galéria megtekintése

Próbaüzemet tartanak óvódásokkal

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 25. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Élőlánc, aláírásgyűjtés, szórólapgyártás és tüntetés. A fővárosi óvoda-összevonások ellen tiltakozó szülők minden eszközt megragadnak, hogy eltántorítsák az önkormányzatokat tervüktől. Egyelőre kevés sikerrel.

– Egyetértesz azzal, hogy elvehessék a gyermeked óvodájának sajátos, egyedi jellegét? Az óvónők, dadusok fásultan neveljék a gyerekedet, mert leterheltek a több adminisztráció miatt? - kérdezik szülőtársaikat a józsefvárosi tiltakozók. Az össznépi felháborodást a Kocsis Máté (Fidesz) vezette képviselőtestület azon döntése váltotta ki, amely szerint a kerület 15 óvodáját egyetlen csúcsvezetés alá rendeznék. A szülők az áprilisi fórumon elhangzottakból azt szűrték le, hogy az összevonás fő célja, hogy a fenntartónak ne 15, csak egy vezetővel kelljen tárgyalnia. Pénzügyi megtakarítás nem várható, hiszen gazdasági szempontból már most is egyként működnek az intézmények. Hatástanulmány nem készült, a működés részleteiről nincsenek tervek.

A józsefvárosi Pitypang Óvoda. A kerületben 15 intézményt olvasztanak össze
A józsefvárosi Pitypang Óvoda. A kerületben 15 intézményt olvasztanak össze
Veres Viktor / Népszabadság

A képviselőtestületi ülésen Sántha Péterné alpolgármester azzal indokolta a 15 óvoda összeolvasztását, hogy „ami együvé tartozik, az tartozzon együvé". A pedagógia programokat minden tagintézmény megtarthatja, de az intézmények közötti „erősebb kohézió" miatt nagyobb lehetőség lesz a jó gyakorlatok átvételére. S ha „sikerül egy jó csúcsvezetőt találni", akkor nem fognak „uniformist húzni az óvodáinkra." Az pedig majd menetközben kiderül, hogy min lehet spórolni. Az önkormányzat a Népszabadság kérdéseire csupán annyit válaszolt, hogy „Józsefvárosban egyetlen óvoda sem szűnik meg, a gyermekeket semmilyen intézkedés nem érinti", az önkormányzat csupán egy szándéknyilatkozatot fogadott el a csúcsvezetésről. A szülők nem így látják és folytatják az aláírásgyűjtést.

 

Egy lépéssel előrébb járnak Csepelen. Igaz, ott két hónappal korábban került terítékre a 24 tagintézménnyel működő 11 kerületi óvoda egyetlen adminisztratív központ alá rendezése. Sokak szerint aligha véletlen egybeesés, hogy éppen most vált aktuálissá számos óvodavezető-választás. Márpedig az összevonással az eddigi kinevezési rend is megváltozik. A szülők szerint a pedagógiai programok könnyen felülírhatóvá válnak,

egyetlen csúcsvezető pedig aligha ismeri majd a tagintézménybe járó mind a 2500 gyereket és szüleiket.

Ilyen helyzetben szerintük aligha tartható meg a családias jelleg. Az átszervezés legfeljebb középtávon hozhat 15 milliós megtakarítást, az elején csak drágítja. Az önkormányzat nem tagadja, hogy az átszervezés vezetői struktúraváltás jelent, de ez a nevelő munkát nem befolyásolja, a tagóvodák megtarthatják egyéni arculatukat. Az átalakítás után viszont sokkal átláthatóbbá válik annak működése, hosszú távon gazdaságosabb lesz, egy nem várt esemény – például járvány – esetén lesz központi irányító szerv, ami koordinálja a helyzetet.

