galéria megtekintése

Pécs ezt bravúrosan csinálta, sokkal drágábban vették meg a kiszemelt buszokat

6 komment


Ungár Tamás

A pécsi önkormányzat közlekedési cégének nem az fáj, hogy az elérhetőnél százmilliókkal drágábban vásárolt buszokat, hanem az, hogy írtunk róla.

Helyreigazítási kérelmet küldött lapunknak a Tüke Busz Zrt., kifogásolva június elején megjelent cikkünket, amelyben megírtuk, hogy a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége 2015 áprilisában 115 használt Volvo buszt vásárolt közbeszerzéssel. A Bus & Coach Trade BV volt a nyertes, a holland vállalkozás 10 millió 993 ezer ­euróért (3 és fél milliárd forintért) szállította a nyolcéves flottát.

A vásárlás szépséghibája, hogy a Volvo Hungária Kft. vezetője 2014 decemberében e-mailben ugyanezt a flottát ajánlotta a Tüke  vezérigazgató-helyettesének, s akkor még a járműpark ára 2,8 milliárd forint volt. Csakhogy a flottára az ajánlás és a közbeszerzés kiírása közötti hetekben elővásárlási jogot szerzett a holland cég, s rárakta a maga százalékát.

A Tüke helyreigazítási kérelme szerint írásunk azt a hamis látszatot kelti, mintha az önkormányzati cég jogsértő módon járt volna el. Ezt nem állítottuk – az árat viszont ma is kedvezőtlennek ítéljük, hiszen a pályázat értékelése előtt két hónappal ugyanazt a flottát az ötödével olcsóbban ajánlották a cég figyelmébe. Tény, hogy a Volvo Hungária által ajánlott buszokat a Tüke nem vehette meg csak úgy, egy önkormányzati cég kizárólag közbeszerzéssel vásárolhat ekkora értékben. Ám a Tüke vezetése tudott arról, hogy a pályázaton egyedül induló Bus & ­Coach hozzávetőleg 700 millió forinttal drágábban kínálja a flottát, mint az előző tulajdonos. Ezért feltettük a kérdést: miért nem kereste meg a módját, hogy eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot? A cég nem válaszolt.

 

Az eredménytelenné nyilvánításra lett volna mód. Közbeszerzési szakemberek szerint kiköthették volna előre, hogy nincs több fedezet a Volvo-flottára, mint 2,8 milliárd forint, vagy – ismerve a korábbi árat – az alapján is lefújhatták volna a tendert, hogy nem értékarányos a pályázó által kínált ár. A kiírás szerint a buszokat elhúzható ablakokkal kellett leszállítani, ám a járművek nem így érkeztek. Bár a szállító vállalta, hogy saját költségen beszereli az elhúzható ablakokat, ez is elég lett volna a pályázó elutasításához.

A megvásárolt Volvo buszok egyike a Széchenyi téren. A közlekedési céget nem vezetik olyan óvatosan
Sóki Tamás / MTI

Érthetetlen, hogy a város közgyűlése miért szavazott meg 3,5 milliárdot a buszvásárlásra. Tudniuk kellett, hogy van a piacon megfelelő flotta 2,8 milliárdért. Miképp lehet, hogy a közvetítő cég épp 3,5 milliárdig, a város fedezetvállalásának felső határáig nyomta fel az árat? Az is gyanakvást kelt, hogy miért csak egy pályázó indult a pécsi tenderen. A Tüke vezetőit megkérdeztük, hogy a pályázat kiírása előtti piacfelmérés alapján milyen márkák jöhettek még szóba? Erre a kérdésre sem kaptunk választ. Az előbbiek okán adódik a kérdés: a Tüke vezetői megtettek-e mindent azért, hogy a buszforgalmazók minél szélesebb körét hívják versenybe?

Megírtuk, hogy a kiírás 5 milliméter profilmélységű gumiabroncsot várt el a nyertestől. A buszok új gumijának redőzete 18-21 milliméter, ha ez 3 alá kopik, akkor a gumit cserélni kell. A vevők általában 50 százalékos, 8-10 milliméteres redőzetű gumit várnak el. A Tüke nem követte ezt a konvenciót, így a gumikat gyorsan cserélni kellett. A cikk megírása előtt megkérdeztük, hogy miért csaknem teljesen lekopott gumikra írták ki a pályázatot, hány új gumit kellett venniük emiatt, ez mennyibe került, melyik cégtől vették az új abroncsokat, és volt-e közbeszerzés? Egyik kérdésre se válaszoltak. Úgy tudjuk, hogy félezer gumit vettek, s az abroncsok nagyját egy kft. pécsi telephelyétől vásárolták, ahol a Tüke üzemelési igazgatójának, Tavi Tamásnak a rokonai dolgoznak. A cég helyreigazítási kérelme szerint tévesen sugalltuk, hogy a cégnek előnye származott a rokoni kapcsolatokból. Pedig csak beszámoltunk a családi kapcsolatról.

A cikk megjelenése után értesültünk arról, hogy amikor a Volvo Hungária ajánlotta a flottát, abban nem 115, hanem 123 busz volt. Így került 2,8 milliárdba. Ehelyett vett végül a Tüke 115 járművet 3,5 milliárdért. Hogy ez igaz-e, hiába kérdeznénk az önkormányzati cégtől, mert jelezték: nem válaszolnak, amíg a helyreigazítás nem jelenik meg. Arra viszont – mivel a kérelem megítélésünk szerint megalapozatlan – hiába várnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.