galéria megtekintése

Beintettek az iskolák a Kliknek

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 13. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Nem támogatják, hogy a diákok iskolai szervezésben „politikai színezetű” rendezvényeken vegyenek részt – így indokolta a váci Madách gimnázium tantestülete, miért utasítja el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) sajátos toborzóját. Összesen 263 iskola jelezte: nem kérik, hogy diákjaikat elbuszoztassa a HM a március 15-i állami ünnepségre.

A váci Madách gimnázium nem küld gyereket az állami ünnepségre, s ezzel nincs egyedül
A váci Madách gimnázium nem küld gyereket az állami ünnepségre, s ezzel nincs egyedül
Korponai Tamás / Népszabadság

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala és a Klik – mint arról már írtunk – lényegében levélben toborzott diákokat a március 15-i állami ünnepségre. A meghívó szerint iskolánként tíz diákot és kísérőt várnak, akiket „e kivételes alkalomból” oda- vissza busszal visznek. A levélhez csatolt melléklet szerint a Kossuth téri zászlófelvonással indul az egész napos program, majd a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Nemzeti Múzeumhoz, azután Orbán Viktor kormányfő ünnepi beszéde jön. Ezután következik az ebéd, több családi program, végül pedig a HM országos akciója keretében a gyerekek elszavalják a Nemzeti dalt.

A váci Madách gimnázium tantestülete a Kliknek küldött válaszlevelében az áll: „A meghívást tisztelettel köszönjük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy diákjaink az eseményen szervezett formában nem vesznek részt. Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek. Tájékoztatjuk továbbá, hogy gimnáziumunk, mint ahogy mindig, ebben az évben is megemlékezik nemzeti ünnepünkről, és sok diákunk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken.”

 

Lapunk megkeresett több más iskolát is, amely szintén kapott meghívót, de kevés sikerrel jártunk. Az egyik intézményvezető ezt azzal magyarázta: nem nyilatkozhatnak, mert a Klik megtiltotta ezt.

A történtek miatt több kérdést is eljuttattunk az intézményfenntartónak, s megtudtuk: nem a váci gimnázium volt az egyetlen, amely nemet mondott. A Klik tájékoztatása szerint 307 iskola kapott meghívót. Arra a kérdésünkre pedig, hogy hány iskola nem válaszolt vagy utasította vissza a meghívást, azt válaszolták: „Összesen 44 iskola jelezte, hogy szeretnének élni a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal által kínált lehetőséggel, és diákjai szívesen részt vennének a nemzeti ünnep fővárosi programjain.” Vagyis a 307 megkeresett intézmény közül 263 nemet mondott vagy nem válaszolt. Ezzel együtt – közölte a Klik – 495 diák jelezte részvételét a nemzeti ünnep fővárosi programjain.

Arra a kérdésünkre, nem tartják-e visszásnak, hogy állami ünnepségre toboroznak diákokat, azt írták: „A Klik az általa fenntartott iskolák számára sem most, sem korábban nem tette kötelezővé központi ünnepi rendezvényeken a részvételt. A március 15-i ünnepség alkalmával a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal kereste meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, hogy amennyiben az általa fenntartott iskolákból szeretnének diákok részt venni a nemzeti ünnep fővárosi programjain, szívesen biztosítanak erre lehetőséget. A megkeresés nem toborzó jelleggel, hanem felajánlásként érkezett az intézményfenntartóhoz, abban a szellemiségben, hogy a budapesti ünnepségeken való részvétellel a diákokhoz közelebb hozza a történelmi események eszmeiségét, és megismerhessék a forradalom és szabadságharc március 15-i helyszíneit.”

Vidéken nem lesz gyermekbiodíszlet

Vidéken nem jellemző, hogy „biodíszletként” rendelnének ki középiskolásokat a központi városi ünnepségekre – legalábbis ez derült ki tudósítóink körkérdéseiből. Jó néhányan azonban központi parancs nélkül is mennek, hisz az intézmények képviseletében sokan közülük koszorúznak, verset mondanak vagy az énekkarban szerepelnek. Debrecenben „csalafintán” oldották meg, hogy nagyobb tömeg legyen a március 15-i rendezvényen. Itt sem kötelezték ugyan a diákokat erre, de felajánlották nekik, hogy az ünnepségen töltött órákat beszámítják az úgynevezett közösségi szolgálatuk időkeretébe. Ez elég vonzó lehet, hiszen a diákoknak egyébként a középiskola ideje alatt ötven órát kell „önkénteskedniük”, s ebből most néhányat így könnyedén lefaraghatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.