A cél az, hogy az átszervezés után se a gyerekek, se a szülők semmilyen változást ne érzékeljenek. A szülőket azonban nem sikerült meggyőzni. Úgy érzik: elérkeztek a következő lépcsőfokhoz, amikor bebizonyíthatjuk, hogy nem léphetnek át rajtunk, nem léphetnek át a gyermekeinken! Az aláírásgyűjtés mellett „ökomenikus" tüntetést is szerveztek, ahol a szép számú szülőn kívül kerületi politikusok is megjelentek,

természetesen a döntéshozó Fidesz kivételével.

Nem sokra jutottak, az önkormányzat július elsejével megvalósítja tervét.

A pártok kizárásával ugyan, de hasonló utat jártak be az újbudai szülők is, akik közösségbe tömörülve harcolnak az összevonás ellen. Április közepén rendezett lufiröptető flashmobjuk után az önkormányzat társadalmi egyeztetést ajánlott. De a szülők szerint a módosított koncepcióba nem sok Került be a javaslataikból. Válaszul múlt hétvégén előláncos, lufis, táblás tiltakozást tartottak a Bikás Parkban.

Közben úgy érzik: az önkormányzat elvárná óvodavezetőktől, hogy visszafogják a szülőket. A módosított tervet csütörtökön elfogadta a testület. Molnár László alpolgármester szerint az összevonást három év alatt fokozatosan hajtanák végre a tapasztalatok figyelembevételével. Így az óvodáknak jövő áprilisig kellene a koncepcióhoz alakítani saját pedagógiai programjukat. Újbudán egyébként a VIII. és XXI. kerülettől eltérően nem egy csúcsvezetés jönne létre, hanem „bokrosítanának".

A 23 óvodát nyolc intézménybe vonnák össze.

Ez gyorsítaná a kommunikációt, segítené a gyermeklétszám egyenletesebb eloszlását, ráadásul a nagyobb létszámú óvodák nagyobb eséllyel indulhatnának pályázatokon.

A Népszabadság kérdésére küldött válaszokból tudható, hogy a II., III., V., IX, XVI., XVIII., XIX. és XX. kerületben nem terveznek hasonló lépést. A XIII. kerületben már 2007-ben meglépték ugyanezt. De a most zajló átalakításokkal ellentétben egy évig dolgoztak az előkészítésen, amelybe minden érinttet bevontak. Összesen 114 írásos vélemény begyűjtése után hozták meg döntésüket, amelynek eredményeként egységes pedagógia alapelvek érvényesítése mellett, de a sokszínű helyi gyakorlatok megtartásával vonták „egy törzskar" vezetése alá a kerület 14 óvodáját. A tagóvodák élén a régi vezetők maradtak széles szakmai autonómiával. A változás lehetővé tette az utazó gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus alkalmazását. Az azóta eltelt időben 428,5 millió forintot spóroltak meg javarészt a központi beszerzések és karbantartás révén. Óvodafejlesztésre négymilliárdot költöttek azóta, az ott dolgozók jutalmazására, keresetkiegészítésére 1,5 milliárdot fordítottak.

Angyalföldi gyakorlat

A XIII. kerületben már 2007-ben meglépték ugyanezt. De a most zajló átalakításokkal ellentétben egy évig dolgoztak az előkészítésen, amelybe minden érintettet bevontak. Összesen 114 írásos vélemény begyűjtése után hozták meg döntésüket, amelynek eredményeként egységes pedagógia alapelvek érvényesítése mellett, de a sokszínű helyi gyakorlatok megtartásával vonták „egy törzskar” vezetése alá a kerület 14 óvodáját.

A tagóvodák élén a régi vezetők maradtak széles szakmai autonómiával. A változás lehetővé tette az utazó gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus alkalmazását. Az azóta eltelt időben 428,5 millió forintot spóroltak meg javarészt a központi beszerzések és karbantartás révén. Óvodafejlesztésre 4 milliárdot költöttek azóta, az ott dolgozók jutalmazására, keresetkiegészítésére 1,5 milliárdot fordítottak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.