– Elmondta ezt nyilatkozatban és négyszemközt is. Tárgyaltunk vele az elmúlt három évben, amióta zajlik az eljárás. Lényegében azt közölte velünk, amit a bíróság az ítéletben is kiemelt, hogy a huszár-telepi iskolát a „felzárkóztatás fellegvárának" tekinti, ez egy mintamodell, a puding próbája az ő felzárkóztatási törvényéhez. Akár tetszik nekünk, akár nem, lesz ilyen törvény, tette hozzá, ebben szabályozzák majd, hogy kik kaphatnak felmentést a szegregáció tilalma alól. Neki ugyanis meggyőződése, hogy van jó és van rossz szegregáció. A rossz szegregációt szankcionálni, a jó szegregációt, amilyen a nyíregyházi, segíteni kell. Balog Zoltán számára azért volt fontos ez az ügy, mert a nyíregyházi iskolával a gyakorlatban akarta bebizonyítani, amit még senkinek sem sikerült, hogy van jó szegregáció. Ez arról szólna, hogy először felzárkóztatják a roma gyerekeket elkülönítve, aztán lehet őket integrálni.
– Önök viszont azt állítják, hogy ha nem integrálják a gyerekeket, akkor nem lehet őket sikeresen felzárkóztatni.
– Pontosan. Ezért jeleztük a miniszternek, hogy ha beleteszik az egyenlőbánásmód törvénybe azt a mondatot, amely felmentést ad bizonyos esetekben a szegregáció tilalma alól, akkor tiltakozó kampányt fogunk szervezni. Balog azt válaszolta, hogy vele lehet alkudozni, ha elállunk Nyíregyházán a pertől, akkor kiveszi ezt az a mondatot a törvényjavaslatból. Kezet fogtunk azzal, hogy szívesen felfüggesztjük a pert azért, hogy peren kívüli egyezség születhessen a görög katolikus egyházzal. A peren kívüli egyezség lehetőségét egyébként minden perünkben felajánljuk. Balog készségesen vállalta a mediátor szerepet és korrekten csinálta. Egy hét alatt sokszor találkoztunk, még éjszaka is beszéltünk. Mindez a tanúmeghallgatása előtt egy héttel történt. Ő bizonyára abban bízott, hogy nem kell eljönnie tanúskodnia. A végén mégsem lett megegyezés, mert az egyház nemhogy szűkítette volna az iskolai tevékenységét, hanem ellenkezőleg: kijelentették, hogy első osztálytól a szakiskoláig akarnak oktatási intézményeket működtetni a Huszár-telepen. Nyilvánvaló lett számunkra, hogy nincs miről egyezkedni. Ezt a miniszter rossz néven vette, elment tanúskodni, most pedig azt mondta: csak fokozza a harci kedvét, hogy olyan megoldást találjon a másodfokú bíróság, ami jó lesz a gyerekeknek. Megint üzent a bíróságnak.
– Szerinte az ítélet nem jó a roma gyerekeknek sem. Amikor egyszer már bezárták ezt az iskolát szegregáció miatt, az addig odajáró gyerekeket nem sikerült integrálni a többi iskolába.
– Mert senki semmit nem tett azért, hogy sikerüljön. Az önkormányzat azon kívül, hogy adott egy iskolabuszt, semmit nem csinált. Nem készítette fel a szülőket egyik oldalon sem. Sem a befogadó iskolába járó gyerekek szüleit, sem a roma szülőket. Az integráció kudarca egyértelműen az önkormányzat rovására írható, nem véletlenül neveztük meg elsőrendű alperesnek a perben. A városvezetők az energiáikat nem arra fordították, hogy az integráció működjön, inkább azt keresték, hogy milyen kibúvóval lehet visszapaterolni a cigánygyerekeket a telepre. Ennek egyik eszközeként megszüntették az iskolabuszt. A városvezetésen nagyon sok múlik. Hódmezővásárhelyen, ahol az integráció sikeresen működik, az önkormányzat az összes iskolát, szülőt, gyereket felkészítette arra, hogyan fogadják a cigánygyerekeket.
– A miniszter a szabad iskolaválasztással nyilván arra utalt, hogy a roma szülők egy része inkább járatná a telepi iskolába a gyerekét, mint valamelyik városiba, az elkülönítés ellenére. Mintha arra célozna, hogy a romáknak is jobb így, a többségnek is, akkor minek felforgatni az egészet.
