galéria megtekintése

Megbénulhat Budapest, durva demonstrációra készülnek a taxisok

10 komment


Ábrahám Ambrus

Taxisdemonstráció béníthatja meg a jövő héten Budapest belvárosát – értesült a Népszabadság. Kedden akár ezer taxis is demonstrálhat a fővárosban azért, hogy végre történjen valami az Uber és más, illegálisan működő személyszállítási applikációk ügyével. Az egység most nagyobb, mint korábban, ezúttal a nagy taxiscégek sem tiltják meg a hozzájuk tartozó sofőrök részvételét. 

Újra demonstrációra készülnek Budapesten a taxisok – tudta meg több, egymástól független forrástól a Népszabadság. A terveik szerint kedden reggel nyolckor a Hősök terén gyülekeznének a sofőrök, majd innen a Széchenyi térre hajtanának a Belügyminisztérium épülete elé. Ismereteink szerint az akció délután 2-3 óra között érne véget, a rendőrségi engedélyeket már meg is kérték a szervezők.

Kép a taxisok január 18-i demonstrációjáról. Durvább jöhet
Kép a taxisok január 18-i demonstrációjáról. Durvább jöhet
Kovács Klára / Népszabadság

Nem szeretnék, hogy a mostani megmozdulás annyira agresszív legyen a budapesti közlekedéssel szemben, mint az év elejei - mondta lapunknak Gottlieb Géza, a januári fővárosi, spontán módon összeállt tüntetés egyik szervezője. Ám a forgalomlassító felvonulással hatása durvább lehet, mint a korábban. Több forrásunk szerint ugyanis régen látott egységesség alakult ki a piaci szereplők között. A demonstrációról egy csütörtök esti megbeszéléseken egyeztetett az összes fuvarszervező képviselője és a taxis érdekvédelmi szervezetek.

 

Úgy tudjuk, hogy a tárgyalás az egyik legnagyobb furvarszervező vállalat székházában zajlott. Az eddigiekhez képest már ez is jelzés értékű, ám forrásunk arról beszélt lapunknak, bár a nagy cégek közül egyik sem buzdít nyíltan részvételre, ám már „senki sem tiltja a megjelenést" a sofőrjeinek. Gottlieb Géza ezt lapunknak megerősítette, hozzátette: hogy erről a társaságok többsége üzenetet is küldött kommunikációs rendszerén keresztül a taxisoknak. Éppen ezért remélik többen, hogy legalább ezer autó összejön kedden a Hősök terén.

Asofőrök arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy változatlanul több olyan vállalkozás működik az országban, amely a jelenlegi személyszállítási törvényt megszegően működik. Hangsúlyozta lapunknak: nem csak az Uberről van szó, az összes olyan vállalkozás ellen szól akciójuk, amelyik a szürke vagy a fekete zónában szolgáltatnak.

S bár januárban ígéreteket kaptak a kormány képviselőitől a taxisok, hogy változtatnak a piac működésén, s az „illegálisan működő vállalkozások esetében" szankciókat tesznek, s ellenőrzéseket tartanak, valójában nem történt semmi. Néhány rendszámlevételtől eltekintve az Uber és hasonló cégek szabályokra fittyet hányó sofőrjei továbbra is az utcán vannak.

Felvetésünkre, hogy ha keddi akciójuk nem hozza meg a várt eredményeket mi a következő lépés Gottlieb Géza úgy válaszolt, hogy nem szeretne erről így beszélni, hiszen ez azt jelentené, hogy nem bízik a sikerben. Végül azonban megjegyezte: amennyiben ezúttal sem járnak sikerrel, akkor minden keddre meghirdetik a demonstrációt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.