálalása csak a kormány egy újabb népszerűségjavító kommunikációs csodafegyvere, azaz mindenképpen átviheti a kérdést Orbán.

A magyar vállalkozásokat üti ki a kormány?

Az évek óta problémás piacon tovább csökkenhet a forgalom, megdrágulnak a termékek, miközben a kisvállalkozások alig fognak profitálni a multik vasárnapi bezáratásából. Sőt: a kormány jelenleg ismert tervei a pár boltos magyar kisvállalkozókat hozzák lehetetlen helyzetbe.

– Csak élelmiszerekből 15-30 milliárd forintos többletköltséget is okozhat a családoknak a vasárnapi bezárás – mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária piackutató ügyvezető igazgatója. Két forgatókönyvvel számolnak: ha a vásárlók később is ragaszkodnak ahhoz, hogy a hét utolsó napján vásároljanak, úgy éves szinten 250-260 milliárd forintos többletköltés jelenhet meg a nyitva hagyott kis üzletekben, de ezek az üzletek jellemzően drágábbak, és ráadásul majd emelnek is az áraikon. A másik – valószínűleg realistább – elképzelés szerint a vásárlók alkalmazkodnak, és szombaton vásárolnak, ebben az esetben csak 100-120 milliárddal ugrik meg a kisboltok forgalma, így a családoknak „csak” 14 milliárdjába fog kerülni a kormánypártok piacformáló igyekezete.

Szakmai vélekedések szerint ugyanakkor könnyen lehet, hogy összességében csökken a kiskereskedelem forgalma. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára úgy véli: nem igazak azok a vélekedések, hogy a vasárnappal kieső forgalom majd a hét többi napján jelenik meg, szerinte a ma éves szinten 500 milliárd forintosra becsülhető vasárnapi piacnak egy része mindenképpen elillan a kiskereskedelemből. Szakértők szerint százezres nagyságrendű az a vásárlói kör, amelyik a hétköznapok mellett szombaton is dolgozik, nem véletlenül jellemzően a fiatalabb fővárosiak, illetve vidéki kisvárosiak vásárolnak vasárnap. Ha a boltok lehúzzák a rolót a hét utolsó napján, úgy ezen közösség jó része egészen biztosan jóval ritkábban tud betérni egy nagyáruházba.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Míg általában a családok vásárlásaiknak csak 11 százalékát tudják le vasárnap, addig számos olyan termékkör van, ahol az áru jóval nagyobb része vasárnap talál gazdára. Így a plázákban megvehető divatáruk piaca jelentősen eshet, ugyanerre lehet számítani a barkácsáruházakban is. A vasárnapi zárva tartás „alávág” majd a sok tízmilliárdosra tehető határ menti kereskedelemnek is. A határok mentén élő külföldiek a gyenge forintot kihasználva ugyanis hozzánk járnak át nagybevásárolni.

Az is biztosnak tűnik, hogy a vasárnapi vevőstop még középtávon sem fogja átrendezni a magyar piacot. A kormánypártok szándékai szerint kizárólag az önfoglalkoztató családi kisvállalkozások maradhatnak majd nyitva vasárnap, ami annyit jelent, hogy gyakorlatilag a teljes kiskereskedelmi szektornak a CBA-tól a Tescóig le kell húznia a rolót. A változás legnagyobb vesztesei – kockáztatja meg az egyik kisbolt tulajdonosa – azok a néhány boltot üzemeltető kis- és középvállalkozások lehetnek, amelyek néhány alkalmazottat tudtak eddig tartani. A hétvégi forgalom így várhatóan az eddig is csúcsüzemnek számító szombati napra koncentrálódik. Vagyis a hipermarketekben ez a nap elviselhetetlenül zsúfolttá válhat, hiszen a vasárnap vásárolók ekkor vehetik majd meg azt az élelmiszert is, amelyet korábban a sarki boltban vettek meg vasárnap reggel. Nemcsak ők sajnálják majd, hogy le kell mondaniuk a vasárnapi friss pékáruról, de alighanem maguk a pékek is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.