galéria megtekintése

Felejtse el Budapestet, holnap ezer dühös taxisé lesz a belváros

14 komment

Á. A.

Kialakult a végső útvonala a taxisok holnapi budapesti demonstrációjának. Ahogy azt a Népszabadság múlt hét pénteken elsőként megírta, a sofőrök január után azért állnak ismét össze, mert az ígéretek ellenére az illegálisan működő személyszállítási szolgáltatók és okostelefonos applikációk működésének korlátozásával kapcsolatban semmilyen előrelépés nem történt az elmúlt hónapokban.

A tervek szerint az autók kedden reggel hétkor gyülekeznek a Hősök terén, majd a Dózsa György út, Thököly út, Rákóczi út, Erzsébet körút, Teréz körút, Oktogon, Andrássy út, József Attila utca, Széchenyi tér, Lánchíd, Fő utca, Batthyány tér, Fő utca, Széchenyi tér útvonalon vonulnak a Belügyminisztérium épületéhez. A szervezők egyike, Gottlieb Géza a Népszabadságnak annyit mondott, hogy az engedélyük délután egy óráig szól.

A rendőrséggel a taxisok abban maradtak, hogy a kritikus létszám 280 autó. Ha többen gyűlnének össze, akkor ez a 280 autóból álló konvoj vonulna végig az említett utcákon, a létszámon felüliek a József Attila utcában és az Andrássy úton foglalhatnának el fél-fél sávot. Gottlieb közlése szerint a fuvarszervezők mindegyike jelezte, hogy a sofőrök retorziók nélkül vehetnek részt. Ezek alapján a taxisok körében általános vélemény, hogy 700-1000 autó is összegyűlhet.

 

Felvetésünkre, hogy a kialakult helyzettel és elvárásaikkal kapcsolatban hol és kinek akarnak petíciót átadni, Gottlieb annyit mondott, ilyen most nem lesz. Abban az esetben viszont, ha jelzik nekik a tárgyalási szándékot, akkor természetesen minden olyan szereplővel asztalhoz ülnek – akár holnap is –, aki megoldást tud nyújtani az említett illegális szolgáltatók működésével kapcsolatban.

Az összefogás most nagyobb, mint amilyen a januári demonstráció idején volt
Az összefogás most nagyobb, mint a januári demonstráció idején volt
Kovács Klára / Népszabadság

Gottlieb hangsúlyozta, ha a keddi felvonulásuk eredmény nélküli lesz, akkor minden elkövetkező keddre hasonló megmozdulást szerveznek, egészen addig, míg általuk elképzelt eredményt el nem érik, azaz az említett cégek működését felfüggeszti az állam.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.