galéria megtekintése

Titokban már nagyon menekül a Quaestor-vezér

17 komment


F. Szabó Emese
nol

Tarsoly Csaba nemcsak a díszpolgári és egyéb presztízsjellegű titulusairól mondott le az utóbbi időben. Titokban azzal töltötte a márciust, hogy kivonja magát – és így közvetve magánvagyonát – a kötvénykibocsátási botrányból. Mind cégvezetőként, mind tulajdonosként kihátrált, egy strómanra hagyva az egész botrányt.

Akár láttak teherautókat a szomszédok Tarsoly Csaba házánál, akár nem, nagyon úgy néz ki, hogy a nagyvállalkozó elkezdett kihátrálni a Quaestor-csoportból. A cégbírósági adatok szerint a csoport fejénél, a több tucat vállalkozást összefogó Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nél mind a vezetésből, mind a tulajdonosok közül kikerült a nagyvállalkozó.

A Quaestor-vezér házánál állítólag teherautók is megjelentek már
A Quaestor-vezér házánál állítólag teherautók is megjelentek már
Korponai Tamás / Népszabadság

Tarsoly Csaba és felesége március 16-án kivonult az ügyvezetésből, helyüket egy Orgován Béla nevű, eddig a csoporttal összefüggésbe nem hozható férfi vette át. A cégjegyzék szerint egy hete ő a vezérigazgató, Tarsolyékat pedig törölték.

 

Ugyanezzel a dátummal változott a tulajdonosi kör is. Tarsoly Csaba és felesége megvált a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-ben lévő részvényeitől, az ötven százalékot meghaladó tulajdonrészt a Quaestor Hrurira Kft. vette át. A társaság fennmaradó részét továbbra is a liechtensteini bejegyzésű Insula Management Estabilishment birtokolja.

A Quaestor Hrurira Kft. az a cég, amely a Quaestor-kötvényeket kibocsátotta.

A gyanú szerint az engedélyezett 60 milliárd forinton felül további 150 milliárd forint értékben értékesített kamu kötvényeket elsősorban lakossági ügyfeleknek.

A társaságnak nincs számottevő vagyona, ám azzal, hogy átvette Tarsolyék részvényeit a csoportot tulajdonló Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-ben, így most már elvileg lesz mit az ügyfelek kártalanítására fordítani.

Érdekesség, hogy a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. a kötvénykibocsátó Quaestor Hrurira Kft. tulajdonosa. Vagyis utóbbi március 16. óta

közvetve a saját maga tulajdonosává

vált.

Tarsoly (balra) Orbán Viktor miniszterelnök mögött a győri stadion díszpáholyában
Tarsoly (balra) Orbán Viktor miniszterelnök mögött a győri stadion díszpáholyában
NS archív

Az átrendeződés úgy ment végbe, hogy közben a Magyar Nemzeti Bank a csoport egyik tagjánál, a kötvényeket forgalmazó Quaestor Értékpapír Zrt.-nél kutakodik

– a cégnél már fű sem nőhet a jegybank felügyelete nélkül.

A kötvénykibocsátó Quaestor Hrurira Kft. pedig elvileg csődöt jelentett – vagy sem, ennek ugyanis továbbra sincs semmi nyoma a cégbírósági papírokban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.