galéria megtekintése

„Pisilő nők után leskelődik Orbán Viktorék szennymédiája” - Volner kiakadt és feljelent

42 komment

NOL

– A Fidesz szolgálatában álló szennyportálok több jobbikos, nem közszereplő hölgyet személyesen zaklatnak, engedélyük nélkül fényképezgetik őket, eléjük tolják a mikrofont és megkérdezik őket, kielégítettek-e engem szájjal a susnyásban – közölte Volner János jobbikos frakcióvezető. Szerinte titkosszolgálati módszerekkel figyelik, emiatt feljelentést tett.

– Kedves fideszes politikusok, ezúttal messzire rúgtátok a pöttyöst. Működött eddig a magyar politikában egy íratlan szabály: tiszteletben tartottuk a magánélet intimitását és nem próbáltuk a politikai ellenfeleinket ezen keresztül lejáratni. Ti ezen most túlléptetek. Védekezhettek persze úgy, mint eddig: ti aztán semmiről nem tehettek, hiszen ezt az egészet a Habony Művek csinálja. Csakhogy a Habony Művek, meg Andy Vajna TV2-je nektek dolgozik, ti etetitek, ti tömitek tele az adófizetők milliárdjaival. Szóval ne sunyizzatok, a felelősség egyértelműen a tiétek – olvasható Volner János jobbikos parlamenti képviselő, frakcióvezető ma délelőtt közzétett Facebook-bejegyzésében, amelyben a politikus újabb bizonyítékokat sorol föl arra, hogy titkosszolgálati módszerekkel tartják megfigyelés alatt őt és a környezetében lévő személyeket.

Mint beszámoltunk róla, Volner a párttársán, Mirkóczki Ádámon, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagján keresztül már jelezte az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, hogy ismeretlenek követik és megfigyelik, a hivatal azonban nem látta feladatának, hogy eljárjon az ügyben.

Mai bejegyzésében – amelynek Volner ezt a címet adta: Pisilő nők után leskelődik Orbán Viktorék közpénzekből gründolt szennymédiája – a jobbikos politikus összefoglalja a személyét érintő megfigyelési botrány legfontosabb fejleményeit.

 
Volner János
Volner János
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Azt írja, megrendeltek egy titkosszolgálati eszközökkel folytatott magánnyomozást ellene, amelynek célja az volt, hogy összeálljon egy, a személyét lejárató anyag, amit az Orbán Viktor szolgálatában álló médiabirodalomban teríteni lehet.

– Aztán a hosszú ideig tartó, váltott autókkal végzett megfigyelési sorozat meghozta gyümölcsét: a velem hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban levő hölgynek pisilnie kellett, utána pedig (micsoda szenzáció!) elszívott egy cigarettát is. A magánnyomozó lefényképezte, ahogyan az autó mellett állunk és beszélgetünk. Aztán a Fideszt szolgáló médiumok a maguk ízléstelen és szenzációhajhász módján alaposan kiszínezték a történetet, mintha... – írja a képviselő. 

Mirkóczki ezután jelezte a rendészeti államtitkárnak a titkosszolgálati eszközökkel folytatott megfigyeléssorozat tényét és az illetékes szervek segítségét kérte, s azóta írásban is feljelentést tettek, mivel országgyűlési képviselő ellen az ilyen nyomozás bűncselekménynek számít.

„A Fidesz szolgálatában álló szennyportálok tovább mennek a gusztustalankodásban: több jobbikos, nem közszereplő hölgyet személyesen zaklatnak, engedélyük nélkül fényképezgetik őket, eléjük tolják a mikrofont és megkérdezik őket, kielégítettek-e engem szájjal a susnyásban. Arra már gondolni sem merek, hogy honnan tudhatnak a sehol nem szereplő magán mobiltelefonszámokról" – írja Volner, a fideszesektől kérdezive: „Belegondoltatok egyáltalán abba, hova vezet ez az egész?”

– Ti, a polgári Magyarország felkent lovagjai, hol akarjátok meghúzni a gusztustalanság határait? Küldjünk mi is a nyakatokra egy-két profit, hogy aztán az egész internet néhány valóban pikáns felvételt szemlélve a magánéletetek legrejtettebb titkain csámcsogjon? Hogy viseljétek el hozzám hasonlóan ti is a szeretteitek könnyeit a szennymédia megaláztatásai miatt? Ilyen országot akartok? – teszi föl a kérdéseit a képviselő, aki szerint lehet ilyet is, csak nem érdemes.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.