Ezekben a pillanatokban tehát mindig eszembe jut büszkén, hogy bizony a mi fiunk, a Kassai spori múlhatatlan múlt Európa-bajnoksági érdemei nélkül még mindig a szabad szemünkre lennénk hagyatkoztatva tán, és nem részesülnénk a csúcstechnológia áldásaiból az életnek ezen a területén is.
|
Tesztüzemben a gólvonal-technológia
Sergio Moraes / Reuters |
A szabad szem apropóján másodsorban legyen szabad fölhívnom a figyelmet az asszisztensnek átnevezett partjelzők (egykori osztfőnököm, Zsiga bá mindig kikérte magának, ha testnevelőnek, pláne pedagógusnak nevezték, mivel ő tornatanár, és kész) ténykedésére. Miszerint mi már ezer kameraállásból, szuperlassítva, pixelre szétszedve, meganimálva nézhetünk vissza minden egyes pazar lest, és egyszerűen csodálatos, még egyszer mondom, CSODÁLATOS, komolyan, az egész vébé legmegmagyarázhatatlanabb, legeslegleggrandiózusabb teljesítménye, hogy száz esetből tán kétszer látszik az, hogy a partjelzők elnéztek ezt vagy azt, 98-szor viszont realtime, a másodperc töredéke alatt szúrják ki húsz méterről, takarásból a tízcentis helyezkedési különbséget.
Ezeknek lézeres szemük van, vagy ultrahangos izé van a fejükben, atomóra, én nem tudom, de ezek a faszik nettó zsenik, így még sosem lengettek szerintem a futballtörténelemben.
Azt már szinte csak zárójelben merem végezetül, mintegy finita la commediaként, pro primo harmadszor, hogy a Magyar Televízió sportosai pedig abban állnak nagyon kemény világrekordra, hogy vébéről vébére, ebéről ebére (világversenyről világversenyre) képesek megdönteni a legunalmasabb stúdióbeszélgetések, legközhelyesebb szakkomentárok csúcsát.
Én értem, hogy nemzeti érdek volna valahogy elhitetni az emberekkel, hogy a futball a legunalmasabb dolog a világon, de valamiért csak nem sikerül.