– Fontos tény, amit a miniszter sem említ, hogy a telepi gyerekek hetven százaléka így is a telepen kívüli iskolákat preferálja. Egyébként egy más ügyünkben van egy ítélet arról, hogy a szabad iskolaválasztás akkor szabad, ha van miből választani. Ha anyagi kényszerből választanak az egy iskolából, az nem az. Nem tudnám megszámolni, hányszor jártam a Huszár-telepen és hány családdal beszéltem. Ismerem a panaszokat. Tudjuk, hogy a görögkatolikus cigányiskolában éppen a napokban megverték az egyik gyereket. Nem szóltak az anyának, hogy kórházban van a gyereke, a szomszédoktól tudta meg, amikor hazament a munkából. Az anyuka fel akarta jelenteni az iskolát, de mire a segítségére siettünk volna, meggondolta magát. Ezeket a történeteket azért nem szoktuk előhozni a bíróságon, mert a családoknak lesz belőlük káruk. Az egész közösségi munkát úgy kell végeznünk mindenhol, hogy a szülőket a megtorlás veszélye fenyegetheti minden egyes esetben. Ha rosszat mond az iskoláról, biztos, hogy a gyerek húzza a rövidebbet. A megfélemlítés sokkal erősebb lett mindenütt, mint néhány éve. Egy nagypapával videó felvételt készítettünk, aki elmondta, hogy szerinte rossz az iskola. Azonnal kaptam egy cinikus levelet a püspök úrtól, hogy azokat miért nem vesszük videóra, akik az iskola mellett állnak. Aztán állítólag az iskola munkatársa el is ment ehhez a bácsihoz, akinek mindenféle lakbérelmaradása van, hogy rávegye, vetesse le ezt a videót.
– A fenntartó egyház azzal érvel, hogy egyéni fejlesztésekkel a továbbtanuláshoz is elegendő tudásanyaghoz juttatnák a gyerekeket.
– A görög katolikus egyháznak van egy sokkal szebb és jobb másik iskolája a településen. Ezt a pedagógiai programot ott is meg lehet valósítani.
– A per folyamán kaptak választ arra, hogy miért nem a belvárosi iskolájukba vitték a roma gyerekeket? Hiszen eleinte mindössze néhány kisgyerekről volt szó.
– Most már ötven körül van a létszám a három évfolyamon, de amikor újraindult a telepi iskola, akkor tizenkét gyerek járt oda. A bíró megkérdezte az egyház oktatási referensétől, el tudja-e képzelni, hogy ezek a gyerekek bekerüljenek a városi iskolájukba. Azt válaszolta, hogy esetleg a tetőtérben ki lehetne alakítani számukra egy osztályt. Erre a bírónő láthatóan megdöbbent. Azt mondta, hogy pont ez a fajta elkülönítés a per tárgya. Rákérdezett újra: annak semmi esélyét nem látja, hogy a működő osztályokba helyezzék el a telepi gyerekeket? A referens azt válaszolta, hogy nem, mert az szerinte káros lenne.
– Nyilván tiltakoznának a szülők. Nem is feltétlenül azért, mert romaellenesek, hanem mert attól tartanak, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek visszahúzzák a többieket a tanulásban.
– A püspök úr ezt is kifejtette, miután megkérdeztem tőle, hogy elképzelhetőnek tartja-e a szülők meggyőzését. Azt mondta, hogy nehezen tartja elképzelhetőnek, mert az ottani szülők ugyanolyan elutasítóak, mint a város többi iskolájában. Hozzátette, a görögkatolikusok sem szentebbek. Ezért sem értem, miért nem fogadja el a püspök úr azt az a felajánlást, amit Hofher József jezsuita atya tett. A Párbeszéd Házában, amit a jezsuiták szerveznek, az egyik alkalommal a nyíregyházi egyházi iskola is szóba került. A hallgatók között többségben voltak azok, akik nem értettek egyet a görögkatolikus püspökkel, mert úgy gondolják, hogy az iskolának ott a telepen nincs létjogosultsága. Hoffer atya felajánlotta, hogy végigjárja az összes nyíregyházi felekezeti iskolát – van evangélikus, katolikus, reformárus is –, és segít meggyőzni az iskolavezetőket, hogy vegyenek fel telepi roma gyerekeket. Neki az a véleménye, hogy adja vissza a keresztlevelét, aki nem tud befogadni cigánygyereket az iskolába.
