– Számos dolog történt a közelmúltban, amire nem reagáltak az emberek. Ebben a konkrét ügyben viszont már akkor elkezdődött a gyűjtés az ellenkampányra, amikor még úgy tűnt, hogy a kormány csak viccel. Nem az történt, mint más esetekben, amikor mindössze pár száz ember megy ki az utcára tüntetni – mondja Csaba Sára.
A kérdőív – amelyet több Facebook-profilon keresztül, illetve a Magyar Helsinki Bizottság honlapján terjesztettek – azokat célozta, akik részt vettek a tiltakozás valamilyen formájában. Az adatfelvétel két nappal az ellenplakátkampány elindulása után kezdődött, és a szerb–magyar határra épülő kerítés tervének kihirdetése előtt zárult le.
– A kampányban részt vevő vagy azt támogató személyek körében gyűjtöttünk adatokat. A kérdőívet 1036-an töltötték ki 5 nap alatt. A megkérdezettek 64 százaléka nő, átlagéletkoruk 40 év volt, többségük budapesti lakos, több mint 80 százalékuk rendelkezik felsőfokú végzettséggel – mondja Kende Anna, a kutatás vezetője.
A kérdőíven egyebek mellett azt tudakolták, részt vett-e az illető korábban valamilyen demonstrációban, mit gondol arról, hogy lehet-e illegális eszközökkel is tiltakozni, mennyire tartja illegitimnek a kormány kampányát, mennyire tartja valamilyen csoporthoz tartozónak magát. A kutatók emellett felsoroltak tíz konkrét ügyet az elmúlt évek ismertté vált politikai botrányai közül azt összehasonlítandó, mennyire tartják azokhoz képest súlyosnak vagy kevésbé súlyosnak a bevándorlók elleni kampányt.
Az eredmények megerősítették a kutatók feltevését: a konkrét ügyet a válaszadók nem tekintették súlyosabbnak a felsoroltaknál. Meglepte viszont őket az, hogy a válaszadók minden ügyet felháborítóbbnak tartottak, mint az internetadót. Vagyis: nem feltétlenül a legnagyobb botrányok mozgatják meg a tömegeket.
Megállapítható az is, hogy egy érzelmileg felkavaró ügy azokat is képes mobilizálni, sőt radikalizálni, akik korábban nem, vagy csak alig vettek részt tiltakozó akciókban. A kérdőívekből ugyanis kiderül, nem a politikai elégedetlenség volt a fő motiváció (a kormánypárttal való elégedetlenség, illetve a szélsőjobbtól való félelem), hanem a morális felháborodás.
– Ezzel a felháborodással és érzelmi erővel lehet embereket mozgósítani, és látszik, hogy van olyan csatorna, ahol ezek az energiák jó irányba mozdulnak – összegzi Belinszky Anna, aki szerint meglepő, hogy egy alulról szerveződő viccpárt volt képes egy ilyen radikális megmozdulást összehozni. Ez a siker a hallgatók szerint tanulságos lehet az ellenzéki pártoknak is.
Kende Anna arra hívja föl a figyelmet, hogy minden kérdőív végén van egy olyan kérdés, amely alkalmat ad a válaszadónak bővebben is kifejteni a gondolatait. Míg más kérdőíveket e helyütt bírálni szoktak, most kifejezetten kedvező reakciók érkeztek, „végre egy rendes nemzeti konzultáció” – írta például egy megszólított.
