galéria megtekintése

„Ellopták és szétcsalták” - milliárdokat nyeltek le az állami erdők

20 komment


M. László Ferenc

Bűncselekményeket tárt fel hat állami vállalatnál a Miniszterelnökség felügyelte ellenőrzési szervezet, a Kehi. A kár elérheti a másfél milliárd forintot – értesült a Népszabadság.

Többek között lopás, csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a múlt héten az állami erdészeteknél történt visszaélések feltárása után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ­(Kehi) – tudta meg lapunk. Információink szerint a kormány felügyelete alá tartozó szervek ellenőrzésével foglalkozó szervezet több hónapos kutatás után hat erdészetnél közel 1,5 milliárdos kárt – felesleges kiadást és a rossz gazdálkodás miatt elmaradt bevételt – tárt fel.

Tavaly került nyilvánosságra, hogy az állami gazdaságoknál komoly problémák vannak. 2015 októberében Lázár János meglepő érveléssel védte meg a parlament mezőgazdasági bizottsága előtt az állami földek eladását az azt ellenző ellenzéki politikusokkal szemben. „Nem csinálja a magyar állam. Miért? Mert nem tudott gazdálkodni. Mert szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdasági cégeket. Kinek kell ez a világ?” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az állami erdészeteknél tapasztaltakra hivatkozva. A Kehi ugyanis tavaly már készített egy gyorsjelentést az erdészetek 2010 és 2013 közötti működéséről, ebből merített a hivatalt felügyelő miniszter.

Lázár János bejelentése után lapunk tavaly megszerezte a szervezet feljegyzését, amiből többek között kiderült, hogy az erdészetek a felada­taik egy jelentős részét kiszervezték, a vállalkozókat versenyeztetés nélkül bízták meg, az árakat pedig nem a ­piaci viszonyok határozták meg. Négy évvel ezelőtt a Zalaerdő például 406 milliós prémiumot fizetett ki egy vállalkozónak csak azért, mert időre elvégezte a munkát, holott ez szerződésbe foglalt kötelessége volt.

 

A Kehi ősszel megállapította azt is, hogy az erdészetek által drágán megvásárolt gépeket kiadták bérbe, de az egyik cég például bérleti díj nélkül fuvarozhatott az állami vállalat autójával. A hivatal szerint a rossz és figyelmetlen gazdálkodás miatt a vizsgált hat vállalat minimális eredményt ért el. 2010 és 2014 között a 202 milliárd forintos bevételből mindössze 7,7 milliárdos profitot „sikerült” elérni, amiből még adóztak is a cégek. Mindezt úgy, hogy közben több mil­liárd forint uniós és állami támogatásban részesültek.

A Zalaerdő Zrt. korábban egy 406 milliós prémium miatt került reflektorfénybe
Máthé Zoltán / MTI

Idén tavasszal a Népszabadság kikérte az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól a vezetők fizetési ada­tait. Ezekből kiderült: hét állami erdőtársaság vezetője kétszer annyit keres, mint Orbán Viktor, a cégvezérek többségénél átlépik a miniszterelnök által 2010-ben meghatározott kétmilliós fizetési plafont. A Kehi által ősszel ellenőrzött hat erdészet közül ötnek a vezetője a legmagasabb fizetési kategóriába tartozik az állami szektoron belül.

A visszaélések feltárása után Lázár elrendelte mind a 22 erdőgazdaság átvilágítását, továbbá a Kehi folytatta a Bakonyerdő Zrt.-nél, az Egererdő Zrt.-nél, a Mecsekerdő Zrt.-nél, a ­SEFAG Zrt.-nél, a VERGA Zrt.-nél és a Zalaerdő Zrt.-nél végzett vizsgálatot is kiterjesztve a 2014-es évre, sőt a tavalyi és az idei évre vonatkozóan is tettek megállapításokat. Információink­ szerint mostanra elkészült a hat gazdaság átvilágításáról szóló részletes vizsgálat, és a feljelentésről már tájékoztatták a kormány több tagját is.

A másik 16 erdészet vizsgálata még folyamatban van, de úgy tudjuk, a Kehi ott is komoly problémákat észlelt. Tizenkét gazdaságnál az Állami Számvevőszék is vizsgálódott, az átvilágítás eredményét tavaly novemberben mutatták be. Az ÁSZ szerint sorozatos, rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel. A jelentés megjegyezte: az erdészetek évtizedek óta változatlan áron, hektáronként 50-70 forintért használják az állami földeket, ami a jelenlegi piaci árszintet figyelembe véve ma már értelmezhetetlen. A Magyar Idők tavaly arról írt, két esetben a bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért az ügyeket az ÁSZ átadta az illetékes nyomozó hatóságnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.