galéria megtekintése

Talpasaival együtt külön rezidenciába költözik Kövér László, az urizálók esküdt ellensége

38 komment

NOL

A Steindl Imre program részeként hamarosan megkezdődik a Balassi Bálint utca 1-5. alatti épület átépítése. Az épület legfelső szintjén alakítják majd ki a mindenkori házelnök rezidenciáját – közölte Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke, emlékeztetve arra, hogy az országgyűlési törvény a házelnök lakhelyét állami rezidencián jelöli ki. A lakást a biztonsági előírásoknak megfelelően alakítják majd ki. (A hír pont azután jött ki, hogy megírtuk: Kövér László házelnök annyira torkig van már a fideszesek urizálásával, hogy arra készül, még az ősz előtt jól beolvas Orbán Viktornak - a Szerk.)

Itt lesz Kövér új rezidenciája
Itt lesz Kövér új rezidenciája
Teknős Miklós / Népszabadság

A bérház rekonstrukciójáról 2015 elején született döntés, amikor egy kormányrendelet a Balassi Bálint utcai épületet is bevonta a Kossuth teret és a környező épületek megújítását célzó programba. A Steindl Imre tervei alapján 1899-ben befejezett épületet tervezője eleve az Országház kiszolgálóépületének szánta, ezért vele párhuzamosan tervezte meg. Ez bizonyítják a ház klinkertéglás homlokzatán visszaköszönő gótikus díszítmények is: a két zárterkély például pontos másolata a Parlamenten lévőknek.

 

Az épület fő feladata az országház fűtése volt, és az ma is. A kazánházhoz hatalmas kémény társul, amely az utcáról feltekintve nem, csak a budai hegyekből lenézve látható. A gőzt szépen falazott alagúton juttatták el az épületbe, amelynek a legutóbbi felújítás óta már csak egy szakasza működik. A mélygarázs építésekor egy modern, más nyomvonalon haladó közműalagút kiépítése vált szükségessé.

A nagyszabású fűtőberendezést esztétikus és praktikus módon egy bérház belsejébe rejtette el Steindl. Az Országház tisztviselőháza volt ez, a parlament alkalmazottai – de nem választott tisztségviselői – éltek itt. A háborúban nem sérült meg az épület, eredeti tetője a lakásínségnek esett áldozatul. Mint Török András az Országházról szóló könyvében felidézi, 1950 körül az értékekre mit sem adva építették be a tetőteret, szétverve a homlokzatot ékítő háromszög alakú csúcsdíszeket, a vimpergákat.



A hamarosan megkezdődő munkálatok során a homlokzat és a tetőidom visszanyeri eredeti állapotát. Az épületben kap helyet az Országgyűlési Őrség teljes állománya, beleértve azokat a részlegeket is, amelyek eddig az Országházban elfalazással kialakított helyiségeket használtak, így az épülethez méltatlan, 1945 után végzett átalakítások eltüntetésével folytatódhat az Országház teljes rekonstrukciója – közölte Szilágyi.

A Magyar Közlönyben július közepén jelent meg kormányhatározat a Kossuth téren álló épületek felújításáról. Ebben arról döntött a kabinet, hogy a volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik az Országházzal, a nem állami épületek homlokzatának és tetőszerkezetének felújítását pedig támogatják.

Azóta viszont eldőlt, hogy az egykori székházat mégsem építik át, hanem lebontják, és a munkát már szeptemberben megkezdik, de az épület földszintjén található metrókijáratot csak november végétől, december elejétől zárják le, várhatóan három hónapig. Az épület helyére olyan irodaházat húznak fel, amelynek kialakításánál Hültl Dezső eredeti terveit veszik alapul, így a tér déli oldalán található három épületnek közös lesz a homlokzata, és egységessé válhat a tömb arculata.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.