galéria megtekintése

Felszedné a kormány a sínek között fekvő uniós pénzt

Átveszi a főváros három HÉV-vonalát a MÁV. A BKV gödöllői, ráckevei és szentendrei járatainak szerepét elővárosi vonatokra osztják. A kérdés már csak az, hogyan és mikor. A bejelentésnél többre ugyanis a kormánynak nem futotta, a feladatot még nem szignálták ki senkire.

Fónagy János ennek ellenére magabiztosan ellentmondott önmagának, amikor szerdán bejelentette a HÉV-vonalak nemzeti vasúthoz kerülését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkárának nem lehetett új a magáévá tett ötlet, hiszen úgy nyolc évvel korábban ellenzéki politikusként még ellenezte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szinte betűre azonos elképzelését. A legfőbb ellenérv akkor az volt, hogy a HÉV üzemeltetési színvonala magasabb a MÁV személyszállító cégénél megszokottnál, és így a vasút csak „lerántja" magához a BKV szolgáltatását. Azóta azonban bizonyára minden megváltozott.

A MÁV Könyves Kálmán úti vezérigazgatóságán mindenesetre hírből már hallották, hogy az olimpiai fejlesztésekre hivatkozva halálra ítélt H7-es, csepeli HÉV vonalát nem számítva, a budapesti HÉV üzemeltetésének feladata a nemzeti vasútra száll. Lapunk azonban úgy tudja: a mintegy 97 kilométernyi infrastruktúra és a hozzá kapcsolódó, naponta mintegy kétszázezer, a csepeli vonatok nélkül 160 ezer utast érintő szolgáltatások átvételéről, módjáról és idejéről hivatalos döntés még nincs. Így a MÁV és a BKV–BKK páros közötti egyeztetések sem kezdődtek még meg.

Megy a HÉV, jön a MÁV
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

 

Egyelőre csak annyi biztos, hogy megint minden a pénzről szól, és a kormány számára valójában mellékes, melyik állami vagy önkormányzati cég színeiben is közlekednek a gödöllői, ráckevei, illetve szentendrei járatok. A lényeg a HÉV elővárosi vasúttá minősítése, mert Fónagy János szavai szerint az elővárosi közlekedés fejlesztésére jelentős uniós források állnak rendelkezésre, így jó esély van a HÉV-vonalak felújítására is. Vagyis az Európai Unió pénzalapjaiból a jobban teljesítő közlekedési kormányzat megvalósíthatja mindazt, ami neki magának a költségvetésből nem sikerülne. Felújíthatja az elhasználódott HÉV-vonalakat, és lecserélheti a BKV elaggott zöld-fehér vonatait.

A pályahálózat fejlesztéseinek költségeit nehéz lenne megbecsülni – nem csak azért, mert a főváros helyi érdekű vasútjainak pályáira, biztosítóberendezéseire hatalmas összegeket lehet elkölteni. Ha pedig ez nem lenne elég, ott vannak az eredetileg a BKK színeiben kimunkált fejlesztési tervek is, amelyek megvalósításához ugyancsak kell a pénz.

Igen jelentős összegeket lehetne elkölteni például a H5-ös szent­endrei HÉV és a dicstelen körülmények között felújított esztergomi vasút összekapcsolására. Még több lehetőséget tartogat a HÉV integrálása a fővárosi metró hálózatába. A MÁV színre lépésével meglehetősen valószínűtlenné váló elképzelés már akkor is viszi a pénzt, ha csak az alapozó tanulmányokat készíttetik el róla. Az „5-ös metró néven" egyesülő szentendrei és ráckevei HÉV-vonalból álló új városi vasút még az eredeti ötletben szerephez jutó csepeli vonal nélkül is nagy buli. Hiszen a 2014–2020-as uniós költségvetési időszak forrásainak terhére megálmodott vonalat Budapest belvárosában a föld alatt vezetnék át. Az ideiglenes végállomás lehetne akár az Astoria vagy a Blaha Lujza tér alatt is. És akkor arról még nem is beszéltünk, mennyi uniós forrást köthetne le a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekapcsolása.

A HÉV rendbetétele ezzel együtt akkor is költséges mulatságnak ígérkezik, ha a döntéshozók beérik a pályák állapotának európai színvonalra hozásával, és az összesen 294 ős­öreg HÉV-kocsi cseréjével. Pláne, hogy erre a megoldás adott. A MÁV gyakorlatával számolva egy-egy kétszer három egységből álló motorvonat nagyjából hat-hétmillió euróba kerülhetne. Vagyis a teljes HÉV-flotta cseréjét meg lehetne úszni úgy százmilliárd forintból.

Amíg nincs hivatalos döntés, nem tudni azt sem, a HÉV-en érvényes lesz-e a BKV-s bérlet, miként illeszkedik az új tervhez a BKK Futár rendszere, és melyik szolgáltató tartozik az átvétel kapcsán a másiknak. Egyelőre az utasok is csak találgathatják, mikortól készüljenek a változásokra.

A Budapesti HÉV-vonalak számokban
 Név
Honnan (Budapest) Hová 
Hossz (kilométer)

Menetidő

Utasszám teljes vonalon
H5-ös
Batthyány tér
Szentendre 
 20,9 39 perc
87 ezer/munkanap
 H6-osKözvágóhíd 
 Ráckeve
 40,1
1 óra 9-14perc 
24 ezer/nap
 H7-es Boráros tér 
 Csepel
6,7 
13 perc
46 ezer/nap
H8-as
Örs vezér tere 
 Gödöllő
 25,6
47 perc
  33 ezer/nap
 H9-es Örs vezér tere
Csömör
10,7 
24 perc
33 ezer/nap

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.