galéria megtekintése

A magányos farkasok útját is az Iszlám Állam egyengeti

2 komment

NOL

Könnyű célpontok megtámadásával, magányos terroristák merényleteivel tesztelte az Iszlám Állam az európai biztonsági szerveket már két évvel a 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadás előtt.

Terrortámadások, mint a Nizzában múlt éjjel 84 halálos áldozatot követelő merénylet esetén is mindig kérdés, hogy vajon a gyilkos mögött ott áll-e egy szervezet, vagy csak az interneten látott-olvasott szövegek radikalizálták őt. A kisebb támadásokat a hatóságok gyakran önálló, kivédhetetlen merényletekként könyvelik el.

Letakart áldozatok a nizzai Promenade des Anglais-en
Eric Gaillard / Reuters

Ám az elmúlt két évben Európában történt támadások közül sokat igenis az ISIS által Szíriában kiképzett radikálisok követtek el – állítja a The New York Times rendőrségi és bírósági dokumentumokra, kihallgatási jegyzőkönyvekre és a hatóságok által lehallgatott telefonbeszélgetések átirataira hivatkozva. A rendőrség éberségének tesztelése mellett ezen merényletek másik célja az volt, hogy eltereljék az európai hatóságok figyelmét és nyugodtan készülhessenek a párizsihoz hasonló nagyobb támadásokra.

 

Egy terrorgépezet első fecskéi

Az ISIS 2012-ben még épp csak kezdte megvetni a lábát Szíriában, amikor vezetői már európai támadásokon kezdtek gondolkodni, és létrehoztak egy erre szakosodott "külügyi" részleget. Az első ismert európai terrorista, aki szíriai kiképzés után tért vissza, egy francia állampolgár, Ibrahim Boudina volt. 2014 első napjaiban kelt át a görög-török határon, ahol megállították és 1500 eurót, illetve bombakészítő-kézikönyvet találtak nála. Nem volt ellene elfogatóparancs, ezért elengedték, ám a francia hatóságok ekkor már figyelték és hazaérve el is fogták. Internetes beszélgetései alapján bebizonyosodott, hogy már 2013 második felében Szíriában járt.

Boudina a francia hatóságoknak elmondta: akkor már legalább 21 terroristát képzett ki az ISIS, és küldött vissza Európába azzal az utasítással, hogy hajtsanak végre tömeggyilkosságokat. Egyesével-kettesével érkeztek a kontinensre, két-három hónapos időközökben 2014 és 2015 során, állítják a francia hatóságok.

A legtöbbjüket elfogták, vagy nem sikerült a támadás.  Egyvalami mindegyikükben közös volt: a hatóságok akkor nem kötötték őket össze az Iszlám Állammal. Miután 2014 május 24-én Mehdi Nemmouche tüzet nyitott a brüsszeli zsidó múzeumban és megölt négy embert, egy videóüzenetet találtak, amelyben az IS zászlója mellett vállalta a felelősséget a merényletért. A belga ügyészség szerint azonban egyedül volt felelős a történtekért. Az Iszlám Állam küldte azt a támadót is, aki egy francia vonaton akart tüzet nyitni, ám fegyvere besült, majd a férfit az utasok között ülő szabadságos amerikai katonák leteperték.

A NYT cikke szerint voltak olyan merényletek ebben az időszakban, amelyeket valóban csak inspirált az Iszlám Állam, ám a szervezéshez nem volt köze. Ám számos olyan eset is volt, amikor az IS képezte ki a támadókat. A merényleteket egyébként nem tervezték meg aprólékosan, csak annyit mondtak az embereiknek, nagyjából mit tegyenek és milyen határidőn belül.

Terrorgyár

A terroristák kiképzése pedig nagyüzemben zajlik. "Olyan az egész, mint valami gyár" - mondta kihallgatóinak Reda Hame, egy párizsi informatikus, akit egy hét alatt képeztek ki, majd küldtek haza, hogy hajtson végre egy kisebb terrortámadást.

Hame elmondása szerint eredetileg azért utazott Szíriába 2015 júniusában, hogy felvegye a harcot Bassár al-Aszad elnyomó rezsimje ellen, ám az IS terroristái megfenyegették és meggyőzték, hogy Európában támadjon.

"Gyorstalpalón" tanították meg neki a szíriai Rakkában, hogyan töltsön meg egy Kalasnyikovot, hogyan célozzon, hogyan kell kézigránátot elhajítani, illetve azt is, hogyan használja a terroristák kedvenc elektronikus titkosítási rendszerét.

Egy héttel később útnak indították Európa felé. Kapott kétezer eurót, a titkosítási kulcsokat tartalmazó USB-meghajtót és egy utasítást, hogy támadjon meg egy "puha" célpontot, majd egy társával együtt kitették a török határon. Hátizsákos turistának kellett álcáznia magát, aki a kontinensen utazgat: Isztambul, Prága, Amszterdam és Brüsszel érintésével kellett visszatérnie Párizsba.

Öleléssel búcsúzott "Apu"

Hame rendben haza is ért, ám társát, aki Spanyolország felé tartott, elfogták. Ő elmondta a rendőrségnek, hogy Hame Párizs felé indult, így őt is elfogták a rendőrök. Hame innentől együttműködött a hatóságokkal, még azt is elmondta nekik, hogy az IS egy európai koncerttermet keres, amelyet megtámadhat. Ám az Iszlám Állam vigyáz arra, hogy csak kevesen tudjanak a pontos tervekről, így Hame sem rendelkezett sokkal több hasznos információval.

Abdelhamid Abaaoud Szíriában, az Iszlám Állam zászlajával

Még azt sem tudta, hogyan hívják a férfit, aki kiképezte és egy "csak bátran" üzenettel és öleléssel útjára engedte a szír-török határon. Csak annyit tudott, hogy a kódneve "Apu." A hatóságok azonban kiderítették, ki ő: Abdelhamid Abaaoud volt az, aki az ISIS Európa elleni támadásait szervezte. A belga férfi a párizsi terrortámadásra készülve visszatért a kontinensre, hogy innen koordinálja a támadást. A párizsi mészárlás után öt nappal, egy rendőrségi rajtaütésben vesztette életét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.