Vasárnap este - előzetes bejelentés nélkül - „ütöttem rajta" a kempingező martonfaiakon. Épp végeztek a vacsorával, bográcsban főzött pacalpörkölt és harcsapaprikás volt a kínálat, s a vacsorafogásokat a negyven fős csapat gyorsan és jóízűen „kivégezte" a ponyvával árnyékolt „étkezőben", aminek szomszédságában nemzeti zászlónkat lengette a Mecsek alkonyi szellője egy három méteres bot csúcsán. A csendesen eddegélő-beszélgető team láthatóan összeszokott volt. Abban is, hogy a többség ellenségesen viselkedett velem. Kérdéseimet elhessegették, mondván, az újságírók mindent elferdítenek.
Konkrétumot, hogy ki, mit, hol írt meg hazugul, nem említettek. Azt se nézték jó szemmel, hogy megszólítottam a tábor tizenéves ifjait. Pedig belőlük dőlt az élmény, élvezték a sátrazást, a bújócskázást, a szabadságot, az együttlétet, és borús lélekkel gondoltak közelgő sulira.
|
| Fotó: Löffler Péter / Népszabadság |
A felnőttek elharapott szavaiból azért kiderült, hogy álláspontjuk nem változott, vagyis még csak tárgyalni sem hajlandók a menekülttáborról, mivel egy ilyen létesítmény szerintük veszélyeztetné a környékbeliek biztonságát.
Hogy miképp telik a sátrazók ideje a dimbes-dombos, elvadult állapotú, fejmagasságig burjánzó gaztengerrel övezett vadkempingben, arról nem beszéltek, amiképp nevüket, korukat, családi állapotukat és munkahelyüket sem árulták el. Azt azért megállapíthattam, hogy az egyetlen mobilvécével felszerelt tábor tiszta, elszórt szemetet sehol se láttam.
Bosnyák András, Martonfa polgármestere utóbb elnézést kért falubelijei elutasító szótlanságáért, s nem tagadta, hogy mindez azért is van, hogy egységes legyen a tiltakozók kommunikációja. Azt a feltételezést megalapozatlannak minősítette, hogy a sátrazók azért nem beszélnek magukról, mert sok köztük a kivezényelt közmunkás.
- Vannak köztük közmunkások, de nem dologidőben sátraznak, hanem a szabadidejük terhére és saját elhatározásból – mondta a faluvezető. - Van, aki azért hallgat, mert állami szolgálatban dolgozik, s a főnöke megfenyegette, ha megtudja, hogy tüntet, kirúgja. A vállalkozóktól sok adományt kapunk, ételt és italt, de titokban hozzák, félnek, hogy elveszítik állami megrendeléseiket, a NAV meg beállít.
Azt, hogy a martonfaiakkal szimpatizálók folyamatosan jönnek a táborba, megtapasztaltam. Amíg ott voltam, érkeztek autósok Pécsről, Somogy és Pest megyéből, motorosok Fekedről és Nagypallról. Vasárnap este 4-5 percenként parkolt le valaki, hogy kifejezze együttérzését.
|
| Fotó: Löffler Péter / Népszabadság |
Az energetikai mérnöknek tanuló, 20 esztendős Arnold Balázs Szekszárdról buszozott ide. A falu tiltakozó petícióját leszedte a netről, kinyomtatta, és aláírásokat gyűjtve elhozta. Hoyck Balázs is a jelenlétével igyekezett erősíteni a martonfaiak elszántságát.
A 39 esztendős, pécsváradi férfi egy tehén tejéből kézműves sajtot készít, ebből él és a nyugdíjából. Hoyck a francia légióban szolgált 16 évet, békefenntartóként megjárt több, törzsi harcokat megszenvedő, afrikai államot. Hoyck állítja, Magyarország és Európa sorsa függ attól, meg lehet-e állítani a menekülthullámot. Szerinte csakis azokat szabad befogadni, akik bizonyítottan politikai menekültek.
- Ha mindenkit beengedünk, Európának vége – mondta másíthatatlan meggyőződéssel. A sátorozókat gyakorta felkereső Hoyck Balázst a demonstráló martonfaiakat jó közösségnek tartja, azt viszont nem tudja, hogy a tiltakozók képesek lesznek-e megakadályozni a menekülttábor építését:
– Amit ez a kormány a fejébe vesz, azt meg is csinálja
– vélekedett halk szóval. – Ezt a martonfaiak is így gondolják. De az is lehet, hogy páran nem hagyják magukat, és ettől idejön tiltakozni annyi ember, amennyivel már nem bír a hatalom. Kiszámíthatatlan, mi történik majd. Ezt már a kormány is érzi.
