Ennek az lehet az egyik magyarázata, hogy az általa kidolgozott „zuglói modell” az ellenérvekre rácáfolva a gyakorlatban is működni látszik: a kerület költségvetését nem döntötte be, hogy gyakorlatilag bevezették a párt közpolitikai csodafegyverét, az alapjövedelmet (a legszegényebb lakosok körében havi 26 ezer forintra egészítik ki az egy főre jutó jövedelmet, „senkit nem hagynak éhen halni”, ami körülbelül 300 helyi család számára jelent segítséget), Zuglót annak ellenére sem lepték el a hajléktalanok, hogy a többi budapesti önkormányzathoz képest kifejezetten emberségesen bánnak velük, sőt az átláthatósági reform, vagyis az önkormányzat szerződéseinek nyilvánossá tétele sem tette működésképtelenné az önkormányzatot, pedig korábban a Fidesz és az MSZP is ezzel riogatta a közvéleményt.
Ráadásul a polgármester mindehhez politikai konszenzust is tudott teremteni: bár a kerületben továbbra is erős a Fidesz, és a képviselő-testületben – Szabó Rebeka alpolgármesterrel – ténylegesen csak ketten képviselik a PM-et, a sok előzetes vitát kiváltó szociális intézkedéseket például egyhangúlag sikerült elfogadtatni, ami üdítő kivétel a magyar belpolitikában. Karácsony imázsa még azt is törés nélkül viselte el, hogy a polgármester óvatosan ugyan, de a szükséges budapesti fejlesztések reményében támogatta az olimpiarendezés ötletét, amit a pártja elvi alapon elutasított.
Az eddigi eredmények ugyanakkor hasonlóképpen nem tudták érezhetően feljebb vinni a PM népszerűségét, mint a párt másik két arcának, Szabó Tímeának és Jávor Benedeknek a szakpolitikai teljesítménye (vagy az előbbiekkel és Karácsonnyal együtt korábban szintén az LMP-frakcióban dolgozó, ma a PM pártalapítványát vezető Scheiring Gábor baloldali körökben szintén pozitív visszhangú konferenciaszereplései).
A parlamentben ülő Szabó az egyetlen politikus a jelenlegi hazai mezőnyben – értelemszerűen a médiában is –, akinek nemzetközi emberi jogi és segélyszervezeteknél szerzett tapasztalatai okán gyakorlati ismeretei vannak arról, hogy hogyan működik és milyen eszközökkel kezelhető egy menekültválság, az EP-képviselő Jávor pedig folyamatosan exkluzív információkkal látja el magyar közéletet a paksi bővítéssel, illetve általánosságban az energiapolitikával és a kormánypárt gazdasági holdudvarát érintő korrupciós ügyek brüsszeli percepciójával kapcsolatban – ezekben a témákban olykor alternatív hírügynökségként, olykor a kormánytöbbség egyszemélyes ellenzékeként viselkedik.
A pártban értetlenség fogadja, hogy
a mérhető személyes sikerekből a PM nem profitál kellőképpen
(egyes információk szerint idővel a frusztráció forrásává válhat az is, hogy Jávor az EP-ben az Európai Zöldpárt frakciójában ül, a képviselőcsoport egyik legaktívabb tagjának számít, az eurozöldek ugyanakkor továbbra is vonakodnak taggá fogadni a PM-et, mivel van már egy teljes jogú magyar tagjuk az LMP „személyében”), a kommunikációs vagy szervezeti ellenszert azonban egyelőre csak keresik.
Ahogyan Tordai Bence, a párt szóvivője lapunk kérdésére fogalmazott, a Magyar Idők hírének annyi valóságalapja lehetett, hogy két hónap múlva tisztújítás lesz náluk, ahol elnökséget és társelnököket is kell választani, ez ügyben azonban még semmilyen belső kampány nem indult, így jelöltek sincsenek.
A szóvivőt a baloldali együttműködésről, az előválasztáshoz való viszonyukról is kérdeztük; mint kifejtette, nem kötelezték még el magukat, de nem is zárkóznak el tőle, ha olyan konstrukciót sikerül kialakítani, amely garantálhatja, hogy új, hiteles, nem korrupt és nem lejáratódott szereplőket lehet behozni vele a politikába – jó példaként Kész Zoltánt, ellenpontként pedig Pad Ferencet említette.
