Első pont: „a sárazsadányi Zsidó Kereskedőház eredeti állapotába történő visszaállítása”. A tervről lapunkból értesült Müller Márta, aki azonban egyáltalán nem tudta mire vélni a hírt. Szerinte ugyanis nagyapja hajdani kocsmáját és fűszerüzletét (szatócsboltját) költői túlzással sem lehet kereskedőháznak nevezni. Az idős asszony Budapesten él, kisgyerekként a háború idején is a fővárosban, egy rokonnál nevelkedett.
Sárazsadányi apai nagyszülei még a vészkorszak előtt meghaltak. Nemcsak ő, kivételes módon szűkebb családja is túlélte a holokausztot. Szüleit és nővérét Sárazsadányból hurcolták el. Apja az auschwitz-birkenaui haláltáborból vergődött haza súlyos betegen. A háború után csak Müller Márta nagynénje költözött vissza Sárazsadányba. Az ő halála után nem maradt zsidó lakója a falunak. A házat eladták. Állítólag a falu javára, közösségi létesítménynek vásárolták meg, de Müller Mártának erről nincsenek pontos ismeretei.
Rég nem járt Sárazsadányban, a házról hosszú évek óta most hallott újra. Örül, ha azt eredeti állapotába visszaállítják, de annak nem, ha „az állami pénzt az emlékév ürügyén, nem valós indokkal” költik el. A sárazsadányi „zsidó kereskedőház” története időközben furcsa fordulatot vett. Az MTI a nyáron számolt be arról, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Sárospatakon rekonstruált ágyúöntő műhelyt, Sárazsadányban pedig ugyanazon a napon néprajzi kiállítást nyitott meg.
Mindkét tárlat az Európai Uniótól pályázaton nyert, összesen félmilliárd forintból valósult meg. Amikor Palcsó Mihály sárazsadányi polgármestert hivatalában kerestük (eredménytelenül), az önkormányzat egyik munkatársa nagy hirtelen nem tudta megmondani, hogy sejtésünk megalapozott-e, és az úgynevezett „zsidó kereskedőházban” nyílt meg a néprajzi kiállítás. Kollégája erősítette meg: igen, abban. Később – a kiállításról szóló honlap fotói alapján – Müller Márta is azonosította nagyapja házát.
De az MTI tudósításában csak annyi szerepel, hogy „Sárazsadányban a falusi életmódot rekonstruáló néprajzi kiállítás új tematikában a Zemplént felölelő legnagyobb néprajzi gyűjteményt mutatja be”. Zsidóságról vagy holokauszt-emlékévről szó sem esik, ahogyan állami támogatásról sem.
– A sárazsadányi kiállítás nem a holokauszt-emlékév, hanem egy turisztikai pályázat keretében valósult meg – közli Tamás Edit, a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója. Az uniós pályázatot a Magyar Nemzeti Múzeum nyújtotta be. Az érthetőség kedvéért: a sárazsadányi gyűjtemény kezelője a sárospataki múzeum, amely viszont a Magyar Nemzeti Múzeum filiáléjaként (leánymúzeumaként) működik. A projektet 2012-ben kezdték kidolgozni, akkor még nem kalkuláltak a holokauszt hetvenedik évfordulójával – vázolja az előzményeket az igazgató. A félmilliárdos uniós támogatásból 275 millió jutott a sárospataki ágyúöntő műhelyre, 225 millió a sárazsadányi kiállításra.
Nem egyszerű tájházról, hanem Abaúj és Zemplén néprajzi, társadalomtörténeti tárgyi gyűjteményéről van szó. Erre szolgál a nagygazda portáját és az egykori szatócsboltot is magában foglaló épületegyüttes, amely parkolóval és játszótérrel egészül ki –hangsúlyozza Tamás Edit. A volt „Müller-házban” kapott helyett a Mesék Háza, az Emlékek Háza, a Vizek Háza és egy szatócsbolt, ahol ismertető emlékezik meg a zsidóságról és a környéken született, világhírűvé vált magyar zsidókról – teszi hozzá.
A sárospataki múzeum eredetileg a néprajzi gyűjteményének keresett méltó kiállítóhelyet, Budapestről jött az ötlet, hogy a sárazsadányi beruházást össze lehet kapcsolni a holokauszt-emlékévvel – foglalja össze az igazgató. Bízik abban, hogy „továbbfejlesztés révén” ez az elképzelés is megvalósul: szintén Sárazsadányban külön épületben szeretnék bemutatni azt a jelentős szerepet, amit a zsidó lakosság töltött be Tokaj-Hegyalja múltjában. A látványtervek már elkészültek, Tamás Edit reméli, hogy a következő pályázati keretből támogatást lehet erre nyerni.
És hogy miért éppen Sárazsadány lenne a legalkalmasabb helyszín? Az igazgató magyarázata: „néprajzi és társadalomtörténeti értelemben Sárazsadány jól feltérképezett, alaposan kutatott település”. Arra a kérdésre, hogy a „zsidó kereskedőháznak” kinevezett sárazsadányi szatócsbolt felújításának homályos koncepciója hogyan kerülhetett be a holokauszt-emlékév hivatalos programjai közé, már nem a sárospataki múzeum vezetőjének kellene válaszolnia.
Nincs válasz
A közelmúltban sorra vettünk néhány olyan, a Miniszterelnökség által beharangozott rendezvényt és programot, ami késik, módosul – vagy amiből egyáltalán nem lett semmi. Olaszliszkán például nem épül közép-európai siratófal. A józsefvárosi Sorsok Házát április közepén, a felújított komáromi Csillagerődöt, ahová 1944-ben főként romákat deportáltak, augusztus elején kellett volna átadni.
A Sorsok Háza körül még mindig áll a bál, a Csillagerőd felújítása – a változatosság kedvéért: uniós pénzekből – csak jövőre kezdődik. A meghiúsult tervek között van az a roma holokauszt-emlékmű is, amit augusztus 2-án, a pharrajimos évfordulóján Áder János államfő közreműködésével avattak volna az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházában. Ezzel kapcsolatos megkeresésünkre hetek után érkezett válasz.
Az ORÖ szerint félreértés történhetett: bár az eseményt az emlékév internetes oldalán is feltüntették, az országos önkormányzatnak valójában nem állt szándékában emlékművet avatni. A szóban forgó napon Farkas Flórián, az ORÖ fideszes elnöke nem is tartózkodott Budapesten, egy emlékrendezvényt nyitott meg Vas megyében. Lassan egy hónapja, hogy elküldtük kérdéseinket a Miniszterelnökségnek. Próbáltunk teljes képet kapni arról, hogy az emlékév programjai közül melyek szenvednek késedelmet, melyek maradnak el, és miért. A Miniszterelnökség mindeddig nem reagált. (Cz. G.)
