galéria megtekintése

Miskolci bomba: Pásztor Albertért összefog a baloldal

1 komment


Doros Judit
NOL

Bombaként robbant a hír: a demokratikus baloldal Pásztor Albert volt városi rendőrkapitányt jelöli Miskolcon polgármesternek. Az értesülést tegnap éjjel az Északhirnök hírportál szellőztette meg, ma reggelre pedig már be is jelentették a pártok, hogy délután egy miskolci hotelben bemutatják közös jelöltjüket.

Pásztor Albert egykori főkapitányi dolgozószobájában
Pásztor Albert egykori főkapitányi dolgozószobájában
Kurucz Árpád / Népszabadság

Pásztor Albert neve 2009-ben vált országosan ismertté, amikor egy sajtótájékoztatón a következőket mondta: „azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük."

Az eset nagy vihart kavart. Draskovits Tibor akkori igazságügyi és rendészeti miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el, dr. Bencze József rendőr altábornagy, az ORFK vezetője pedig a vizsgálat idejére más beosztásba helyezte a városi rendőrkapitányt.

 

A miskolciak – élükön a borsodi megyeszékhely akkori polgármesterével, a szocialista Káli Sándorral – szimpátiatüntetést szerveztek Pásztor Albert mellett. Néhány nappal a rendőri vezetők visszavonták az átvezénylését, s a kapitány folytathatta a munkát az eredeti pozíciójában.

Népszerűsége és elfogadottsága nagyon erős Miskolcon, és a „rendpártiaknak" is garancia lehet – mondják baloldalon

A vizsgálat megállapította: nem követett el jogsértést. Mivel azonban a vitatott nyilatkozat általánosításra, félreértésre adhat okot, ezért az ORFK vezetője figyelmeztette a városi rendőrkapitányt, hogy a jövőben kerülje a hasonló nyilatkozattételt.

A Fidesz is már kampányüzemmódba kapcsolt Miskolcon, és a nyomortelepek rendpárti kiürítéséért gyűjt aláírást
A Fidesz is már kampányüzemmódba kapcsolt Miskolcon, és a nyomortelepek rendpárti kiürítéséért gyűjt aláírást
Vajda János / MTI

A kormányváltást követően a kapitány felállt a székéből, állítólag azért, mert nem értett egyet azzal, ahogyan a Fidesz kezelte a rendőrség szerepét. – Nem akart báb lenni ebben a rendszerben – fogalmazott egyik informátorunk. Úgy tudjuk, Pásztor Albert azóta egy biztonságtechnikai cégnél dolgozik, ezt cserélheti le a polgármesteri székre, ha októberben megválasztják.

Több baloldali politikust is megkérdeztünk Miskolcon, miért esett a választás Pásztor Albertre. Mivel a hivatalos bejelentés csak délután történik meg, így legtöbben név nélkül nyilatkoztak. Szavaik szerint abban valamennyien egyetértettek, hogy ne pártpolitikust, hanem civilt jelöljenek a posztra. A volt rendőrkapitány népszerűsége és elfogadottsága nagyon erős Miskolcon, s a „rendpártiaknak" is garancia lehet a személye arra, hogy valóban erősödik majd a közbiztonság a borsodi városban.

– Nyugodt, visszafogott ember, baloldali és demokrata. Róla még a legádázabb ellenségei is elismerik: végtelenül tisztességes, korrumpálhatatlan. A jobboldalon is vannak hívei, akik ismerik és elismerik képességeit, eddigi munkáját, így vélhetően nemcsak a baloldali szavazók voksait nyeri el, de teret hódíthat onnan is – mondták az általunk megkérdezett politikusok.

Simon Gábor miskolci ügyvéd, aki sokáig az MSZP nem hivatalos polgármesterjelöltje volt, lapunknak azt mondta: le akarják váltani a Kriza-rezsimet, és ehhez az kell, hogy konszenzusos, és széles körben elfogadott polgármesterjelöltje legyen a demokratikus baloldalnak, akivel esélyük van a győzelemre.

Szavai szerint Pásztor Albert épp ilyen, ezért ő a maga részéről visszalépett, s teljes mellszélességgel támogatja a közös jelöltjüket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.