galéria megtekintése

Harrach: Mi nem foglalkozunk hatástanulmányokkal

48 komment


Csuhaj Ildikó
NOL

Két hónap múlva át kell tekinteni a tapasztalatokat, és egy kormányrendeletben további „megfelelő kivételeket még be kell venni a rendszerbe”, hogy az üdülőhelyeken vasárnap is nyitva legyenek az üzletek – mondta a vasárnapi zárva tartásról a Népszabadságnak Harrach Péter. A KDNP-s politikus szerint – ha a gazdaság lehetővé teszi – más területen is kell a szabad vasárnapot biztosítani.

„Mi nem foglalkozunk hatástanulmányokkal, mert nem a mi dolgunk, az a tárca dolga. A képviselői javaslatnak nem kötelező tartozéka a hatástanulmány. 2011-ben hallottam róla, hogy a kormány szándékozik ilyet végezni, de nem ismertem a tartalmát” – mondta lapunknak Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakciójának a vezetője. Arra a kérdésünkre, hogy ezek szerint hatástanulmány ismerete nélkül terjesztették elő a javaslatot, úgy, hogy nem ismerték azokat a trendszerű negatív hatásokat, a lehetséges következményeket, miszerint 10-15 ezer dolgozó elbocsátására lehet számítani, a büdzsé kieső bevétele pedig 50 milliárdot is eléri, a kereszténydemokrata politikus azzal reagált: nem ismerte ezeket az adatokat.

Harrach Péter egy márciusi sajtótájékoztatón
Harrach Péter egy márciusi sajtótájékoztatón
Mohai Balázs / MTI

„Ma azt látjuk, hogy a valóság megcáfolta a kiszivárogtatott tanulmány adatsorát az elbocsátások száma és a járulékkiesések tekintetében is”. (Ez merész kijelentés annak fényében, hogy eddig egyetlen napnyi tapasztalatunk van a törvény hatásairól – a szerk.) Ezek nem igazak – állítja Harrach Péter, arra hivatkozva, hogy a multinacionális cégek nyilatkoztak arról, hogy nem lesznek elbocsátások. Ezen kívül azt látja az álláshirdetésekből, hogy munkaerőhiány van a kereskedelemben. Szerinte „eltúlzottak és hangulatkeltőek” azok a megnyilatkozások, hogy a vasárnapi zárva tartás társadalmi fogadtatása negatív lenne, ezek mögött bevallottan nagyvállalkozók akciói vannak.

 

Azt elismerte, az igaz, hogy a bevásárlók egy részét kellemetlenül érinti a zárva tartás, de mint mondta, az a nagy előnye a törvénynek, hogy a munkavállalók számára hosszú távon életforma lesz a szabad vasárnap, hiszen nem kötelezhetik őket munkavégzésre, „és ez sokkal nagyobb érték és eredmény, mint amit egy vásárlói szokás átrendezése okoz”.

Harrach Péter meggyőződése szerint két hónap múlva át kell tekinteni a vasárnapi zárva tartásról hozott intézkedés hatását, és egy kormányrendeletben – és erre a törvény lehetőséget biztosít – további „megfelelő kivételeket még be kell venni a rendszerbe”. A KDNP-s politikus példát is említett, szerinte az üdülőhelyeken az üzletek számára biztosítani kell a nyitva tartás lehetőségét. Felidézte, hogy a KDNP már 2011-ben is javasolta, hogy 12 olyan vasárnap legyen, amikor nyitva lehetnek az üzletek, ha ezt elfogadták volna, akkor a Balatonon az üzletek főszezonban vasárnap is nyitva lehetnének (jelenleg a szabályozás 5 ilyen vasárnapot enged). Ha a kormány két hónap múlva áttekinti a tapasztalatokat, megvan a lehetőség arra, hogy „a kormány némi korrekcióval javítson a helyzeten”.

A KDNP-s politikus szerint a fő szabálynak akkor is annak kell lennie, hogy nem dolgoztatunk embereket az egyetlen közös pihenőnapon. Sőt, előbb-utóbb, ha a gazdaság erre már lehetőséget biztosít, általánossá tesszük a szabad vasárnap kiterjesztését. Így a szabad vasárnap nemcsak a kereskedelemben valósul meg, hanem máshol is.

Kérdésünkre, hogy milyen munkahelyek, feladatkörök esetén lenne tiltva a vasárnapi munka, úgy válaszolt: „ott, ahol dolgoznak, még mindig egymillió ember dolgozik vasárnap. A kivételek meg kell, hogy maradjanak, a szolgáltatásban és a folyamatos munkavégzést igénylő üzemekben, például egy kohóban nem lehet leállni a munkával, de a rendőrnek, újságírónak, a politikusnak is dolgoznia kell”. A munka törvénykönyve olyan „lazán” szabályozza a kivételeket, hogy megvan a kibúvás lehetősége, és például egy varroda esetében is meg tudják találni az indokokat a munkavállalók vasárnapi dolgoztatására. Ma is pihenőnapnak számít a vasárnap, és nem lenne ördögtől való, ha valóban csak az dolgozna vasárnap, akinek muszáj – mondta a KDNP frakcióvezetője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.