A kommentekből és a nő Facebook-profiljából – amely 2012 óta él – úgy tűnik, valódi történetről van szó. A közösségi oldalon kerestük a lányt is, de eddig nem reagált.
A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület munkatársát azzal a feltételezéssel kérdeztük a történetről, hogy az valós.
– Nem vagyok meglepve, hogy a posztot sokan osztották. Az emberek egy része szeret szörnyülködni és szívesen megoszt hátborzongató dolgokat – mondja Tóth Györgyi, a NANE aktivistája, aki szerint az összetört arc látványa a köztünk élő, rejtőzködő áldozatokra általában nincs jó hatással, mert megbélyegzőnek tűnik.
A húsz éve alakult egyesület bántalmazott nőknek működtet segélyvonalat, így Tóth Györgyi két évtizednyi tapasztalatot összegez, amikor azt mondja, a bántalmazók általában olyan területet céloznak, amely a külvilág számára nem látható (például a ruha által fedett testrészek). A szakember azt javasolja azoknak, akik ilyen posztokat osztanak meg, hogy ne képet, hanem inkább linket tegyenek közzé azzal a figyelmeztetéssel, hogy döbbenetes tartalommal találkozhat, aki megnyitja azt. Egy ilyen kétségbeesett poszt is akkor érhet el valódi hatást, ha a magyar társadalom közösségi szinten is elítéli a párkapcsolati erőszakot.
– Magam ennél a történetnél sem az áldozatra fókuszálnék. A felelősség az ilyen ügyekben azokat is terheli, akik valamilyen úton-módon tudomást szereznek arról, hogy a környezetükben létezik bántalmazó kapcsolat, ám félrenéznek, vagy akár helyeslik. Egy ilyen esetben az a kérdés, ha tudjuk, hogy egy barátunk, ismerősünk, rokonunk bántalmazással, kényszerítő irányítással, gazdasági erőszakkal, vagy a rokonoktól, barátoktól való elszigeteléssel uralkodik a párja felett, mi jelezzük-e az elkövető számára, hogy elfogadhatatlannak tartjuk a viselkedését, vagy úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Tóth Györgyi a közzétett képpel kapcsolatban azt mondja: a fiatal nő ezzel azt is vállalta, hogy e fotó évekkel később is visszakereshető lesz róla. Ezzel sokat kockáztathat, hiszen a munkaadók gyakran a Facebookon kutakodnak egy leendő munkavállalójukkal kapcsolatban. Tóth Györgyi szerint azért ritkák az efféle nyilvános segélykiáltások, mert sok áldozat szerez keserű tapasztalatokat, amikor megpróbálja leleplezni bántalmazó partnerét.
– A segélyvonalra befutó történetekből kiderül, hogy a hozzánk forduló bántalmazott nőket kudarc érte a környezetükben is. Traumatizálja őket, hogy az bántalmazza őket, akit szerettek, akiben megbíztak, akivel összekötötték az életüket, esetleg közös gyerekeket vállaltak. Nagyságrendekkel nagyobb megrázkódtatás éri őket akkor, amikor kiderül számukra, hogy a környezetük nem hisz nekik, vagy őket hibáztatja az elszenvedett erőszakért. Abban a folyamatban, amikor a környezet relativizálja az erőszakot, hibáztatja az áldozatot és összemossa a felelősséget, a bántalmazott nő elbátortalanodik – magyarázza.
A fiatal nő a bejegyzés szerint a leendő barátnőnek is üzent. Megkérdeztük Tóth Györgyit arról, hogy lehet-e ennek hatása. Mint mondta: a következő partner általában nem hisz a figyelmeztetésnek. „Ez azzal függ össze, hogy Magyarországon az emberek extrém módon nem hisznek az áldozatoknak, ez szinte már reflex. A bántalmazó ráadásul félrevezeti az új partnert, az átlagosnál jobb embernek láttatja magát. Viselkedése éles kontrasztban áll mindazzal, amit az előző partner állít.
Ebből az áldozathibáztató kultúrákban az a magyarázat kerekedik, hogy a nő „hárpia” volt, s így hozta elő a benne szunnyadó állatot az áldott, jó férfiból. Ezt a sajtó is erősíti azzal, amikor a párkapcsolati gyilkosságok okaként a „családi tragédiát” vagy a „szerelemféltést” tünteti föl. Ezzel azt a tévhitet erősíti, hogy a szerelemnek vagy a szenvedélynek az emberölés akár következménye is lehet, holott a párkapcsolati ölések hátterében mindig egy hosszabb ideje tartó bántalmazó kapcsolat húzódik meg.”
A Népszabadság által megkérdezett pszichológus szerint az áldozathibáztató kultúrában eléggé valószínűtlen, hogy a kecskeméti nő így szerezzen együttérző támogatókat.
– Szokatlan, hogy egy áldozat az interneten közzétegye a szétvert arcáról készült fotót. Általában ennél erősebb a szégyen. A kép, amelyet kiteszünk a Facebookra, azt üzeni, hogy amit látunk, az valóban megtörtént – fogalmaz Horváth Éva, aki felidézi az osztrák Natascha Kampusch könyvét, akit tízévesen rabolt el egy férfi, majd több mint nyolc évig fogságban tartott.
– A lány naplót vezetett az őt ért erőszakról. Az, hogy dokumentálta, mi történt vele, segítette abban, hogy ne temesse el magában a történteket. A kecskeméti lány talán valami hasonlót szeretett volna. A kiposztolt képpel talán tudatosítani akarta magában, mi történt – magyarázza, megerősítve a Tóth Györgyi által mondottakat: óriási kockázatot vállalt ezzel.
– Eleve trauma számára, amit a volt barátja tett, s ezt újabb trauma követheti, ha a kiposztolt kép hatására ismerős vagy ismeretlen emberek nem reagálnak elég empátiával. Aggasztó, hogy ha sokan megosztják a fotót, akár zaklatás áldozata is lehet. Nagyon nehéz felmérni, milyen következményei lehetnek annak, hogy kitette a képet magáról – fűzi hozzá Horváth Éva.
Nincs nyomozás
Megkerestük a rendőrséget, hogy a nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek tűnő fotó kapcsán indítanak-e hivatalból nyomozást. „Az interneten megjelentetett képek valódisága, a készítés körülményei, időpontja, a sérülés foka hitelt érdemlően nem megállapítható. Az eljárás megindításához jelen esetben szükséges a sértett feljelentése.
A rendőrség hivatali hatáskörben nem értesült az esetről” – ezt a választ kaptuk.
Update: Mégis van nyomozás!
Cikkünk megjelenését követően a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki, amelyből kiderül, a bántalmazott fiatal nő augusztus negyedikén feljelentést tett arról, hogy volt barátja megverte. A férfit elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat büntetőeljárást.
