galéria megtekintése

Milliárdos biznisz, családi kapcsolat – egyre gyanúsabb a sikersztori Pécsen

9 komment


Ungár Tamás

Egy közvetítő cég közreműködésével vásárolt az elérhetőnél drágábban buszokat a pécsi közlekedési cég. Egyre több a gyanús körülmény.

Pécs kormánypárti vezetése sikertörténetnek tartja az önkormányzat tömegközlekedési cégének, a Tüke Busz Zrt.-nek a járműcsereprogramját, noha egymást érik a megválaszolatlan kérdések a tavaly összesen 3,5 milliárd forintért megvásárolt, majd forgalomba állított 115 használt Volvo busz beszerzése ügyében.

Fotó: Lendvai Péter / MTI

A Tüke által kiírt közbeszerzésen csak a holland Bus&Coach Trade BV indult egy nyolcéves Volvo-flottával, így a céget győztesnek hirdették ki. A Bus&Coach szerepe több szempontból is különös. Mindenekelőtt azért, mert még 2014 decemberében a Volvo Hungária Kft. vezetője levélben tájékoztatta a Tüke fejlesztési vezérigazgató-helyettesét, Paiger Istvánt, hogy Hollandiában eladásra vár egy nyolcéves Volvo-flotta. Ez a flotta pedig ugyanaz volt, mint amelyet később, 2015 áprilisában megvásárolt a holland cégtől a Tüke – az ár viszont, a Népszabadság információi szerint, nagyon is különbözött.

 

Úgy tudjuk – és ezt a Tüke kérdésünkre nem cáfolta –: a szólóbuszokat 18 ezer 770, a csuklósokat 19 ezer 550 euróval drágábban vették meg, mint amennyiért a Volvo Hungária Kft. által jelzett holland cégnél kínálták. Összességében 700 millió forinttal olcsóbb lett volna, ha a Volvo magyarországi cége által ajánlott hollandiai eladótól vásárolja meg a Tüke a buszokat. Igaz, a levélbeli ajánlat nem tartalmazta a flotta beszállításának költségét és a buszok a Tüke által igényelt kisebb átalakításának árát, ám ha ezeket is beleszámítjuk, a különbség akkor is jelentős.

De talán ennél is fontosabb kérdés: ha a Tüke Busz Zrt. vezetése és Pécs irányítói tudták, hogy olcsóbban is beszerezhető a flotta, akkor miért nem nyilvánították eredménytelennek a pályázatot? Erre az általunk megkérdezett közbeszerzési szakemberek szerint lett volna módjuk, mert ismerve a Volvo által ajánlott flotta 2,8 milliárdos árát, a borítékbontás előtt bejelenthették volna, maximum ennyi fedezetük van a vásárlásra. Nem tették, győztest hirdettek, így a város drágán vásárolt.

A történethez tartozik, hogy Bus & Coach korábban is üzletelt már a Tükével, a pécsi cég bérelt és vásárolt buszokat holland partnerétől. Megkerülhetetlen kérdés: a Bus & ­Coach honnan tudta, hogy meg kell szereznie a Volvo-flotta továbbértékesítési jogát, mert arra a Tüke biztos vevő lesz, akár emelt áron is? A Tüke sofőrjei arra gyanakszanak, a holland pályázónak valaki súgott Pécsről, ezzel kárt okozva a cégnek meg a városnak, extraprofithoz juttatva az eladót.

A buszbeszerzésben meghatározó szerepet játszó akkori vezérigazgató-helyettes, Paiger István kérdésünkre elmondta, maga sem tudja, hogy a közbeszerzés nyertese milyen információk alapján szerezte meg épp azt a flottát, amely a Tükének kellett, s miért nem indult a pályázaton a flotta eredeti gazdája. Paiger tavaly – már a beszerzés lezárulta után – távozott a Tükétől. Ezzel együtt is furcsa, hogy családjának cége, az Autópark 2010 Kft. hozta be a buszokat, másrészt Paiger vette át a járműveket a Tüke képviseletében, külső szakértőként, tanácsadóként.

A szállításért a Bus & Coach fizette meg az Autóparkot, a meózásért pedig a Tüke Paigert. Vagyis Paiger dolgozott a vevőnek, családjának cége az eladónak.

A Tüke vezetője 2015 májusa óta Baracsi László. Megkeresésünkre ő azt közölte, hogy nem vett részt a pályázatban, de kívülállóként úgy látja, hogy minden szabályosan történt. Baracsi egyébként sikeresnek érzi a Volvo-vásárlást, mert más hazai közlekedési cég is vett ugyanilyen buszokat, és magasabb áron jutott hozzájuk – igaz, konkrét várost és beszerzést nem nevezett meg.

A Volvo Hungária által ajánlott flotta a jelek szerint attól drágult meg, hogy a 115 jármű a közbeszerzésen induló Bus&Coach közvetítésével jutott el Pécsre, és a nyertes rátette a saját percentjét.

Persze a Tüke nem sétálhatott volna be a Volvo Hungária által ajánlott flottatulajdonoshoz megvenni a buszokat, egy önkormányzati cég csakis nyílt közbeszerzési eljárással vásárolhat ekkora értéket. A történetet az teszi nehezen érthetővé, hogy csak egy pályázó indult a tenderen, illetve az, hogy miért nem a flotta eredeti gazdája jelentkezett a pályázatra, miért lépett be egy közvetítő.

Szinte gumi nélkül

A közbeszerzési kiírásban 5 milliméter profilmélységű gumit várt el Tüke a nyertestől. A buszok új gumijának redőzete 18-21 milliméter, s amikor 3 milliméter alá kopik, a gumit cserélni kell. Télen ezt ajánlatos 5 milliméternél megtenni. Ha a konvenciókat követte volna a kiíró, akkor 50 százalékos állapotú redőzetet vár el. Mivel nem ezt tette, a gumit szinte azonnal le kellett cserélni. Ez százmilliós kiadást jelentett a Tükének. Információink szerint az új gumikat – közbeszerzés nélkül – egy kft. pécsi telepétől vásárolták, ahol a Tüke üzemeltetésért felelős igazgatójának, Tavi Tamásnak a rokonai dolgoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.