Ebbe az egyelőre horpadt hírfolyamba csöppent bele egy érdekes hazai közlés, mely szerint a Zirci Ciszterci Apátságban a nyár közepétől kézműves söröket készítenek, melyet ünnepélyesen meg is tekinthetnek – bevezetésképpen a sajtómunkások. Gondoltuk, kizárólag szakmai érdeklődéstől vezetve persze magunk is részt veszünk az új, hazai kézműves sör bemutatóján.
Miközben a busszal Zirc felé haladunk, egy 1947-ből származó házisör-recepthez mellékelt mondás jut eszünkbe, e szerint: „A sör a szívnek valóságos benzinje.” És arra gondolunk, ezúttal sem hagyjuk majd a szívünket valóságos üzemanyag nélkül. Eszünkbe jut a belga sörkultúra, amelyet ugyancsak az apátsági sörfőzdék alapoztak meg. Ott a középkorban már szinte valamennyi apátságban működött sörfőzde, termékeik részben a szerzetesek, részben a nép igényeit elégítették ki.
Az erőt adó sörök különösen a böjti időszakokban jöttek jól, de az egyszerűbb termékek a városlakóknak is sokat segítettek, amikor a nagy járványok idején víz helyett fogyaszthatták ezt a biztonságos italt.
És bár ma már jó minőségű víz folyik a csapokból, a világ férfipopulációja e tekintetben óvatos, és biztonsági okokból jobbára ma is borral vagy sörrel oldja meg a folyadékbevitelt.
Az úton még arra is maradt idő, hogy a szárba szökkenő hazai kisüzemi sörkultúráról faggassuk Vétek Györgyöt, több sörkalauz és más szakmai írás szerzőjét. Azt mondja, hogy a kisüzemi sör iránti érdeklődés néhány éve egy nagy nemzetközi divathullámmal érkezett Magyarországra. De úgy véli, jó divat ez, mert a kis mennyiségben, kisüzemi körülmények készült sörök jó minőségű, érdekes alapanyagokból készülnek, nincs bennük tartósítószer, pótanyag.
A kis sörfőzdék, amelyekből körülbelül negyven-ötven van nálunk, szaporodnak, bár egyelőre a nagy sörgyáraknak még nem jelentenek konkurenciát.
Sokan vannak, akik üzemmel ugyan nem rendelkeznek, de saját receptjeik alapján főzhetik a sört, és vannak az úgynevezett otthoni sörfőzők, akik kis mennyiségben, saját használatra készítik és versenyeken mérik össze söreiket.
Megérkezvén Zircre, előbb az apátság történetével ismerkedünk. Megtudjuk például, hogy a zirci apátságot 1182-ben alapította III. Béla király. A rend legjelentősebb központjából, a franciaországi Clairvaux-ból, a Szent Bernát által alapított apátságból érkeztek ide az első szerzetesek, hogy a Bakony közepén, a Cuha patak mentén is meggyökereztessék a ciszterci életet. S bár a rendet hol a török dúlta szét, hol az ötvenes évek politikai viharai, a ciszterciek mindannyiszor talpra álltak. Amúgy lelkipásztorkodással foglalkoztak, gazdálkodással és gimnáziumi oktatással.
|
Dékány Árpád Sixtus apát Szent Benedek reguláját idézi, amely azt üzeni a cisztercieknek: imádkozzanak és dolgozzanak. Igazi profi
Adrián Zoltán / Népszabadság |
Középiskolákat működtettek, ahonnan olyan jeles magyarok kerültek ki, mint Vörösmarty Mihály, Ybl Miklós, Semmelweis Ignác vagy Babits Mihály. A rendszerváltozáskor a rend valamennyi gimnáziumát visszakapta, ismét foglalkozik oktatással, és néhány hónapja a ciszterci hagyományok szerint sörfőzéssel is.
– Szent Benedek regulája azt üzeni a cisztercieknek – mondja Dékány Árpád Sixtus apát –, hogy imádkozzanak és dolgozzanak. Minden ciszterci kolostor arról volt híres, hogy különösen jó innovatív készséggel teremtett megélhetést magának és a környezetében élőknek. Így volt ez a zirci apátság esetében is, ahol
egészen az ötvenes évekig, a feloszlatásig komoly gazdálkodást és komoly oktatási tevékenységet folytattak.
A mai viszonyok között ezt persze lehetetlen újra felépíteni, de mert a ciszterciek mindig is tenni akartak a saját rendjükért, megélhetésükért, így hosszas fejtörés után arra jutottunk, hogy az oktatás mellett felélesztjük a sörfőzés hagyományait is, és létrehozunk egy kisebb sörkészítő üzemet.
Mi tagadás, a múlt iránt érzett kíváncsiság és a szakmai érdeklődés miatt, valamint mert a brutális hőség miatt a szívünknek haladéktalanul szüksége lenne már arra a benzinre, szeretnénk mihamarabb megkóstolni a zirciek új söreit, de erre még várni kell. Elsétálunk előbb a gobelinterembe, megnézzük a gyönyörű könyvtárat és a könyvtár melletti folyosón rendezett sörplakát-kiállítást, majd leballagunk az igazán tetszetős sörfőzdébe, ahol Bart Dániel sörszakértőt hallgatjuk.
– Az utóbbi évtizedekben az étkezési kultúra mind jobban elcsúszott az előre gyártott, lélektelen nagyüzemi termékek felé – állítja Bart.
– A reklámok azt hirdették: használjunk konzerveket, mirelit termékeket, igyunk Nescafét, és akkor több szabadidőnk lesz. Ám mint minden lélektelen, arctalan folyamat, egy idő után ez is taszítani kezdte az embereket.
