galéria megtekintése

1500 jelölt és 18 pártlista lesz

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 08. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Körzetenként átlagosan 15-en versengenek az egyéni mandátumokért, a legtöbben Szigetváron lesznek, ott 28 név lesz a szavazólapon.

Nagyjából véglegesnek tekinthető, hogy kik indulhatnak az egyéni körzetekben, s mely pártoknak lesz országos listájuk. A 106 választókerületben valamivel több mint 1500-an versengenek az egyéni mandátumokért, ami azt jelenti, hogy átlagosan 14-15 név szerepel a szavazólapokon.

Listát állítani 18 párt tudott, és rájuk valamennyi szavazókörben lehet majd voksolni. Ez egyébként új csúcsot jelent, eddig körzetenként 10-11 jelöltnél és tucatnyi országos listánál soha nem volt több. A legkevesebben egyébként a budapesti 1. körzetben lesznek: ott mindössze öten versengenek, míg Szigetváron 28-an lesznek. A Nemzeti Választási Iroda korábbi közlése szerint 2600 egyéni jelölt után vették át az ajánlóíveket, és összesen mintegy nyolcvan pártot vettek jelölő szervezetként nyilvántartásba.

Sokan azonban már az első megmérettetésen elvéreztek, hiszen ezernél többen vannak azok, akik nem tudtak ötszáz érvényes aláírást gyűjteni. A politikai szervezetek közül pedig körülbelül harmincan vannak azok, amelyek egyetlen jelöltet sem állítanak. A Fidesz a választási rendszer átszabásával – a jelöltté válás feltételeinek megkönnyítésével és a jelentős összegű kampánytámogatás kilátásba helyezésével – elérte, amit akart: igen sokan indulnak, az ellenzéki oldalon pedig tolonganak a kis pártok, közöttük számos, a választáson való részvételt valószínűleg csak üzleti tranzakciónak tekintő formáció.

 
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője tegnap közölte: a választási iroda arra készül, hogy a szavazókörökben kifüggesztik a szavazólapok kinagyított képét a választópolgárok könnyebb tájékozódása érdekében
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője tegnap közölte: a választási iroda arra készül, hogy a szavazókörökben kifüggesztik a szavazólapok kinagyított képét a választópolgárok könnyebb tájékozódása érdekében
Kurucz Árpád

Az pedig, hogy nincsenek többen, esetenként szinte csak a véletlenen múlott: gyakran előfordult, hogy a jelölt indulásához szükséges ötszáz aláírásból csak pár hiányzott. Emiatt már a háromszázat is meghaladja a Nemzeti Választási Irodához benyújtott fellebbezések száma, és ha a kifogásnak helyt adnak, a választási versenynek a nyilvántartásban szereplő 1577-nél még valamivel több résztvevője is lehet.

Egyébként az ajánlóíveken elég sok volt a hiba, mert azokat a választóknak kellett kitölteniük, és ha elvétették például a személyi igazolványuk számát, vagy az aláírást figyelmen kívül hagyták. De az sem számított kivételesnek, hogy az aktivisták nem a jelölt saját választókerületében gyűjtötték a támogatókat, ami a 24 éven át megszokott körzethatárok átrajzolása miatt akaratlanul is előfordulhatott.

Valamennyi körzetben csak a Fidesz–KDNP, a Jobbik, az LMP és az MSZP–Együtt–PM–DK–Liberálisok pártszövetség tudott egyéni jelöltet állítani. Váratlanul jól szerepelt a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, illetve a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), mert mindketten valamivel több mint nyolcvan választókerületben lesznek jelen. A Seres Mária Szövetségesei (SMS), illetve a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt több mint hatvan, a Magyarországi Cigány Párt (MCP), az Összefogás Párt (ÖP), a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) és a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt (SEM) pedig több mint ötven jelöltet tudott állítani.

Az országos listához szükséges legalább 27 jelöltet indít még az Új Magyarország Párt (ÚMP), a Független Kisgazdapárt, az Új Dimenzió Párt (ÚDP), az Együtt 2014 Párt, a Munkáspárt, valamint a Zöldek. E pártok listáit a Nemzeti Választási Bizottság már hivatalosan nyilvántartásba vette. A Magyar Cselekvő Párt (Macsep) pedig a nagy vesztes, a teljesen ismeretlen szerveződés országszerte 36 jelöltet állított, de Budapest egyetlen körzetében sem tudtak rajthoz állni, és emiatt nem lesz listájuk – meg elveszítettek majdnem 150 millió forint állami támogatást.

A jelölteknek egymilliós, az országos listát állító szervezeteknek pedig 149milliótól 597millióig terjedő kampánytámogatás jár. Az egyéni indulók a pénzről lemondhatnak pártjuk javára, ám ezt az összeget mindenképpen külön számlán kell kezelni, és részletesen el kell majd számolni vele. Elvileg a pártszázmilliókat sem lehet bármire költeni, de azok felhasználását kevésbé ellenőrzik majd.

A négy nagy szervezetnek így mintegy 2,4 milliárd jár, míg az a további két párt, amely nyolcvannál több jelöltet állított, 450-450 milliót tehet zsebre. 54 körzetben tudnak legalább öten indulni, ami egyenként nem egészen háromszázmilliót ér, míg nyolcan kapják a majdnem 150 milliót. Az 1500 egyéni jelölt egy-egymilliójával együtt így hét és fél milliárdot osztanak ki, amiből akár egymilliárd meg is térülhet, mert kétszázalékos szavazatarány alatt az egyéni indulók a támogatást kötelesek visszafizetni.

A sorrend

A pártok a Nemzeti Választási Bizottság által kisorsolt sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon. Íme, a végleges lista:

1. Magyarországi Cigány Párt
2. A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt
3. Seres Mária Szövetségesei
4. Független Kisgazdapárt
5. Új Dimenzió Párt
6. Fidesz–KDNP
7. Sportos és Egészséges Magyarországért Párt
8. Lehet Más a Politika
9. Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
10. Új Magyarország Párt
11. Munkáspárt
12. Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja
13. Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt
14. Együtt 2014 Párt
15. Zöldek
16. Összefogás Párt
17. MSZP–Együtt–PM–DK–Liberálisok
18. Jobbik

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.