galéria megtekintése

Káosz van, teker a magyar

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 26. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A pályafelújítások és a beruházások összeérése miatt kialakult fővárosi közlekedési káosz újabb lökést adott a Mol BuBinak: a hét első három napján kétszázzal többen béreltek biciklit, mint egy héttel korábban. Kár, hogy a hálózat bővítése még nem készült el, igaz, nyárra megépül a 21 új állomás.

Bár tavaszra ígérték, várhatóan csak nyárra adják át a Mol BuBi új állomásait. A közbringarendszer részben a BuBit használók javaslatai alapján 21 új gyűjtőállomással és 50 kerékpárral bővül. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már a BuBi átadásakor jelezte, hogy a késedelmes teljesítés okán befolyt tetemes, 180 millió forintos kötbért a rendszer fejlesztésére költik. Tavaly novemberben pedig azt válaszolták a Népszabadság kérdésére, hogy az új dokkolók helyszínét az érintett kerületi önkormányzatokkal egyeztetve heteken belül véglegesítik.

Minden második ember a tömegközlekedés helyett használja a BuBit
Minden második ember a tömegközlekedés helyett használja a BuBit
Veres Viktor / Népszabadság

Akkor úgy tűnt, hogy jövő tavaszig megépülhetnek az új gyűjtőállomások és addigra megérkeznek az új közbiciklik is. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ugyanis a cég tájékoztatása szerint addigra már intézkedett a vállalkozói szerződésben szereplő 50 darabos opció lehívásáról.

 

Azóta lepergett több mint három hónap, de a végleges helyszínekről folytatott egyeztetést, illetve az engedélyeztetést még nem sikerült lezárni. A BKK csak ezek után ad tájékoztatást végleges helyszínekről.

A korábbi elképzelések szerint a hálózat Pesten elérné a II. János Pál pápa teret, a Corvin sétányt és a Millenniumi városközpont térségét. Budán pedig a Kosztolányi Dezső tér, a Millenáris környéke kapcsolódhat be a közbringarendszerbe, de a szükséges engedélyek beszerzése után a Margit hídtól északra is épülhet új gyűjtőállomás a Komjádi Béla uszoda és a Kolosy tér térségében.

A Mol BuBi közbringarendszer eredeti tervei egyébként mára maradéktalanul megvalósultak, sőt, az előzetes várakozásokat is meghaladja a zöld kerékpárokat igénybe vevők száma.

A hálózat tavaly szeptemberi átadása óta több mint 330 000 alkalommal használták, csúcsidőszakban, illetve ha jó az idő, rendre napi 4000 feletti a bérlések száma.

2015. február végéig 4111 jegyet értékesítettek, ugyanezen időszakban 7707-en váltottak bérletet. A BKK tavasszal további forgalomnövekedésre számít, de pontos adatokat későbbre ígértek. A Mol megbízásából készített kutatásából kiderül, hogy a legtöbb budapesti ismeri és kedveli a BuBit. Sőt, a vidékiek többsége is trendinek tartja.

Minden második felhasználó a közösségi közlekedés hagyományos eszközeiről pártolt át a kerékpározásra, 24 százalékuk autó helyett választotta. De főként az alkalmi biciklisek (59 százalék) és a turisták (50 százalék) számára ideális, akik nem akarnak egy-két megállóra tömegközlekedési eszközre szállni.

Hamarosan a kormányon lévő használati információkat tartalmazó táblákat is jobb konstrukciójúra cserélik
Hamarosan a kormányon lévő használati információkat tartalmazó táblákat is jobb konstrukciójúra cserélik
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A kerékpárokat üzemeltető alvállalkozó a szerződésnek megfelelően folyamatosan végzi a zöld bringák karbantartását. A leggyakoribb hibának eddig a csomagrögzítő gumi megnyúlása számított, ezt azóta orvosolták, az összes kerékpáron lecserélték ezt az „alkatrészt”. Az elektronikus lakat mechanikai meghibásodását és a csomagtartókosár deformálódását a nem rendeltetésszerű használat okozza, de javítják. Hamarosan a kormányon lévő használati információkat tartalmazó táblákat is jobb konstrukciójúra cserélik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.