galéria megtekintése

Szigetvári az új főnök Bajnai pártjában

1 komment


Bita Dániel

Az Együtt átalakításának első lépéséről döntöttek a párt taggyűlésén. Ezzel a hétvégével elkezdődik a szervezet kapuinak óvatos kinyitása az új tagok előtt, és az eddigi társelnöki rendszer is fejlődik: egy személy egyenlőbb lett az egyenlőeknél.

Szelényi Zsuzsanna érkezik a tanácskozásra
Szelényi Zsuzsanna érkezik a tanácskozásra
Kovács Attila / MTI

Szigetvári Viktort választotta ügyvezető társelnökké az Együtt taggyűlése. Szigetvári 2002-től dolgozott az MSZP-nek, 2006-ban és 2010-ben a párt kampányfőnöke volt, korábban Gyurcsány Ferenc munkatársa (titkárságvezető, miniszteri sajtófőnök, helyettes államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban), majd tanácsadó céget alapított. Megválasztása után Bajnai Gordon miniszterelnöki kabinetfőnöke volt, a kormányváltás után szerepet vállalt Bajnai alapítványában, majd tavaly tavasztól az Együtt megszervezésében.

Szigetvárin kívül még két társelnök lesz: Juhász Péter, a Milla alapítója és Székely Sándor, a Szolidaritás mozgalom egyik vezetője. Szigetvári és Juhász eddig is a Bajnai-párt társelnöke volt, míg Székely (aki eddig az elnökségben politizált) a semmilyen pozícióért nem induló Kónya Pétert váltja. A társelnöki posztra kapott jelölést a volt SZDSZ-es képviselő Gulyás József, Pápa Levente, aki az OTP-től érkezett, Szelényi Zsuzsanna országgyűlési képviselő és Szalóczi Géza, aki korábban az egri dohánygyárat vezette, de évek óta a Szolidaritás tagja.

 

A taggyűlés az esti órákig folytatódik. Első körben elnökségi taggá választották Pápa Leventét, Sértő-Radics Istvánt (Uszka polgármesterét), Szalóczi Gézát és Szelényi Zsuzsannát. A fennmaradó két helyért még folyik a szavazás. Majd a párt választmányaként létrejövő országos politikai tanács elnökét és tagjait választják meg. Ennek vezetője lesz a napi feladatoktól visszavonuló, de a párt stratégiáját továbbra is meghatározó alapító, Bajnai Gordon.

A Szolidaritás mozgalom a párt közgyűlése előtt arról döntött: továbbra is alapvető partnerének tartja az Együttet

Szigetvári Viktort választották ügyvezető társelnöknek
Szigetvári Viktort választották ügyvezető társelnöknek
Kovács Attila / MTI

A párttagok előzőleg elfogadták az új alapszabályt, amely hosszú idő után megnyitja a tagfelvételt az eddig a napig 341 tagú szervezetben. Igaz, az új tagok felvételéről egyelőre még egy központi testület, a pártépítési bizottság dönt, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy „kiegyensúlyozott, területileg arányos” tagság jöjjön létre. A jövő évtől viszont, amikorra létrejönnek a választókerületi beosztáshoz igazodó helyi alapszervezetek, már azok taggyűlései bírálják el a kérelmeket.

Megszűnnek a párton belüli platformok is, amit az új alapszabály kidolgozói (élükön Bajnaival) azzal indokoltak, hogy a platformlogika miatt nem mindig a megfelelő emberek kerültek pozícióba, és a tagszervezetek sokszor az önérdeküket követték.

A most elfogadott alapszabály teljes egészében csak a jövő év elején esedékes újabb tisztújítás után lép életbe. Akkor megszűnik a társelnöki rendszer, a pártot egy elnök és két alelnök vezeti majd. A mostani felállás, vagyis Szigetvári ügyvezető társelnökké választása ennek a próbája. Szintén akkortól egyharmados női kvótát vezetnek be az elnökségbe, az országos politikai tanácsot pedig részben megyei delegáltak alkotják majd, de a fennmaradó, választott helyekre szintén női és ifjúsági kvótát határoznak meg.

A nap folyamán elfogadtak egy különösebb újdonságot nem tartalmazó politikai nyilatkozatot is, amelyben megerősítik: belátták, hogy az összefogás módja, rossz kompromisszum árán létrejött formája alkalmatlan volt a kormányváltáshoz szükséges bizalom elnyerésére, és az ellenzéknek vissza kell szereznie a hitelességét. Egyúttal jelzik, hogy a párt átalakításával várják a hozzájuk csatlakozókat.

A Szolidaritás mozgalom a párt közgyűlése előtt arról döntött: továbbra is alapvető partnerének tartja az Együttet, és vele közösen készül az őszi önkormányzati választásra. Ugyanakkor – mint arról a most a párt társelnökévé választott Székely Sándor a múlt héten nyilatkozott a Népszabadságnak – a mozgalom visszatér a gyökereihez, ahhoz a politizáláshoz, amellyel megalakulásakor a hétköznapi embereket, az elesetteket, az önhibájukon kívül a társadalom szélére kerülteket tudta megszólítani. Ehhez pedig véleményük szerint radikálisabb, erőteljesebb, akár utcai politizálásra van szükség.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.