galéria megtekintése

Ilyen a magyar futball, ha dől belőle az ügyszeretet

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 01. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Kis kiskőrösi tanmese a magyar labdarúgás helyzetéről: fizetés nincs, a sportbarátok keresik az önkormányzati támogatást és a társaságiadó-milliókat.

Éremátadás. A kusza viszonyok ellenére ünnepelni is tudnak az egyesületnél
Éremátadás. A kusza viszonyok ellenére ünnepelni is tudnak az egyesületnél

Sürgős átvilágítást és elszámoltatást kért levelében a Kiskőrös Labdarúgó Club adminisztrációjára és gazdálkodására „Kovács Béla s. k.” (névtelen feljelentő), „a kiskőrösi sportbarátok nevében”. A Népszabadsághoz is eljuttatott levelet elküldték az ügyészségre és a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetséghez. A levélben az áll, hogy Tóth Sándor, az egyesület elnöke 2009-ben lemondott tisztségéről, amit a szervezet elnöksége elfogadott, és megválasztotta helyére Pethő Attila fideszes önkormányzati képviselőt. A változást azonban nem jegyeztették be a cégbíróságon. 2010-ben Tóth Sándor újra lemondott, már a mérkőzésekre sem jár, ám papíron a mai napig ő az elnök, a hivatalos dokumentumokon az ő neve és aláírása szerepel – olykor s. k. kiegészítéssel. „Kovács Béla s. k.” vélelmezi, hogy nem minden elnöki aláírás származik Tóth Sándortól, annál is inkább, mivel ő az egyesület bélyegzőjét és hivatalos okiratait már 2009-ben átadta Pethő Attilának.

„Kovács Béla s. k.” másik állítása, hogy átláthatatlan az egyesület gazdálkodása: nem számoltak el azzal, mire költötték az önkormányzattól kapott pénzt, továbbá a 2012-ben a társasági nyereségadóból (tao) a látványsportágaknak adható támogatásból elnyert többmilliós összeget. A levél szerint más „a tao-pénzekből stadiont épít”, míg Kiskőrösön „még egy lapátot, vagy egy négykerekű, tologatható fűnyírót sem vettek”. Nem fizették ki a csapatot szállító autóbuszt, nem kapta meg a pénzét az edző, a takarító és a szertáros, a labdarúgókat pedig a szülők szállítják a meccsekre.

 

Fölhívtam Tóth Sándort, hogy szerinte mi az igazság.

– Ötödik éve nem veszek részt a szervezésben. Lemondtam. A hivatalos leveleket jóindulatból aláírtam, hogy a labdarúgás működjön Kiskőrösön. Nem tudom, hogy az egyesületen belül mik történnek. Pethő Attila viszi az egészet, én tulajdonképpen csak az áment adom rá. Hogy ők a pénzzel vagy egyéb dolgokkal hogyan számolnak el? Abba én nem szólok bele – mondta el a Kiskőrös LC korábbi elnöke.

Fölvetettem neki, hogy ő is bajba kerülhet, ha valóban nem tudnak elszámolni a pénzzel. Tóth Sándor azt felelte, ő igazából csak azokat a papírokat, például a nevezéseket írja alá, amelyek a megyei labdarúgó-szövetséghez mennek. De nem foglalkozik a játékosok szerződtetésével, a mérkőzések lekötésével, vagy azzal, hogy ki viszi a focistákat a meccsre, és ki fizeti a szertárost.

Losonczy László, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója szerint az az egyesület elnöke, akinek a neve be van jegyezve a cégbíróságon. Vagyis Tóth Sándor.

Pethő Attila, aki nem elnök, de elnöki teendőket lát el
Pethő Attila, aki nem elnök, de elnöki teendőket lát el

– Hogy ők mit játszanak a háttérben, bennünket nem érdekel. Ha van megyei küldöttválasztás az MLSZ közgyűlésébe, a szavazásban csak a cégbíróságon bejegyzett elnök vehet részt – magyarázta Losonczy.

– Szokott szavazni Tóth Sándor?

– Hát én azt fejből nem tudom – mondta a megyei igazgató, de hozzátette: tudomása van a kiskőrösi problémáról.

– Ki szokta aláírni a megyei szövetséghez érkező okiratokat: Tóth Sándor vagy Pethő Attila?

– Emlékeim szerint mind a kettő aláírta.

Kérdésemre válaszolva Pethő Attila, a kiskőrösi önkormányzat költségvetési, városfejlesztési és mezőgazdasági bizottságának elnöke kijelentette: Tóth Sándor nem mondott le 2009-ben.

– Ilyen közgyűlés nem volt, ilyen jegyzőkönyv nincs. Nem is volt. Ő működött mint elnök tovább. Volt egy lehetőség vagy kérés, hogy álljunk be Tóth Sándor mellé, próbáljuk segíteni a munkáját. Engem neveztek ki mint segítőt. Én koordináltam a csapat körüli mozgásokat és az esetleges pénzügyi hátteret, hogy működjön a rendszer.

