Késő délután a hencidai csordás – egy magas, szótlan, cigány származású fiatalember, aki három kutyával és jókora pásztorbottal kíséri a csordát – visszahajtja a teheneket a faluba, és következik az esti fejés. Tavasztól őszig ez így megy szünet nélkül. Telente a napirend annyiban változik, hogy olyankor nem odakint legel a jószág. Fejni azonban akkor is naponta kétszer kell, úgyhogy egy tehenésznek hazulról elmozdulnia nem lehet.
Imre azt mondja, feléjük utoljára a nyolcvanas éve második felében ment jól a tehenes gazdák sora. De a rendszerváltás környékén Berettyóújfaluban megszűnt a tejporgyár, s azóta „lefele megy minden”. Korábban tizenkét tehene volt, most három van, és két borja: az egyik két, a másik három hónapos. Kérdem Györke Imrét az Európai Unióban megszüntetett tejkvótáról, de úgy veszem ki a szavaiból, hogy nem tulajdonít neki jelentőséget, mert Magyarországon ez nemigen éreztette a hatását. Sokszor nem is termeltünk annyi tejet, hogy a kvótát kimerítettük volna.
Az igazság kedvéért hozzáteszi, hogy neki a helyi Euro-milk Kft.-vel nagy szerencséje van, mert rendes ember a cégvezető, „a tejet átveszi, és időben fizet”. De alkudozásról szó sem lehet. Imre azt mondja: ha azzal állna elő, hogy holnaptól szeretne literenként tíz forinttal többet kapni a tejért, azt a választ kapná, hogy akkor vigye máshoz.
Örülhet, hogy van kinek leadni az árut, elvégre tavaly óta a felvásárlási ár úgy negyven forinttal esett, legutóbb 2010-ben volt ilyen alacsony.
Megkérem a gazdát, mutasson egy számlát. E szerint augusztusban leadott 630 liter szuper extra besorolású, 3,6 százalék zsírtartalmú tehéntejet, s kapott érte mindösszesen 43 142 forintot. Vagyis – a hétszázalékos kompenzációs felárat beleszámolva – literenként nettó 68 forintot. Ha a gazda három tehene ideális esetben naponta átlagosan hatvan liter tejet ad, akkor egy hónapban úgy 120-130 ezer forintot lehet keresni.
Csakhogy ritka az ideális eset. A nyári forróság különösen megviseli az állatokat: kánikulai napokon a tehén feleannyi tejet ad, mint szokott. Kevesebb a leadott tejmennyiség akkor is, ha valamelyik tehén ellés előtt áll. Olyankor az állatot két hónapra „apasztóra” teszik, eladható tejjel abban az időszakban nem lehet számolni. És akkor a kiadásokról még nem is beszéltünk: a földet szántani, művelni, a takarmányt levágni, bálázni, szállítani kell, és ha a gázolaj árát nézzük, ez jelentős költség. A gazda egy ősöreg Zsigulival jár, és egy szintén túlkoros traktorral dolgozik, s nem keveset tankol beléjük egy hónapban.
|
| Koncz György / Népszabadság |
Munkagépei vannak, így legalább azoknak a megvásárlására már nem kell költeni, de legalább húsz-harminc évesek: ha a tárcsázó, a kasza vagy a bálázó tönkremegy, milliós tétel a pótlásuk. A közlegelő bérlete fél évre 45 ezer forint, és persze ki kell fizetni a rezsit is, ami egy tehéngazdaságban tetemes kiadás. Súlyos tétel a számlában, hogy a kannákat mindennap többször át kell mosni meleg vízzel, a tejet ugyanis csakis gondosan megtisztított edényekben veszik át. A tehenészgazda úgy spórol, ahogy tud: malacot, tyúkot, libát tart, húsra nem költ. Borjút azért nevel, hogy ha valamelyik hónapban kiesik a tejbevétel, s anyagilag nagyon megszorul, legyen mit eladni. Igaz, ha egy borjú 50 ezerért elkel, az már jó üzlet. Idén eladott hármat.
Miután megmutatja a kis gazdaságot, szabadkozik a rendetlenség miatt, majd kikísér a kertje végébe, ahonnét a sívó pusztaságot látni. Keserűen jegyzi meg, hogy a puszta helyén nem is olyan régen még igazi falusi utcák voltak házakkal, udvarokkal, istállókkal. Körbemutat, s azt mondja, hogy „az emberek kihalnak, a házakat széthordják, minden pusztul”. A nagy semmit látva el sem akarjuk elhinni, hogy itt élet volt, de Györke Imre bólogat: „Minden pusztul, ez így volt, így lesz, de a rendetlenséget ne nézzék, két hónapja temettem el a feleségemet.”
