A Magyar Színházban Nick Dear változatát mutatták be, akinek Hatalom című közepes történelmi bohóságát éppen tíz éve játszotta ugyancsak a Magyar Színház. Az angol szerző brechti eszközökkel az emberi létezés és erkölcs végső kérdéseinek bonyolult szövevényét érzékenyen ábrázoló darabot írt, lényegében követve az eredeti regény cselekményét. Elhagyja a regénysallangokon kívül a kreatúra romantikus túlméretezését is, és nemcsak azért, mert színházban nehéz volna megjeleníteni.
A kitaszítottságtól szenvedő ember érdekli benne. Ezzel roppant terhet rak a szerepet játszó színészre, legalábbis ha lélektani hitel igényével szeretnék megjeleníteni. Márpedig Koltai M. Gábor rendezésében ez a szándék érzékelhető. Horváth Illés pedig igyekszik ennek meg is felelni. Nem teljes sikerrel. A formátum hiányzik belőle. Elveszettség, riadalom megvan, de ezek egy kisember nagy bajai. A teremtő tudós intellektuális lázában égő Kovács Krisztián erősebb személyiség nála.
Fordítva talán izgalmasabb lenne. (A londoni Nemzeti Színházban Benedict Cumberbatch és Jonny Lee Miller felváltva játszották az alkotót és teremtményét.) Szegeden Hollós Gábor rendező írt saját verziót a témára, a regénynek még a vázát is alig megtartva. Ő módszerében nemcsak Brechtet, de a szegedi prózai tagozat vezetőjét is követi, pontosabban azt a régi Bodolay Gézát, aki valaha eredményeiben kiszámíthatatlan, de izgalmas produkciókat hozott létre. A szegedi Frankenstein-előadás filologizál, lábjegyzetel, idéz mindenhonnan, sőt, gyerekek körkérdésválaszait is a háttérre vetíti. Bevallottan a magány problémáját szeretné körbejárni a mesterségesen teremtett emberszerűség történetén keresztül. Ám határozott véleményt a tudományosságában elbizakodott emberről mond ki. Vallásos-misztikus ítéletet hirdet.
Kár. Ilyen végső kérdésekben jobb a döntést a nézőre hagyni. Az erkölcsi-bölcseleti leckét mozgalmas színházi nyelven adja tudtunkra a rendező. Ügyesen használj a forgót, rajta egy sok mindenre alkalmas hármas osztatú fémvázzal, amely szolgálhat élőképek kereteként éppúgy, mint emelvényül. A fölé feszített vásznon meg vetített föliratok nyomatékosítják az ismereteket (díszlet: Mira János). Néhány illusztratív jelenet között a szereplők mikrofonokba beszélve sulykolják a tudnivalót. Ezt legjobban Kéner Gabriella csinálja, fölöttébb hatékony médiaszemélyiséget játszik el.
Mindezen túl két nagy erőssége van még az előadásnak. Az egyik a zene. A Brestyánszki lányok (csellón Bernadett, hegedűn Dina), valamint basszusgitárral Lengyel Zoltán, dobbal Szokol Szilárd a legszárazabb lajstrom, a legelvontabb fejtegetés alá-mögé is drámai hangkulisszát teremtenek. A produkció másik túl nem becsülhető érdeme, hogy mindössze két órán át tart. Ennyi pont elég belőle. Talán még élvezhető is.
Nick Dear: Frankenstein. Magyar Színház; Frankenstein (Mary Shelley regénye alapján színpadra alkalmazta Hollós Gábor), Szegedi Nemzeti Színház