Én magam nagyon örülök annak, hogy bár a kétezres évek végéig nálunk a sörkultúra területén is jobbára csak a nagyüzemi sörfőzés létezett, mára kiderült, hogy ezt is ki lehet rángatni az ipari méretek világából. Ma már a kézművesség az étkezés és az italkultúra világában is népszerű és divatos lett.
S miközben érezzük, hogy benzinhiányunk egyre vészesebb, ráadásul a szépen csillogó tartályokban már csak karnyújtásnyira a vizsgálandó termék, megtudunk még néhány fontos adatot. Zircen a sörkészítést az 1733-ban Sziléziából érkezett szerzetesek honosították meg. Az apátsági sör egyre népszerűbb lett, csak az 1850-es években csökkent iránta némileg az érdeklődés, amikor a rend meg is szüntette a sörfőzést, majd most, másfél évszázaddal később újjáélesztette.
A hazai 600 millió literből 300 ezer liternyit gyártanak majd Zircen, ami azért szerény mennyiségnek tekinthető, viszont közel száz szálloda, étterem, vendéglátó-ipari hely már most bejelentkezett érte.
És amikor benzinszintünk lényegében a nullára csökken, még Kovács Krisztián sörfőző mester is szól néhány szót. Ő is arról beszél, hogy a magyar élelmiszeripar kezd ráunni a nagyüzemi termékekre, és feléledt az igény az autentikus, kézműves ételek, italok iránt, ami igaz a sörre is.
Hamar lerázza a beszélgetésről Hrabalt és a cseh, a német vagy a belga sörkultúra romantikáját: azt mondja, ő a magyar söriparon nevelkedett, ennek tapasztalatai jelentik a képzeletbeli kályhát, ahonnan ő elindult, hogy aztán megérkezzen a Zirci Ciszterci Apátságba, és csapatával kifejlesszen háromféle sört. A világos pilseni típusút, a szűretlen búzát és a félbarna belga apátsági sört.
Amikor azt kérdezzük, hogy mennyi az esélye annak, hogy az általa fejlesztett termékek hasonlítanak valamely ismert sörfélére, azt válaszolja:
– Ennek annyi az esélye, mint egy lottóötösnek.A sörfőzés ugyanis annyi finomhangolással jár, hogy szinte lehetetlen, hogy két azonos sört fejlesszenek a szakemberek.
És akkor végre kiballagunk az apátság udvarára, ahol szépen terített asztalok mellett megebédelünk, majd Dékány Árpád Sixtus apát úr odalép a sörcsaphoz, és a fotómasinák sűrű kattogása közepette ünnepélyesen csapolni kezd. Ebben a pillanatban, mi tagadás, nem vagyunk a fotográfia kebelbarátai, különösen, mert az apát urat így állítják, úgy forgatják, ő pedig hosszú percekig kedvesen tűri a megpróbáltatásokat, csapol, kóstol, mosolyog, tréfálkozik; igazi profi.
Aztán vége a bemutatónak, elkezdődik a sörök nagyobb mértékű csapolása, mi pedig – szigorúan szakmai megfontolásból – kóstolni kezdünk.
A búzasör kitűnő hőfokú, enyhén citrusos, pompásan aromás. A pilseni korrekt, visszafogott, nem megosztó, tehát sokak kedvence lesz majd. A belga félbarna a vártnál kevésbé édeskés, de feltétlenül korrekt, finom és ütős. Ám mert az ember mégse az első benyomásokra alapozza a véleményét, kóstolunk újra. Meg újra. És újra.
Véleményünk akkor sem változik, amikor a benzintankunkban már viszonylag kevés a hely, úgyhogy befejezésül megnyugodva faggatjuk Dékány Árpád Sixtus apát urat arról, hogy neki, személyesen, és általában a ciszterci szerzetesek közösségének mit jelent a sörfőzés.
– Nekem egyfajta felelősséget jelent – mondja. – Az én igazi örömöm, hogy a közösség élete jól alakuljon, és az emberek is lássák, hogy mi dolgozunk, létrehozunk valami jót. Kerestük azt a tevékenységet, ami részben bevételi forrást jelent a közösségünk számára, részben pedig elismerést hoz.
Egy egyházi személy, szervezet szerintem nem a vallási bigottságával lesz hiteles az emberek előtt, hanem azzal, amit letesz az asztalra.
A tevékenységével, a munkájával. Azzal, hogy amiben tehetséges, ügyes lehet, abban valóban tehetségének és ügyességének megfelelően vesz-e részt.
|
A nem megosztó, a kevésbé édeskés és a pompásan aromás
Adrián Zoltán / Népszabadság |
Egyházunknak mindig is az volt a szerepe és a küldetése a társadalomban, hogy lehetőségeket teremtsen a rábízottak számára. Az iskoláinkban is a teremtett világ iránti felelősségre neveljük a gyerekeket. Olykor keskeny mezsgye választja el az igazán örömteli tevékenységek némelyikét és a bűnt, vetjük fel ekkor az apát úrnak, aki bólint.
– Így van – mondja –, ám ez a keskeny mezsgye a lelkiismeretünk és a szabad akaratunk határán húzódik.
Ha valamit rosszra akarunk használni, akkor azt rosszra használjuk, de attól még az jó dolog marad. Ilyen az atomenergia, a zsíros kenyér és a sör is.
Utóbbi megjelenhet kellemes társasági együttlétek, de vad duhajkodások kísérőjeként is, rajtunk múlik. Isten csodálatosan rakta össze ezt a világot, mert lehetőséget, felelősséget és szabad akaratot adott nekünk. Éljünk vele mértékletesen, okosan!