– Rögzítették írásban, hogy ön eljárhat mint megbízott az elnök, illetve az egyesület nevében?

– Szóbeli megállapodásunk van Tóth Sándorral, hogy én eljárhatok minden ügyben, ami nem aláírásköteles. A hivatalos iratokat én készítettem elő, majd minden egyes alkalommal Tóth Sándor írta alá, és bélyegezte le.

A Régiónapló és a Kiskőrös TV honlapján szereplő híradások szerint Pethő Attila már 2009-től úgy viselkedett – interjút adott, érmeket osztott –, mintha ő lenne az egyesület elnöke. A képviselő szerint ő is nyilatkozott, Tóth Sándor is, lehet, hogy egyesek ezt úgy értelmezték, hogy ő az elnök.

„Kovács Béla s. k.”-val ellentétben Pethő Attila nemcsak azt állítja, hogy olyan közgyűlés nem volt, ahol Tóth Sándor lemondott volna, hanem azt is, hogy az éves kötelező közgyűléseket viszont mindig szabályosan megtartották, és jegyzőkönyvet készítettek róluk. Ezzel kapcsolatban a sportbarátok feljelentő levelében megjelenik az aggodalom, hogy „utólagosan próbálják »lepapírozni« az elmúlt 4-5 év ügyeit és gazdálkodását”.

– Elküldték ezeket például a megyei szövetségnek vagy az önkormányzatnak?

– Az önkormányzatnak csak akkor kellene elküldeni, ha tagja lenne az egyesületnek, vagy támogatást adna – de amióta van a tao, a város már nem tudott jelentősebb támogatást adni. A megyei labdarúgó-szövetségnek sem kell ezt a beszámolót elküldeni. A NAV-nak el kell számolni a bevételeinkkel, ezt meg is tettük.

– Elfogadták?

– Nem emeltek kifogást. Tóth Sándor sajnálkozott, hogy a kiskőrösi futballklub 2013-ban nem kapott tao-támogatást. 2012-ben igen – Pethő Attila nem tudta összegszerűen megmondani, de az internetről kikereshető, hogy 5,6 millió forintot. Tóth Sándor szerint neki az a legnagyobb bánata, hogy az egyesület nem tud részt venni a pályázaton, mert „nincs igazolás”. Hogy mire nincs?

– 2012-ben felvette a taót, azzal kell elszámolni az Attilának. Azt kell leadni. Azt hiszem, van még 8 napja, vagy mennyi.

Pethő Attila szerint mindig kérnek valamilyen módosítást és hiánypótlást – még most is dolgoznak a 2012-es elszámoláson. De szerinte nem emiatt nem kaptak újabb taopénzt, hanem azért, mert nem nyertek a pályázaton.

– Nem kötelező mindenkinek nyerni – mondta a kiskőrösi költségvetési bizottság elnöke.

Fejlesztés nem volt, mert nincs rá pénz. Öltözőt meg stadiont építeni nem tudtak, étkezésre, utazásra és nevezési díjakra ment el a pénz. A megyei egyesületek sajnos kis pénzből gazdálkodnak, örülnek, ha talpon tudnak maradni.

– Tényleg a szülők viszik a csapatot a meccsre? És hol a szertáros meg az edző fizetése?

– Ha közeli településre, Soltvadkertre vagy Akasztóra megyünk, nem éri meg buszt bérelni. Azt a kifogást, hogy az edző meg a szertáros nem kapta meg a pénzét, nagyon furcsának tartom, hiszen ők ingyen, ügyszeretetből végzik a munkájukat. Pénzmozgást követő szerződésük nincsen. Ez így működik, nemcsak nálunk, hanem a kisebb egyesületek 85 százalékánál.

Azt is hallottam, hogy a szabálytalanságok miatt a labdarúgó-szövetség három évre megvonja a kiskőrösi klub játékjogát. Igaz, ez csak formai eltiltás lenne, azt ugyanis megengednék nekik, hogy alapítsanak egy vadonatúj egyesületet, amelyet nem terhelnek az előzőnél felhalmozódott problémák – azonnal a megye egyben indulhatna, hogy ki legyen a mezőny. Losonczy László, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója szerint azonban szó sincs erről. A legutóbbi közgyűlésen, idén áprilisban Pethő Attilát megválasztották elnöknek.

– Úgy tudom, beadták a cégbíróságra a változásokról szóló iratokat, és hamarosan bejegyzik az új elnököt, vagyis maradhat az eddigi egyesület.

„Kovács Béla s. k.” a feljelentő levelében vastag betűkkel kiemeli kérdését: „Évek óta okirat-hamisítás, más nevével való visszaélés, valamint a pénzügyi elszámolás és a gazdálkodás átláthatatlansága alapján gyakorlatilag csalás történik a Kiskőrös LC-nél?”. Pethő Attila megválasztott, de a cégbíróságon még be nem jegyzett klubelnök azt mondta erről:

– Az a lényeg, hogy a nevezésünket elfogadta a labdarúgó-szövetség.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.