– Önök az elmúlt tíz évben különböző színű kormányokkal és önkormányzatokkal álltak perben. Miért kapják meg mégis mindig, hogy valamelyik párt szekerét tolják?
– Ez a nyíregyházi per alatt is így volt. A püspök úr többször hangoztatta, hogy politikai akarat áll az ügy hátterében, mögöttünk is politikai támogatás állhat. Bezzeg neki, akinek az érdekében maga a miniszter megy el tanúskodni, semmilyen politikai háttere sincs. Mivel érdemi érveket nem tudtak bemutatni a bíróságon, a lényeges kérdésekre nem tudtak válaszolni, ezekkel a spekulációkkal éltek. Rákosiztak, hogy őket, azaz az egyházat, ilyen támadás nem érte az ötvenes évek óta. Előkerült Pol Pot is. Aki látja az ügyeinket, tudja, hogy semmilyen párt nincs mögöttünk. Amikor a nyíregyházi ügy kezdődött, a város még szocialista vezetésű volt. A minisztériumot Hiller István vezette, amikor bepereltük. Miskolcon, az első ügyünk a szocialista Káli Sándor polgármestersége alatt zajlott. Nem számoltuk, de könnyen lehet, hogy több szocialista város volt, mint fideszes.
– Van jelentősége annak, hogy most elsőként volt egyház az alperes?
– Nagyon nagy a jelentősége ennek, mert a kormányzatnak az a szándéka, hogy a valódi integráció helyett a „jó szegregációt" valahogy felmentse. Ennek két módszere van. Az egyik a nemzetiségi iskolák. Az Országos Roma Önkormányzatnak kiszervezik az elcigányosodott iskolákat. A másik megoldás a „felzárkóztatás" egyházi fenntartásban. Erre mondott most nemet a bíróság..
– Nem csak elit iskolákat kapnak az egyházak?
– Nem. Vagy a helyi elit- vagy a szegregált iskolát kapják. A kettő között pedig nincs átjárás. Szolnokon is működtet ez az egyház szegregált iskolát, de ott más a helyzet. Ők ugyanis készen kapták, és most megpróbálnak belőle kihozni valamit, a színvonalat megemelni, az oktatás minőségét javítani, valahogy vonzóvá tenni az iskolát, azért hogy a többségiek is járjanak oda.
– Mi történik a jogerős végzésekkel? Most már nem lehet az önkormányzatokra mutogatni, hiszen az állam átvette az iskolákat. Ma már az állam felelőssége a szegregáció.
– Kaposvárt újrapereltük decemberben. 2010-ben jogerős ítélet született arról, hogy felmenő rendszerben szüntessék meg a szegregált iskolát. Nem tettek semmit azóta sem. 2013 január elsejétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a fenntartó. Azóta ők nem csinálnak ezekkel az ügyekkel semmit. Több mint harminc település érintett perekkel, ahol a Klik a fenntartó.
– Kovács Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár tárcaközi munkacsoportot alakított, a Klik és a minisztérium részvételével, hogy az alapítvány által jogerősen megnyert ítéletek végrehajtására kitaláljanak valamit.
– Láttam a közleményt. A kaposvári kereset beadása után adták ki. A harminc, perrel érintett településen kívánják megoldani a szegregáció fenntartását. Ezeken a településeken mi az államosítás előtt és után is folyamatosan jeleztük, hogy valamit lépniük kell. A jó szó hasztalan. Egyetlen eszközünk maradt: a bíróság.
– A kormány azzal indokolta az államosítást, hogy csökkenni fog az iskolák közötti egyenlőtlenség. Önök hittek benne?
– Igen, hittünk benne. A legtöbb oktatási szakértő utálja az államosítást, de mi örültünk neki. Elhittük, hogy tényleg szolgálhatja az esélyegyenlőséget, ha úgy csinálják, ahogy hirdették. Ezen felbuzdulva, találkozót kértünk Marekné Pintér Arankától, a Klik elnökétől, aki kedvesen fogadott bennünket. Előadtuk az összes fájdalmunkat, felajánlottuk segítségünket, elmondtuk, hogy szívesen dolgoznánk együtt, megosztanánk a tapasztalatainkat. Megígérték, hogy erre nagyon odafigyelnek. Nem úgy lett. Elküldtük neki az ügyleírásokat, hogy mely településekre kell odafigyelni. Nem kaptunk választ se írásban, se szóban. Egyedül annyi mondható el, hogy amikor tényfeltárást végzünk egy-egy településen, és nem akarnak a tankerületi vezetők beengedni minket egyes iskolákba, akkor írok az elnök asszonynak, és azonnal bemehetünk.
