galéria megtekintése

Így áll bosszút Kishantosért az állam

36 komment


Rab László

Perli a Greenpeace-t és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központot a magyar állam. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 14 millió forintos kártérítési igénnyel fordult a bírósághoz.

Az állam 452 hektár bérelt földet vett el 2013-ban a biogazdálkodással foglalkozó Kishantosi Vidékfejlesztési Központtól, az új bérlők évtizedek munkáját tették tönkre, amikor beműtrágyázták a területet, és kitárcsázták a friss búzavetést. A kisemmizett gazdaság mellett állt ki a Greenpeace 2014. április 12-én, amikor figyelemfelkeltő akciót hirdettek a tönkretett táblákon. Az NFA – miként Kajászón, ahol Böcsödi Gergely helyi gazda demonstrált jelképes földfoglalással – őrző-védő céget fogadott, most ennek tetemes költségeit szeretné viszontlátni úgy, hogy kártérítést kér az "elmaradt hasznok miatt" is. A két tétel együtt 14 millió forint.

A keddi bírósági tárgyalás előtt a környezetvédő szervezet magyarországi csoportja 31 civil szervezet támogatásával szervezte meg a Bátorság Napja elnevezésű akciót, amelyen elhangzott: tisztességes magyar gazda nem szántotta volna ki a bevetett búzát.

– Az NFA azért fogadott fel őrző-védőket, hogy biztosítsa a nyugalmat. Segített abban, hogy aztán nyugodtan elpusztíthassák a biotermékeket. Mindezt az adófizetők pénzén tették. Ez annyira abszurd és elképzelhetetlen, hogy messze túlmutat a kishantosi földpályázatokon

 

– fogalmazott Schmidt Hajnalka, a Greenpeace magyarországi igazgatója. (Az akción részt vevő szervezetek A bátorságot nem lehet beszántani címmel adtak ki közös tiltakozó nyilatkozatot. – A Szerk.)

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

– Állami segédlettel elpusztítottak 100 millió forintnyi bevetett értéket, most pedig úgy akarnak bosszút állni, hogy kifacsarják az utolsó tartalékainkat is – szögezte le a tárgyalás előtt Ács Sándorné, a biogazdaság vezetője, aki elmondta, természetesen abból se lett semmi, amit az agrárminiszter meghirdetett: egy 22 hektáros táblán biogazdálkodni fognak.

Kishantoson a 17 éve működő gazdaság központi ingatlanja maradt meg, jelenleg egy hektáron folytatnak biogazdálkodást, lebontottak két házat is, amelyek helyén kertet létesítettek.

– A perrel az a céljuk, hogy végérvényesen tönkretegyenek bennünket

– szögezte le Ács Sándorné, és hozzátette, az anyagias állam ügyelt rá, hogy ne fizesse ki nekik a szerződésben rögzített járandóságokat.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a tárgyalást hamar felfüggesztették, éspedig azért, mert a Fővárosi Törvényszéken Hímer Gabriella tanácsa júniusban érvénytelennek ítélte az NFA és egy új bérlő, a Mező Vidék Bt. között kötött haszonbérleti szerződést. A bíróság azért mondta ki a 28 hektáros területre vonatkozóan a semmisséget, mert a bt. a pályázat benyújtásakor nem végzett mezőgazdasági tevékenységet (!). Ez pedig kizárta volna a pályázatból. Az NFA elnökét ez nem zavarta, a bérlő pedig a törvénytelen pályázat elnyerése után sietősen lepermetezte a területet, amivel biogazdálkodásra alkalmatlanná tette a földet.

Így tették tönkre a mintagazdaságot 2013-ban:

Az is meghökkentő, hogy egy másik bíróság szintén a nyáron jogerős ítéletben tiltotta el a földművelésügyi tárcát attól, hogy valótlanságokat állítson Kishantos ügyében. A biogazdasággal kapcsolatos sorozatos kormányzati jogi és presztízsveszteség lehet a fő oka annak, hogy az NFA az elmarasztaló ítéletek ellenére is beleállt a kártérítési perbe. Erről sejteni lehetett, hogy nem tárgyalják addig, amíg az első fokra visszatett bérleti ügyről jogerősen meg nem állapítják, törvényes volt-e vagy sem.

Azt is ki lehetett sakkozni előre, hogy egy törvénytelenül megkötött szerződés után eléggé bajos lesz kártérítési pert nyerni.

A jelek szerint mégis próbálkoznak vele.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.