galéria megtekintése

Lett nagy ruha

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 02. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

„Itt a Mucha, lesz nagy ruha!” – harsogta a ferencvárosi tábor a hetvenes években, és a diadalmas rigmus nyilván felhangzott 1971 nyarán is, noha Mucha Józsefet a szünetben lecserélte Csanádi Ferenc edző.

A középpályás helyett a 41-szeres válogatott Rákosi Gyula állt be. (Tetszik érteni, csere: Rákosi...) Nem volt rossz döntés, mert az első félidő után 1-1-re állt az FTC–Videoton meccs, majd a második félidő első percében Albert Flórián befejelte Rákosi beívelését, és attól kezdve előre hozta a látványosságot az FTC csapata: az augusztus 20-i petárdaparádé előtt egy nappal tűzijátékot rendezett a Népstadionban.

Branikovits László rakétái kiváltképp lenyűgözték a nézőket: a hasonmás mozgása miatt „kis Flórinak” becézett csatár mindjárt a találkozó elején bombagólt rúgott tizennyolc méterről, majd a finisben még nagyobb lövést küldött az erősen megviselt Szabó István kapus szépen kicsipkézett hálójába.

 

A kettő között pedig figyelmes apuka módjára járt el: gondosan lefektette a fehérvári gyerekeket, majd a „nagyflóris” szóló végén a szlalomfutók magányosságával gyalogolt a kapuba.

Előre hozott tűzijáték 1971 nyarán
Előre hozott tűzijáték 1971 nyarán
Bánhalmi János / Archív

A zöld-fehérek 6-2-re nyertek, a képen Albert és Mucha között hanyatt eső Karsai László sem győzött csodálkozni. Branikovits mesterhármasán túl Flórián „császár” is bepakolt kettőt, Szőke István pedig egyet, de még ez is smafu volt ahhoz képest, ami néhány nappal később Elchében történt. Azokban az időkben telente dél-amerikai, nyaranta spanyolországi tornákra hívták a budapesti nagy csapatokat, s noha augusztus végén a bajnokság már zajlott, 1971-ben az FTC, a Honvéd, az Újpest és a Vasas is kiugrott Ibériába.

A zöld-fehérek 6-1-re verték azt a Panathinaikoszt, amely –Puskás Ferenc edző irányításával – BEK-döntőt vívott néhány hónappal korábban, és Takisz Ikonomopulosz kapus egy életre megjegyezte Németh Miklós nevét, mert a tartalék csatár négy gólt rámolt be neki. (Németh összesen 59 NB I-es meccsen szerepelt az FTC-ben, mert a Varga Zoltán, Albert, Rákosi belső hármas, majd a „dobbantó” Vargát felváltó Branikovits miatt nem fért be. Ma nemhogy félisten, egyenesen isten lenne.) Németh aztán a vendéglátó Elchének is beköszönt (1-0), így az FTC elhódította a trófeák egyikét.

Mert serleggel jött haza az Újpest és a Vasas is. Huelvában a lilák előbb a nem teljesen ismeretlen Real Madridot győzték le 3-1-re (gól: Dunai Antal 2, Bene Ferenc ), majd a moszkvai CSZKA-t páholták el ugyanennyire (Fazekas László duplájával, valamint Bene újabb megmozdulásával).

A Vasas 2-2-t játszott Bilbaóban a helyi Athletickel, Molnár Dezső és az angyalföldi Szőke István (a Daktari című tévésorozatból kapott becenevén: Clarence) góljával, aztán a tizenegyespárbajban továbbjutott, hogy a döntőben – Puskás Lajos és Müller Sándor „dugójával” – 2-1-re legyőzze a Standard Liege-t.

Csupán a Honvéd hozott szégyent a nemzetre, mert – eléggé el nem ítélhető módon – szerény 1-1-et ért el a Nou Campban a Barcelonával szemben, ráadásul a tizenegyesrúgásokban 4-3-ra vesztett, s e blamázst még az sem ellensúlyozta, hogy a harmadik helyért játszott találkozón 2-0-ra legyőzte a Bayern Münchent, Sepp Maierrel, Franz Beckenbauerrel, Gerd Müllerrel együtt.

Így ment ez akkoriban...

Meg úgy, hogy Illovszky Rudolf kapitány próbapartira hívta a válogatott keret tagjait a Megyeri útra, s mert a fiúk benn akartak maradni a jugoszlávok ellen készülő jelöltek között, 10-2-re kalapálták el a minszki Dinamót. Ezen az edzőmeccsen 8000 néző volt, az FTC–Videoton bajnokit 15 ezren látták. Ugyanabban a fordulóban az Újpest–Csepelen (4-1) 18 ezren, az Egyetértés–Vasason (0-3) 13 ezren, a nyolc találkozón összesen 75 ezren jelentek meg. Az átlag 9375 volt. Csányi Sándor MLSZ-elnök valamivel többet, tízezret ígért 2010-ben maximum 2020-ra.

Jelenleg – hét forduló után –2999-nél tartunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.