– Ön szerint nem értik a problémát, vagy nagyon is értik, csak nem akarják megoldani?
– Először azt hittük, hogy nem értik, és mi a segítségükre lehetünk, hogy elmagyarázzuk, mit jelentenek a törvények, az uniós irányelvek, mit jelent az integráció. Az antiszegregációs kerekasztal már legalább a nyolcadik ülésnél tart, én a negyedikig bírtam, aztán kiléptem, és még mindig azt vitatják, hogy mit jelent a szegregáció. Definíció van róla. Nem lehet nemzetiségi hovatartozás alapján gyerekeket elkülöníteni, mit kell ezen még gondolkodni? Azt mondja az államtitkár, hogy hétköznapi értelemben mást jelent a szegregáció. A roma gyerekek elkülönítését jelenti hétköznapi értelemben is. És most már biztos vagyok benne, hogy nem akarják a problémát érteni. Úgy látszik, másképp akarják értelmezni a szegregációt. Hogy az nem is olyan, mint a nyíregyházi ügyben, vagy Piliscsabán. Ott végre létrejött az egyezség a polgármester és a többi iskola igazgatója között, hogy a szegregáló iskolát felmenő rendszerben kifuttatják, nem vesznek fel oda több gyereket. A Klik tavaly megkapta az iskolát, és azon nyomban újraindítottak egy cigányosztályt. Kovács Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár pedig elment az évnyitóra demonstrálni, hogy az mennyire jó kezdeményezés.
– Újabb példa a „jó szegregációra"?
– Amivel azt üzenik, hogy a szegregáció elfogadható. Viszont még egyetlen településen sem álltak ki, hogy na, ez viszont a rossz szegregáció, ezt nem szabad. Legalább azt látnánk, hogy mit tekintenek rossz szegregációnak! Még Gyöngyöspata vagy Jászladány esetében sem. Még ott sem állt ki Balog Zoltán, és nem mondta, hogy ez az, amit nem tűrünk. Szóvá is tettem neki, amire az államtitkár azt mondta, nekik nincs se felhatalmazásuk, se kapacitásuk, hogy ilyen jellegű kinyilatkoztatásokat tegyenek.
– Mi az oka annak, hogy az integráció ügye ennyire nehezen mozdul előre?
Ha nincs kormányzati szándék az integrációra, az iskolák nem veszik komolyan. Elmarasztalja az iskolát a bíróság, de nem csinál semmit, mert nincs semmi következménye. Van egy ítélet, és akkor mi van? Ha a kormányzat efölött szemet huny, sőt, segíti is ezeket az iskolákat, akkor nem lesz felszámolva a szegregáció Magyarországon soha. Amíg Magyar Bálint volt a miniszter, volt egy sor intézkedés, ami segítette az integráció ügyét. Aztán jött Hiller István, aki nem foglalkozott ezzel a problémával. Azt nem mondom, hogy visszájára fordította, de megakasztotta az integráció folyamatát. A mostani kormány viszont visszájára fordítja.
– Gyakran hangzik el az a vád, hogy önök dogmatikus jogvédők, akik nincsenek tekintettel egy-egy település tényleges helyzetére. Különben is, Budapestről könnyű beszélni.
– Magyarországon mi vagyunk az egyetlen szervezet, amelyik számon kéri az egyenlő bánásmód törvényt az iskolákon. Valóban stratégiai pereket viszünk, hiszen az iskolák kb. harmadát lehetne elmarasztalni. De akik így beszélnek, semmit nem tudnak arról, milyen tapasztalati és szakmai tudás van a hátunk mögött. A munkatársaim nem a pénzért dolgoznak itt. Ha egy fillért nem kapnánk, akkor is végeznénk ezt a munkát, egyébként lassan ott tartunk, hogy egy fillért sem kapunk. Én magam három diplomás pedagógus vagyok, kis falusi iskolában nőttem fel, ahol román, magyar és cigány gyerekek együtt tanultak. Én nem tudtam gyerekkoromban, hogy van különbség gyerek és gyerek között. Hiszem, hogy csak így lehet gyerekeket nevelni, talán ezért is jelölte ki Isten ezt az utat nekem.
