galéria megtekintése

Horror-ruhák reneszánsza

0 komment

P.N.
NOL

2014-ben több olyan ruhadarab és kiegészítő is újra divatba jött, melyekről már azt hihettük volna, hogy végleg elvesztek a múlt trendjeinek süllyesztőjében. Idén újra visszatért (várhatóan csak rövid időre) a hasitasi, a kertésznadrág és a szandál zoknival.

Aranyszínű ökopapucs
Aranyszínű ökopapucs

Fürdő- és ökopapucsok új körítéssel

Az első, a láb anatómiai sajátosságaihoz igazodó egészséges papucsot a német Birkenstock készítette. Az 1774-ben alapított cég kezdetben csak talpbetéteket gyártott, majd a hetvenes években fogott bele a család a teljes lábbelik készítésébe. Ebben az évtizedben a környezettudatos divat felkapta a kissé ormótlan, natúr színekben és természetes anyagokból készült szandálokat, papucsokat és klumpákat, majd a kilencvenes évekig eltűntek a divatból, hogy aztán egy rövid ideig újra felkapják őket.

 

2014-ben a tervezők újra hozzányúltak a Birkenstock jellegű papucsokhoz, és luxusdarabokat készítettek belőlük. Miuccia Prada például szegecses dizájnerdarabokkal rukkolt elő, melyek lakkbőrből készültek, illetve metálos fényt kaptak. A hagyományos (nem vietnami) strandpapucs is megjelent egyszer csak az utcai divatban, köszönhetően a DKNY-nek és a Dior tervezőjének, Raf Simonsnak. Az öko- és standpapucsok ebben a nyári szezonban (és a trendelőrejelzések szerint a következőben is) megjelentek a munkahelyeken, az utcákon, sőt, az elegánsabb eseményeken is. A fő szabály, hogy munkahelyre egyszínű, lehetőleg fekete vagy fehér darabot kell választani, estére pedig jöhetnek a nyomott mintás, fémes, ékköves lábbelik, de szigorúan nem sport- vagy kiránduló ruházattal, csakis lezser eleganciával.

Hasitasi újra hódít

Rihanna Chanelben
Rihanna Chanelben
Reuters

A nyolcvanas évek óta divatbűntettnek számító övtáskaviselést (leszámítva persze bizonyos szakmákat) a Chanel fedezte fel újra 2014-ben. Ám ezek a hasitasik nemes anyagokból készültek, és jobban hasonlítanak csinos kis neszesszerre vagy míves lovaglótáskára. A legbátrabbak egészen mell alá is felcsatolhatják. Az övtáska mellett szól, hogy igen praktikus, nem is csoda, hogy időnként felkapja a divatipar. A 2000-es évek elején volt egy időszak, amikor a fiatalok lezseren hátra csapva hordták a csípőjükön, ami remek lehetőséget biztosított a zsebtolvajoknak, most azonban egyértelműen hason illik hordani, sőt, a legbátrabbak egészen mell alá is felhúzhatják az aprócska övtáskájukat.

Kincsek a kilencvenesekből

Kertésznadrág haspolóval. Az atletikusabb alkatú nőknek áll jól
Kertésznadrág haspólóval. Az atletikusabb alkatú nőknek áll jól
Reuters

A Mom-Jeans, vagyis maminaci a magyar olvasónak nem sokat mond, de ha azt mondjuk, Beverly Hills 90210, máris sejthetik, miféle farmernadrágokról van szó. A magas derekú, combban bő, vádlinál egészen elkeskenyedő fazon újra divatba jött. A Mom-Jeans gúnynév az USA-ból ered, mivel a kilencvenes évek közepe óta jószerével már csak kisvárosi és vidéki anyukák szekrényében volt megtalálható ez a divatjamúlt darab, és ki sem lehetett robbantani onnan. A divatbolond lányaik ennek most biztos örülnek, lehet menni turkálni a mama régi göncei között. A maminacira ugyanaz áll, mint az előbb felsorolt darabokra: ha valaki nem akar időutazónak kinézni, elegáns darabokkal kombinálja a lezser darabot, amit olyan stílusikonok is előszeretettel hordanak, mint Rihanna, Miley Cyrus és Rosie Huntington-Whiteley angol modell és színésznő (Transformers 3.). A maminacival kapcsolatos egyik legnagyobb félreértés, hogy bokán felül elég bő, jól el lehet rejteni benne a zsírpárnákat, ám az igazság az, hogy éppen a magas és vékony nőknek áll a legjobban.

Mom-Jeans, nem csak anyukáknak
Mom-Jeans, nem csak anyukáknak

És ha már kilencvenes évek: újra hódít a kertésznadrág is. Magas sarkú cipővel, elegáns táskával és rövid toppal stílusos viselni mind a hosszú, mind a rövid szárú változatot. A merészebbek félig lecsatolva, feltűnő smukkokkal is hordhatják, bár valószínű, hogy a legtöbb munkahelyen ezt nem néznék jó szemmel, pláne nem 20 éves kor fölött.

A magas derekú szoknyákkal és nadrágokkal visszatért a hasmutogatós top is. Lehet testhezálló, de még inkább lenge, mintha a rekeszizom magasságában egyszerűen elvágták volna. Lehet ejtett vállú fazon, feliratos, neonszínű vagy pasztell is, de ehhez a ruhadarabhoz lapos has és vékony derék szükséges.

A nadrágszoknya (vagy szoknyanadrág?) szintén a divat élvonalába került ebben a szezonban. A legtrendibb változatok 7/8-os hosszúságúak vagy térdig érnek és könnyű, selymes anyagból készülnek. Hogy ne nyomja össze az alakot és a lábak optikailag hosszabbnak tűnjenek, ezt a fazont is magas sarkúval érdemes viselni, főleg az alacsonyabb nőknek.

A kegyelemdöfés

Régóta vártuk már: szandál zoknival
Régóta vártuk már: szandál zoknival
Reuters

A "szandál zoknival" egy olyan kombináció, melyet a világ a német turistával azonosított, és egy-egy tervezőt leszámítva még ma is égbekiáltó ízléstelenségként tartják számon. A 2015-ös tavaszi szezonban várhatóan rövid ideig divatba jön azokkal a babaruha stílusú, A-vonalú, rövid női ruhákkal, melyek a hatvanas és hetvenes években számítottak trendinek. Egy ilyen ruhácska bumfordi, azonban magas sarkú szandállal és fehér vagy épp élénk színű zoknival kislányos benyomást kelt, de a tervezők lezser szabású kosztümökkel is párosították. Aki viszont bermudával venné fel, az számíthat rá, hogy német turistának nézik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.