galéria megtekintése

Szegeden is kitörni készül a hatalmas Liget-botrány

11 komment

U. T.

A Szegedi Kinizsi-Húsos sportkör Botka Lászlót, Szeged szocialista polgármesterét írásban arra kérte, helyezze hatályon kívül az önkormányzatnak azt a levelét, amelyben felszólították őket, hogy augusztus 31-ig adják át a Ligetben használt területüket. A sportkör tárgyalni szeretne, és akár kompromisszumokat is hajlandó kötni annak érdekében, hogy megmaradhasson teniszpálya.

A sportpályát – emlékeztet a delmagyar.hu – nyolcvan éve még Klebelsberg Kunó építtette. 1943-ban a Szegedi Tenisz Klub által bérelt pálya a klub tulajdonába ment át, egy akkori újságcikk szerint. Utána a Pick kapta meg a pályát, 2004-ig a dolgozók használták. Akkor a cég úgy döntött, nem vállalja tovább az üzemeltetést, így azt a Szegedi Kinizsi-Húsos sportkör vette át. Az 1943-as tulajdonlásra hivatkozik a sportkör, amikor azt mondja: joguk van az elbirtoklásra, miután évtizedek óta ők a terület használói.

– Az önkormányzat soha nem lépett fel tulajdonosként a pályával kapcsolatosan, egy fillért nem költött rá – mondta el Szabó Bálint, a sportkör jogásza. – Nem is kértek bérleti díjat. A terület egyértelműen egyesületi tulajdon, más kérdés, hogy ez telekkönyvileg nincs rendezve, ezt is azonban elindítjuk.

Szabó Bálint elmondta, a teniszezők nem akarnak az induló Liget-projekt gátja lenni, akár a terület egy részéről – például a klubélet helyszínéül szolgáló hátsó részről vagy a teniszfalról is hajlandók lemondani, ha ezzel megnyugtató egyezség tud születni. A saját pénzből felújított épületet és a pályákat azonban meg szeretnék tartani.

 

– Ha az önkormányzat nem hajlandó tárgyalni 1-2 héten belül, birtokvédelmet kérünk egy független jegyzőtől, és elindítjuk az elbirtoklási pert. Ettől egyébként a Liget-projektet meg lehet majd kezdeni, a terület más részén, vagyis nem mi fogjuk megakadályozni a beruházást. De nem szeretnénk, hogy egy szegedi Városliget-ügy legyen a dologból.

„Felháborító, de nem szokatlan, hogy 20-30, kivételes helyzetű ember, a maga privilégiumait veszélyben látva egy egymilliárdos közösségi beruházást is hajlandó veszélyeztetni önös érdekei védelmében." – reagált az előbbiekre közleményben Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. Szabó Bálintról pedig azt írja: „városunkba kacskaringós pártpolitikai pálya után tévedt politikai kalandor, aki megint a város közösségével szemben, kisszerű magánérdekek mellé áll, megint azt kívánja megakadályozni, hogy az önkormányzat területén rendezett viszonyok alakuljanak ki."

Az alpolgármester álláspontja egyébként továbbra is az, hogy a terület elidegeníthetetlen és elbirtokolhatatlan önkormányzati tulajdon, ezt a helyzetét törvény védi. A rekonstrukcióval megvalósuló szabadtéri edzőpálya, illetve a parkosított terület növelése akár naponta több ezer ember kikapcsolódását szolgálhatja, szemben a naphosszat üresen álló teniszpályával. A Ligetben így megszűnik egy átjárhatatlan, kerítéssel a szegediektől elzárt terület, és elbontásra kerülhet az oda nem illő, elavult épület is. „A Város szakemberei ennek a megvalósításán dolgoznak, és ebben sem egy a politikai kalandor, sem 20-30 a privilégiumaikhoz ragaszkodó teniszező nem fog minket megakadályozni." – zárul a közlemény.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.