galéria megtekintése

Fico forgatókönyve

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 02. számában
jelent meg.


Szilvássy József, Pozsony
Népszabadság

Alighanem a félig telt, avagy a félig üres pohár ellentétpárral lehet leginkább jellemezni a jelenlegi szlovák–magyar politikai kapcsolatokat. Az előző szemlélet hívei leginkább annak örülnek, hogy a két ország politikusai felhagytak önző üzengetéseikkel és nem adnak muníciót a szlovák, illetve magyar nacionalistáknak. Valóságos dicshimnuszokat zengedezett e jó szomszédságról hétfői közös sajtótájékoztatóján Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter és vendége, Navracsics Tibor is.

Azon a bizonyos oldalvizen sem észlelhető semmiféle mozgás

A borúlátóbbak viszont úgy vélik, hogy a két ország közötti politikai feszültségek kétségtelen csökkenésén kívül további számottevő eredmények még váratnak magukra.

 

Két és fél éve valójában Robert Fico forgatókönyve érvényesül. A szlovák kormányfő már első személyes találkozásuk előtt, amelyre 2012. április végén Varsóban került sor, közölte magyar partnerével: csak gazdasági és szociális témákról hajlandó vele tárgyalni, amibe Orbán Viktor belement azzal a magyarázattal, hogy a várható közös sikerek oldalvizén a nehéz kérdések is fokozatosan megoldhatók.

Egyelőre azonban csak a gazdasági együttműködést célzó, valóban fontos tervek aláírásáig, leginkább pedig egymás fényezéséig jutottak.

A szlovák és a magyar kormányfő idén márciusban jelképesen, nyilvánvaló kampánycélokkal összekötötte a magyar–szlovák gázvezetéket, amely azonban legkorábban jövőre kezd működni. Navracsics Tibor Pozsonyban fűzte ehhez hozzá, hogy belátható időn belül talán üzembe helyezhetik az észak–déli energetikai folyosót is.

Többszöri fogadkozás és nekirugaszkodás ellenére egyelőre nem épül újabb Ipoly-híd Vámosmikola és a szlovákiai Ipolypásztó, valamint Ipolydamásd és Helemba között, holott mindkét fél legalább tucatszor nagydobra verte ezeket a projekteket, majd egymást okolták a gáncsoskodásokért.

A szlovák fél többesztendős késés után végre átadta a Kassát a magyar határral összekötő R4-es gyorsforgalmi utat, a túloldalon viszont talán senki sem tudja megmondani, mikorra kötik össze az M30-cassal, amit ugyancsak tegnap ígértek meg a külügyérek. Immár több mint egy évet késnek a Komárom–Révkomárom közötti új híd építésének előkészületei is.

Azon a bizonyos oldalvizen sem észlelhető semmiféle mozgás. Az új magyar tárcavezető Pozsonyban ugyan felvetette azt, amivel idáig Orbán Viktor nem hozakodott elő: többek között a szlovák kettős állampolgárság, a felvidéki magyar tannyelvű kisiskolák és Malina Hedvig ügyét, de ez önmagában nem sokat jelent. Ugyanis Miroslav Lajcák érdemi válasz helyett megismételte, hogy első fokon a kormányközi vegyes bizottságok foglalkoznak minden vitatott kérdéssel.

Csakhogy az egyik ilyen testületben a szlovák állampolgársági törvényről immár két éve tart a szócséplés. Pozsony pedig olyan módosításra készül, amely a felvidéki magyarságot hátrányos helyzetbe hozza. Ha ilyen egyoldalú döntés születik a további vitatott kérdésekben is, akkor a remélhető közös gazdasági eredmények ellenére is csordultig telik a keserű pohár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.