galéria megtekintése

Szabadon migránsozhatnak az önkormányzatok

1 komment


Lencsés Károly

Nincs azzal semmi baj, hogy beszálltak az önkormányzatok a népszavazási kampányba – mondta ki a Kúria. Miután ezt szinte bárki megteheti, a legfőbb bírói fórum nem látott semmi kivetnivalót abban, ha egy helyhatóság buzdít részvételre vagy akár a nem szavazatra.

Bátran kampányolhat az összes helyhatóság a kvótareferendumon való részvétel, de akár a nem szavazat mellett is a Kúria csütörtöki döntése szerint. A legfőbb bírói fórum álláspontja szerint nincs elvi alapja annak, hogy kimondják: miközben szinte mindenki – a kormány, a civil szervezetek, az egyházak, a parlamenti és nem parlamenti pártok – részt vehet a kampányban, a helyi önkormányzatok nem. Nincs tehát olyan ok, amelyre hivatkozva megtilthatnák a helyhatóságoknak – derül ki a végzésből –, hogy állást foglaljanak a kormány népszavazási kezdeményezéséről, annak támogatásáról vagy elutasításáról. 

A Kúria azonban még ennél is továbbment. A bírák kimondták: a "népszavazás intézményének rendeltetésszerű működéséhez – amennyiben azt a kormány kezdeményezte – szükséges is lehet annak ismerete, hogy a helyi önkormányzatok többsége a kormánnyal egyetért-e, a más véleményekkel versengő kormányzati álláspont a közhatalmat gyakorló állam egységes vagy éppenséggel nagyon is megosztott álláspontja". Arra már nem tértek ki, miért fontos információ a kabinet számára az, hogy a helyhatóságok miként vélekednek egy már kiírt referendumról.

A soproni önkormányzat szeptember 19-én hozott határozatot arról, hogy "egyetért és támogatja a Magyar Kormány kötelező kényszerbetelepítés elleni népszavazását", ugyanakkor kétmillió forintot szavaztak meg "közérdekű tájékoztató program" finanszírozására. Emiatt egy magánszemély kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Irodához (NVB), mert szerinte az önkormányzat nem folytathat választási kampányt. A testület a beadványt elutasította, mert úgy látta, a helyhatóság nem kampányol, csupán alkotmányos joguk gyakorlására hívja fel az emberek figyelmét.

 

A felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Kúria megállapította: Sopron önkormányzata igenis kampánytevékenységet folytat, ami a kifogásolt határozat szövegéből – amely nem a kötelező betelepítésről szóló, hanem a kötelező kényszerbetelepítés elleni népszavazásra utal – egyértelműen következik. A közgyűlés ezzel a bíróság szerint világossá tette a saját álláspontját, és amikor a részvételre ösztönöz, azt is jelzi, hogy a nem szavazatot támogatja.


Balázs Attila / MTI

Ezt követően a Kúria azt vizsgálta, kampányolhatnak-e a helyhatóságok, és arra a következtetésre jutottak, hogy korlátozó szabályok híján ezt megtehetik. Az önkormányzati törvény viszont mást mond: a "helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot". A helyi közakaratnak pedig a kvótareferendumhoz nemigen van köze.

Bírósági források szerint a népszavazásra vonatkozó hiányos szabályozás miatt nem könnyű efféle kérdésekben állást foglalni. Mindazonáltal hangsúlyozták, hogy a településeket érintheti a kötelező kvóta, hiszen ha el kellene helyezni menekülteket, abban az önkormányzatoknak is lenne feladata. A népszavazásra feltett kérdést ezért lehet úgy értelmezni, hogy az helyi közügy, hiszen idegenek betelepítéséről lehet szó. 

Valóban sok a bizonytalanság a népszavazási törvény kapcsán – erősítette meg László Róbert választási szakértő is. Ezért szerinte nem is a jogalkalmazók tevékenységét kell kritikával illetni, hanem inkább a jogalkotó felelőssége vetődik fel. Egyébként úgy gondolja, talán tudatosan születhettek meg a nehezen értelmezhető, illetve hézagos szabályok. A kampány különösen rendezetlen terület, s nemcsak a résztvevők köre tisztázatlan, hanem azt is elmulasztották, hogy kiadási plafont határozzanak meg, ezért a kormány most annyit költhet, amennyit akar.

László Róbert úgy gondolja, az sem véletlen, hogy az érvénytelen szavazatokat nem kell figyelembe venni az érvényességi küszöbhöz. Nyilván az ellenzék kezdeményezte referendumokra gondolva születhetett ez a szabályozás – véli a szakértő –, ám most ez visszaüthet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.