galéria megtekintése

Kempinget nyitottak az Orbán-kormány ellen

13 komment


Ungár Tamás

Vasárnap délután a martonfai kultúrházban falugyűlést tartottak, s a helybéliek úgy döntöttek, minden eszközzel igyekeznek meggátolni, hogy a kormány menekülttábort építsen a település határában fekvő, volt katonai gyakorlótéren.

Vasárnap délután a martonfai kultúrházban falugyűlést tartottak, s a helybéliek úgy döntöttek, minden eszközzel igyekeznek meggátolni, hogy a kormány menekülttábort építsen a település határában fekvő, volt katonai gyakorlótéren. A martonfaiak arról is határoztak, hogy őrizni fogják a lőteret. Este kilenckor 25 falubeli ki is ment a falutól 500 méterre lévő katonai területre. Ott sátrakat vertek.

Fotó: Laufer László / Népszabadság

Az akcióban részt vevő martonfaiak terve az, hogy a gyakorlótéren mindig maradnak öten-tízen, s ha megjelennek az építkezők, akkor riasztják a falu minden olyan lakóját, aki ellenzi a tábor létesítését. Azt nem árulták el, hogy a riasztott martonfaiak miképp akarják az építkezőket meggátolni a munkában, de nem cáfolták azt a feltételezést, hogy ha kell, akkor akár a gépek elé fekszenek.

 

A martonfaiak abban bíznak, hogy a szomszédos települések lakói is részt vesznek majd a beruházást meggátolni szándékozó engedetlenségi mozgalomban.

Fotó: Laufer László / Népszabadság

Azt egyébként a falu lakói nem gondolják, hogy a menekültek bűnözők, és méltatlanok a segítségre, ám úgy vélik, hogy akadhatnak köztük rossz szándékú emberek, s tőlük féltik családjukat és vagyontárgyaikat. A sátras demonstráció egyik szervezőjét, Csémi Gabriella alpolgármestert arról kérdeztem, el tud-e képzelni olyan tábort, amit úgy őriznek, hogy nem kell tartani a bent lakóktól, s ha van ilyen, akkor a martonfaiak felhagynának-e a tiltakozással.

A négygyermekes asszony nem zárta ki, hogy létezik ilyen tábor, ám mint mondta, eddig

a kormány nem tárgyalt a faluval, és nem osztotta meg a terveit az itt lakókkal,

s amíg részletesen nem tudják, milyen lesz az elképzelt menekülttábor, és nem kapnak megfelelő garanciát a falu biztonságának megtartására, addig a tiltakozás aligha gyengül. A martonfaiak arra is választ várnak, hogy fizet-e az állam kárpótlást, ha portájuk a tábor közelsége miatt veszít az értékéből.

Fotó: Laufer László / Népszabadság

A tiltakozók számítanak arra, hogy a rendőrség előbb-utóbb fellép ellenük a jogtalan területfoglalás miatt. Lapzártáig erre nem került sor. Így a sátrazók hozzáfogtak egy lecsó megfőzéséhez. S vártak arra, hogy ezek után mit főz ki a kormány.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.